Blog

Pécsi Gyárváros, Szeiberth Róbert Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola belsőépítészeti- és környezettervezése

Belsőépítészeti- és környezettervezési feladat a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karának belsőépítész és környezettervező mesterszakára

Egyetemi éveim második szemeszterében összesen 8 tantárgyam volt. Ezek mindegyike tervezési, alkotási és elméleti feladatokkal és számonkérésekkel teli, így bevallom, nem sok időm maradt a munkára. A legtöbb időt egy pécsi iskola utcával egybenyitott előkertjének és belső tereinek újraértelmezése vette el. A tervlapokon látni fogjátok munka volumenét, így szerintem mindenki számára egyértelművé válik majd, hogy Magyarországon a belsőépítész- és környezettervező művész diplomát nem a semmire adják, hanem kőkeményen meg kell dolgozni érte.

Mivel a tervlapokat eredeti méretben nem tudom feltenni, és a lekicsinyített szöveg olvasása esetleg gondot okozhat, ezért pár mondatban összefoglalom a koncepciót.

A feladat első része az iskola előtti zöld és burkolt terület újragondolása volt. Az utcai zenélések és fellépések számára tervezett színpad az iskola régies, romantikus stílusához illeszkedik. A színpad 30 cm magas, 3 kényelmes lépcsőfokkal megközelíthető látszó beton emelvény, melyet 12 mm-es köracélból hegesztett lugas keretez. A lugas oldalain megismétlődnek a félköríves ablakok mintaelemei. Teteje 60 cm-enként keresztmerevítést kap, mely merevítések az iskola falába vannak betalpalva, és teteje acélsodronyokkal 45 fokban az iskola falához is ki van kötve. A lugast lombhullató futónövénnyel érdemes befuttatni a téli hóteher által okozott deformáció elkerülése érdekében. Az iskola falával párhuzamosan 10 cm széles betonszegély kereten belülre sások vagy yukka félék, esetleg örökzöld bokrok kerülnek. Az iskola előtti pincelejáró elbontásra kerül.
gyarvarosi kert latvany

A feladat második része a közösségi terek, társalgók, elvonulók megtervezése volt. A közösségi élmény megéléséhez a gyerekek számára változatosságot nyújtó mobil ülőkéket terveztem. A kétféle ülőke által lehetővé válik, hogy a gyerekek úgy rendezgessék el az ülőfelületeket, hogy a beszélgetni vágyó csoport minden tagja elférjen egymás közelében. A lécből készített ülőke tetejét szivacs párna teszi kényelmesebbé. A párna anyaga könnyen tisztítható, nyomott mintás textil. A minden felületén mintás ülőke anyaga szintén nyomott mintás textil, belseje hungarocell golyóval töltött. Ezek az ülőkék a játékos elhelyezésen kívül arra is alkalmasak, hogy például tornyot építsenek belőle a gyerekek.

A feladat harmadik része a megérkezés, a lépcsőház és a folyosók tereinek, továbbá a portának az újraértelmezése, a határoló felületek (padló, falak, mennyezetek) és a világítás megtervezése volt. A falak felületére praktikus okokból mindenhova mosható festék kerül. Ez vonatkozik a fehér és a színes falfelületekre is. Azokon a területeken, ahova ülőkék kerülnek a fehér és fekete festék alá mágnesfestéket is lehet tenni, így a gyerekek üzeneteket hagyhatnak egymásnak a folyosók felületein.

gyarvarosi foldszint latvany gyarvarosi lepcsohaz latvanygyarvarosi emelet latvany

A mosható színes falfelületek a folyosókon táblafestékkel készülnek, így azokat a gyerekek saját kezűleg dekorálhatják a kedvük, az ünnepek, vagy az iskola eseményeinek megfelelően, de témájuk lehet akár folyosónként vagy osztályonként más és más, illetőleg teljesen egyedi, mindegyik egy-egy gyerek keze nyomát viselve. A padlóburkolat az iskola teljes területén nora pöttyös metró gumipadló, amely a táblafestékekhez passzoló színekben is készül. A metrópadló biztonságos, csúszásmentes, ideális felület a szaladgáló gyerekekhez. A lépcsőházba a szürke műkő lépcső miatt, annak folytatásaként szürke metrópadló kerül. A földszinti folyosókra, ahová kevesebb természetes fény jut a világosabb, sárga és piros színek kerülnek. Az emeleti folyosókra a sötétebb kék és zöld színeket terveztem be. A szürke gumipadlóhoz a hagyományos fekete táblafestéket, a többi színes táblafestékkel festett falhoz saját színeiket társítottam. Amennyiben a táblafesték túlzott költségeket jelentene, abban az esetben érdemes a gyerekek rajzaival ellátott egyedi tapétát készíttetni, és azzal tapétázni a folyosókat.

gyarvarosi összegzés

Az iskola alaprajz módosítási javaslata és a világításra vonatkozó tervjavaslat a műszaki tervlapon található. Ennek értelmében a vizesblokk teljesen átalakult, kiépítésre került egy előadóterem, az öltözők is megváltoztak és a porta minimális alapterületen, a folyosón egy üveg kuckóba terült. A világítást álmennyezetbe süllyesztett fénysávok szolgáltatják minden helyiségben. Az álmennyezetbe süllyeszthető az összes többi készülék is, ami eddig a falakat tarkította.

gyarvarosi 8

hujber nagy aletta 10 ff

hujber-nagy aletta

belsőépítész-színszakértő AmiOtthonunk Magazin vendég írója

A home’n architecture dizájn stúdió csapata belső- és külső tereket, lépcsőket, házakat és tárgyakat tervez, és mindezt nem a saját, hanem a megrendelő stílusában teszi. Munkáival és trendelőrejelzéseivel a nyomtatott sajtóban sok éve folyamatosan jelen van. A cég szakmai blogján pedig elsősorban saját munkákat, élményeket mutat be saját fotókkal, illetve a legújabb trendeket hozza el olvasóinak.

ha valóban személyre szabott otthont szeretnél,
a saját stílusodban