Szolgáltatások
ha valóban személyre szabott otthont szeretnél,
a saját stílusodban
“Amikor az Alettával és Pepével való együttműködésből kialakul egy addig még sosem volt, nem várt szépség, akkor azt mondhatjuk, hogy ez, mint legfőbb érték, magáért beszél, önállóan hat. Ezen az oldalon magatok is megtekinthetitek azokat az alkotásokat, amik így jöttek létre. Mi már egy ilyenben lakunk - így belülről nézzük. Ti kívülről. Reméljük azonban, hogy ez a külső szépség egyszer számotokra is belsővé válik...”

"Aletta, Pepe, jó hogy annyi idő után rátok találtunk! Néhány korábbi kiábrándulás után már-már kezdett bennünk összezavarodni a "lakberendező" munka fogalma... Aztán Ti szerencsére megcáfoltátok mindezt! Mind emberileg, mind szakmailag, hozzáállásilag, mindenben számíthattunk rátok, éjjel és nappal, ami 2 kisgyerek mellett nem semmi, tudjuk jól! 🙂 Köszönjük a sok-sok segítséget! Csak így tovább!"

"Aletta az első pillanatban ráérzett arra, hogy mit szeretnék megvalósítani. Színtervezésre kértem fel, de ő készségesen ellátott egyéb, a berendezésre és a dísztárgyakra vonatkozó tanáccsal is. A közös munka számomra is inspiráló volt, és remélem, hogy ez egy hosszú távú együttműködés kezdete lesz. Az elkészült esztétikai központ mindenben az elképzeléseimet tükrözi, ha tehetném, éjjel-nappal ott tartózkodnék. "

"Egy majd 80 éve épült lakás teljes körű felújításához olyan tervezőre volt szükségem, aki a gondolat megszületésétől annak megvalósulásáig együtt él a projekttel, maximalista, de reális gondolkodású, jó a stílusérzéke, és akinek munkája által megnyílnak olyan lehetőségek is, amikre addig nem is gondoltam volna. A megvalósult végeredmény bizonyítja, hogy jól döntöttem, amikor a hna design-t választottam erre a feladatra."

"Budapesti házunk belső terének megtervezéséhez Alettát és Pepét választottuk. Tanácsaik, ötleteik, terveik nagy segítséget jelentettek nekünk, teljesen rájuk bízhattuk magunkat szinte azonnal ráhangolódtak az elképzeléseinkre. Időt és energiát takarított meg együttműködésünk, nagyon szép, letisztult belső tereink lettek. A végeredmény otthonossá vált, igazán a sajátunkénak érezzük."

"Lakásfelújítás közben milliónyi dilemmával találkozik az ember. Színek? Formák? Összhang? Egyszerű kérdések, de amikor belevág az ember, hamar ráébred, hogy szinte lehetetlen vállalkozás tökéletesen összeillő, kellemes életteret kialakítani. Aletta már az első emailban maximálisan segítőkész, hihetetlenül felkészült és profi volt. Sikerült kialakítanunk azt az enteriőrt, amelyben tökéletesen érzem magam. KÖSZÖNÖM!"

"Alettát munkáit korábbról ismertem, így az ő segítségét kértem a saját lakásom megtervezésében. Mindig van egy jó vagy egy jobb ötletük annál, mint amit az ember kigondolt. Színes, vidám ő maga és a munkái is. Szeretem benne, hogy segítőkész, végig ott van a szeme a munkálatokon, szívén viseli a végeredményt és még utólag is gondol rám ha meglát valamit, amit nálam tudna elképzelni. 🙂 "

"Nagyon hálásak vagyunk Nektek, hogy visszaadtátok a reményt és a hitet, úgy a lakásban, mint az emberekben. Az első byte-tól fogva éreztük, hogy Ti mások vagytok. Ha ki lehet hozni valamit egy térből, ő addig nem nyugszik, míg ki nem hozza belőle. Érezni benne a teremtő erőt. Bárcsak előbb találtunk volna egymásra, hol járhatnánk ma már... De valamiért így kellett alakulnia, elfogadjuk. Köszönjük még egyszer a hozzá(nk)állásotokat. "

Aletta, Pepe, jó hogy annyi idő után rátok találtunk! Néhány korábbi kiábrándulás után már-már kezdett bennünk összezavarodni a "lakberendező" munka fogalma... Aztán Ti szerencsére megcáfoltátok mindezt! Mind emberileg, mind szakmailag, hozzáállásilag, mindenben számíthattunk rátok, éjjel és nappal, ami 2 kisgyerek mellett nem semmi, tudjuk jól! 🙂 Köszönjük a sok-sok segítséget! Csak így tovább!

"Aletta nagyon profi, minden helyzetben határozott. Ha a szakemberek irányításáról, vagy ha a mi rossz ötleteink meghiúsításáról van szó. Nagy segítség volt, hogy a tervek mellett az azokat megvalósítani képes szakemberek elérhetőségét is megkaptuk. Mindvégig rendelkezésre állt emailben vagy telefonon, és a szakmai segítségen felül mindig szolgált pár biztató szóval, amire a felújítás vége felé már nagy szükség volt... 🙂"

"Egy nagyon izgalmas projekten dolgoztunk együtt: szerkezetkész lakásunk berendezésében nyújtottatok nekünk szakértő támogatást. Aletta nem ismert lehetetlent ami az ötletek, kreatív megoldások, beszerzési források széles tárházát és a színek, minták, formák kombinációs lehetőségeit illeti. Mindig láttuk előre, hogy az elképzeléseink hogy mutat majd a valóságban. Ilyen a lakásunk, amit annyira szeretünk. 🙂"

"Egy családi ház belsőépítészeti terveivel kezdtük, de végül a teljes, passzív épület külső és belső design-ját együtt dolgoztuk ki. Tökéletesen elégedettek vagyunk, Alettáék jó szakemberek, rugalmasak. Hatékonyan dolgoztunk együtt, a végeredmény önmagáért beszél és teljesen összhangban van az elképzeléseinkkel. Tisztán látszik, hogy nem csak hivatásuk, hanem hobbijuk és szenvedélyük is az „építészet/tervezés"

"Az egész család nevében köszönjük Aletta és Pepe munkáját, akiknek segítsége és türelme nélkül nem jöhetett volna létre gyönyörű és hangulatos otthonunk. Ötleteikkel, kreativitásukkal megbolondították lakásunk minden egyes pontját. Ha költözésre kerülne sor, ismét a hna design studio segítségét kérném. Megbízhatóságukból adódóan mindenkinek csak ajánlani tudom Őket, senki nem csalódna bennük! 🙂
"

"Kedves Aletta és Pepe, köszönjük a fiatalos, vidám, de mégis elegáns látvány és kiviteli terveket. A pince nagyon hangulatos lett, mindenkinek tetszik, aki látja. Jó volt veletek együtt dolgozni, sokat segítettetek a színek, kövek és burkolatok kiválasztásában és felkutatásában, így mi sok időt tudtunk megtakarítani. Reméljük még dolgozunk együtt!"

"Az új lakásom átalakításával kerestem meg Alettát. A belső terek újratervezéséhez, színek, hangulatok kialakításához nyújtott nagy segítséget. Tanácsai segítségével sikerült kihozni a maximumot a régi, kis lakásból. A végeredmény pedig egy letisztult egyedi lakás lett, ahol öröm minden otthon töltött idő. Köszönöm a segítséget és a sok hasznos ötletet, tanácsot."

"Nagyon szépen köszönjük a segítséget! Nem csak tervrajzokat kaptunk tőletek, hanem rengeteg jó tanácsot is. Hogy megismételnénk-e még egyszer egy ilyen lakásátalakítást, felújítást? A válasz igen, de csakis veletek :). Ajánlunk titeket bárkinek aki kedves, rugalmas, őszinte és jó szakembereket keres."

"A legmodernebb számítógépes technika felhasználásával egy este alatt felépítettétek házunkat. Lelkiismeretesen, precízen, szakmai hozzáértéssel alakítottátok elképzeléseinket valósággá."

Previous
Next
Valóságközeli látványtervek és modellek
Terveinket 3D modellként építjük meg, mérethelyes bútorokkal rendezzük be, a betervezett színekkel és anyagokkal jelenítjük meg, így a valósághoz közeli látványterveken, vagy akár 3D virtuális valóságban is meg tudjuk mutatni majdani otthonát.
Pénzmegtakarítás
Egy lakás belső kialakítása sok pénzbe kerül és a kivitelezés során kiderülő hibák, változások általában jelentősen növelik a költségeket. A gondos tervezéssel és a kivitelezői egyeztetésekkel segítünk elkerülni az ilyen helyzeteket és felesleges kiadásokat.
Kényelem
A tervezési folyamat nagy részében ki sem kell mozdulnia otthonából, szükség esetén személyesen megkeressük, az egyeztetések, a munkaközi változatok bemutatása pedig akár interneten keresztül is megoldható.
Időmegtakarítás
Időt takarítunk meg Önnek azzal, hogy a beépítendő burkolatok, anyagok, berendezési tárgyak, lámpák hatalmas kínálatából megkeressük azokat, amelyek illenek a megálmodott stílushoz, a választás után pedig megadjuk a beszerzési helyeket.