Blog

LOCATELLI – perforált lemezek fából és fémből általunk tervezett mintákkal

Egy ízben meglátogatott a Locatelli magyarországi vezetője, hogy perforált lemez mintákat hozzon nekem, melyeket betervezhetek ügyfeleim otthonába. Kedvességét megköszöntem, és megkérdeztem, hogy mit szólna hozzá, ha barátnőmmel terveznénk pár új mintát ezek mellé, és egy új arculatot is adnánk egyúttal a cégnek.
Ő annyira partner volt ebben, hogy viszonylag hamar el is készítettünk 12 új mintát Csontos Mónikával (mandaline), ehhez berendeztünk és lelátványterveztünk 12 szép enteriőrt, majd végül egy stand tervet is kapott a cég, hogy a soron következő nemzetközi kiállításon már az új mintákkal kiegészült, új arculattal ellátott kiállítótérrel jelenhessennek meg.
Az új látványtervekkel és mintákkal új katalógus is járt, ami nagyon ízléses formában kerül ezentúl az érdeklődők kezébe.

Az új katalógus:

Azóta Móni és én is több helyre beterveztük ezeket a mintákat perforált fa- és fémlemezek formájában.
Az egyik kedves régi ügyfelem házának homlokzatára a Crazy chicken került fel korlátok formájában és a ház oldalán lefutó csatorna cső eltakarására (ITT), Móni pedig beltérbe tette be az egyik mintát bútor frontnak és előszoba fal hátfalának (ITT) és egy mintát szintén előszoba falnak (ITT).

A 12 általunk tervezett minta:

Ebből 10 darab méretarányosan itt látható:

A 12 látványterv, mely üzleti, szállodai, irodai és otthoni megoldási lehetőségeket is bemutat:

Végül a stand, mellyel Kölnben jelent meg a cég. Az egyes mintákat forgatható lapokra terveztük rá a minták között megjelenő látványterveinkkel.

hujber nagy aletta 10 ff

hujber-nagy aletta

belsőépítész-színszakértő AmiOtthonunk Magazin vendég írója

A home’n architecture dizájn stúdió csapata belső- és külső tereket, lépcsőket, házakat és tárgyakat tervez, és mindezt nem a saját, hanem a megrendelő stílusában teszi. Munkáival és trendelőrejelzéseivel a nyomtatott sajtóban sok éve folyamatosan jelen van. A cég szakmai blogján pedig elsősorban saját munkákat, élményeket mutat be saját fotókkal, illetve a legújabb trendeket hozza el olvasóinak.

ha valóban személyre szabott otthont szeretnél,
a saját stílusodban