ház- és kerttervezés
épülettervezés
Egy családi ház építése, vagy bővítése sokaknak életük legnagyobb beruházása, ezért nagyon fontos, hogy az új otthon valóban az igényeiknek megfelelően legyen megtervezve.
A tervezés a mi filozófiánkban nem csak egy épületet jelent, hanem élhető, berendezhető tereket, jól szervezett funkciókat, ergonomikus méreteket, átgondolt, harmonikus anyag- és színhasználatot is.
A jól szervezett alaprajz illeszkedik a használók életviteléhez, ezért mi sok éves belsőépítészeti és lakberendezési tapasztalatunk alapján belülről kifelé tervezzük meg a házat.
Nagy figyelmet fordítunk ugyanakkor az épületszerkezeti szempontokra is, a megépíthetőségre, a kivitelezési hibalehetőségek minimalizálására, a korszerű energetikai elvárásokra.
lépcsőtervezés
Számos megbízásunk kezdődött már azzal, hogy egy JÓ és SZÉP lépcsőt kellene tervezni a meglévő helyett, mivel a régebben épült házakban nagyon sok a mindennapi életet megkeserítő, rosszul tervezett és kivitelezett lépcső, amelyek sokszor megjelenésükben sem illenek egy szépen felújított lakásba. Az sem ritka azonban, hogy új építés esetén szeretne valaki egy különlegesebb formájú, vagy anyaghasználatú lépcsőt.
Igény esetén korszerű anyagokkal, szerkezetekkel, a meglévő adottságokhoz igazodó legkényelmesebb lépcsőt tervezzük meg a Te stílusodban.
építészeti szín- és anyagtervezés
Sokszor keresnek fel minket azzal, hogy az építészük által tervezett ház számukra nem elég tetszetős, otthonos, harmonikus. Ilyenkor szoktunk javaslatokat tenni a ház külsejének, homlokzatainak megreformálására, értve ez alatt a nyílászárók formáját, méretét és a felhasznált anyagokat, színeket is.
Ideális esetben a tervezés még az építkezés/felújítás előtt megtörténik, tehát érdemes még az engedélyezési terv beadása előtt a ház arculatát kitalálni és véglegesíteni, hogy később ne kelljen emiatt módosított engedélyezési tervet beadni, hiszen ezzel az ügyfelek időt és pénzt is veszítenek.
Az építészeti színtervezésben az jelenti a legnagyobb kihívást, hogy adott esetben nem csak a megrendelő színpreferenciáit kell figyelembe venni, hanem az épített és természetes környezet színvilágát is. Fontos, hogy illeszkedjünk a szomszéd házakhoz, és a növényzethez is.
Első lépésben felmérjük, hogy milyen adottságokhoz kell alkalmazkodni (szomszéd épületek, felújításnál a megmaradó anyagok, stb.), majd a megrendelő igényeit is pontosítjuk. Ezek alapján dolgozzuk ki a javasolt színprofilt, igény esetén akár több verzióban is, amely ténylegesen csak színárnyalatokat jelent, majd ha ez nagyjából kialakult, akkor következik az anyagszerű tervezés, azaz a tető, a nyílászárók, a vakolat, vagy falburkolatok, a kiegészítők, a kerítés, az ereszek, az árnyékolók, a térburkolatok kiválasztása.
kerítés és kerttervezés
Homlokzati dizájn- és színtervezéses megbízás mellett előfordul, hogy a kerítés és kert megtervezésére is felkérnek minket, ami ebben az esetben az épített környezetet dizájnját jelenti, hiszen a növények és az öntözőrendszer megtervezése kertészmérnök feladata.
DÍJAZÁS
Egyedi, személyes egyeztetés alapján

hujber-nagy aletta
belsőépítész-színszakértő AmiOtthonunk Magazin vendég írója
A home’ n architecture csapata belső tereket, lépcsőket, házakat és tárgyakat tervez, és mindezt nem a saját, hanem a te stílusodban teszi. A blogon pedig elsősorban saját munkákat, élményeket mutatunk be saját fotókkal, illetve a legújabb trendeket hozzuk el nektek.
ha valóban személyre szabott otthont szeretnél
a saját stílusodban