Blog

Színes babaszoba macaronnal – látványtervek

Előző bejegyzésünkben azt mutattuk meg, hogyan is jutottunk el a jelen cikkben látható látványtervekig, tehát hogy miből is állt össze ez a babaszoba az újszülött kis lakójának.
Amiről még nem esett szó a kanapén kívül az a két fali képkompozíció, amelyek a pelenkázó és a babaágy fölé kerültek. Az egyik képek sokasága keretekben, a másik sok-sok fotó egy készen vásárolt szív alakú képtartóban. A dekoráción kívül még bekerült két fénytest is a szobába. Remek gömböclámpákat szereztünk az IDdesign-ból (Ball néven futnak).
Továbbá eddig nem meséltünk a kanapéról sem. A család igénye az volt ugyanis, hogy ne egy egyszerű szoptatós fotel kerüljön a szobába, hanem egy könnyen ággyá alakítható kanapé, így ha a babuci betegeskedik, akkor sincs egyedül, egy szobában lehet aludni vele a biztonság kedvéért.
A látványterveken én egy szürke, a bútorzathoz igazított árnyalatú kanapét terveztem be. A legtöbb idő a projekt során a kanapé megtalálása volt. Küldtem a családnak legalább 30 modellről linket, amik között voltak egész pofásak is, de egyik sem volt igazán meggyőző. Nem akadt horogra a tökéletes darab, mert vagy a méretük, vagy a formájuk, vagy a színük nem volt az igazi. A sok inspiráló modellnek köszönhetően a család úgy felbátorodott, hogy az állam is leesett, mikor a szobába lépve megláttam a vadi új kanapéjukat. Hogy mit is választottak, azt legközelebbi bejegyzésünkben láthatjátok majd, ahol már a befotózott szobát és részleteit láthatjátok. Tartsatok velünk holnap is!

nyo 0

hna design studio nyo 1 hna design studio nyo 2 hna design studio nyo 3 hna design studio nyo 4 hna design studio nyo 5 hna design studio nyo 6 hna design studio nyo 7 hna design studio nyo 8

A végeredményt az utolsó linken találjátok!

A SZOBÁRÓL KÉSZÜLT ÖSSZES BEJEGYZÉST ITT OLVASHATJÁTOK:

Színes babaszoba macaronnal – inspiráció

Színes babaszoba macaronnal – látványtervek

Színes babaszoba macaronnal – fotók

hujber nagy aletta 10 ff

hujber-nagy aletta

belsőépítész-színszakértő AmiOtthonunk Magazin vendég írója

A home’ n architecture csapata belső tereket, lépcsőket, házakat és tárgyakat tervez, és mindezt nem a saját, hanem a te stílusodban teszi. A blogon pedig elsősorban saját munkákat, élményeket mutatunk be saját fotókkal, illetve a legújabb trendeket hozzuk el nektek.

ha valóban személyre szabott otthont szeretnél,
a saját stílusodban