Blog

Lánylakás 1.

Legénylakást már mutattam be egy ízben egy 4 részes sorozat keretében a blogon (1., 2., 3., 4.,), most pedig egy szingli lánylakás átalakulása következik 1-2 részben. A kiindulási állapotot és az új alaprajzot mindenképpen megmutatjuk majd, de ha szerencsénk van, akár még a végeredményt is.
A héten ugyanis elugrottam egy barátnőm lakását megnézni, amit frissen vásárolt igen romos állapotban, hogy kiderítsem, mit lehetne kihozni belőle. Mivel a szerkezeti elemek egyáltalán nincsenek hangszigetelve, és a fűtésrendszer is elavult, így elcsábítottam magammal Pepét is, hogy szemrevételezze ő is az állapotokat és adjunk tanácsot, mi hogyan terveznénk, alakítanánk át a jelenlegi alaprajzot és szerkezeteket.

Ez lenne az eredeti alaprajz, amit emailben kaptunk:

hna design lanylakas alaprajz eredeti

Ez pedig az eredeti állapot, amit 2015. április 20-án fotóztam. Az üresen vett lakás nem volt teljesen üres az átvételkor, de szerencsére felújítható, szép dolgok is maradtak a lakásban, úgy mint antik bárszekrény, kerevet és hajóláda, de a szekrények, kanapé is jó lehet majd még valamire. A képeket nézegetve joggal merülhet fel bennetek is a gondolat, hogy innen szép nyerni, nem igaz?

ELŐSZOBA

hna design lanylakas 1 hna design lanylakas 2

NAPPALI

hna design lanylakas 3 hna design lanylakas 4 hna design lanylakas 5 hna design lanylakas 6 hna design lanylakas 7 hna design lanylakas 8

HÁLÓSZOBA

hna design lanylakas 9 hna design lanylakas 10 hna design lanylakas 11

FOLYOSÓ HÁLÓBÓL KAMRA FELÉ

hna design lanylakas 12

FOLYOSÓ KAMRÁTÓL HÁLÓ FELÉ

hna design lanylakas 13

FOLYOSÓ KONYHÁTÓL WC FELÉ

hna design lanylakas 14

KAMRA

hna design lanylakas 15

WC

hna design lanylakas 16 hna design lanylakas 17 hna design lanylakas 18

FÜRDŐ

hna design lanylakas 19 hna design lanylakas 20 hna design lanylakas 21 hna design lanylakas 22 hna design lanylakas 23

KONYHA

hna design lanylakas 24 hna design lanylakas 25 hna design lanylakas 26 hna design lanylakas 27 hna design lanylakas 28

LÉPCSŐHÁZ

hna design lanylakas 29

RÉGI HAJÓLÁDA

hna design lanylakas 30

SAJÁT ERECSKE AZ UDVARBAN, KELLEMES KERT ÉS KÖRNYÉK

hna design lanylakas 31 hna design lanylakas 32 hna design lanylakas 33

Ezt pedig ma, azaz 2015. április 25-én fotóztam egy intenzív bontás kellős közepén. Itt a falakhoz még nem nyúltak, hiszen azokat épp most tervezgetjük át, de minden, ami régi, ócska és többe kerülne felújítani, mint kidobni, az kikerült, kikerül a lakásból. Fotóztam egy-két cukker részletet is ínyenceknek.

hna design lanylakas 34 hna design lanylakas 35 hna design lanylakas 36 hna design lanylakas 37 hna design lanylakas 38 hna design lanylakas 39 hna design lanylakas 40 hna design lanylakas 41 hna design lanylakas 42 hna design lanylakas 43 hna design lanylakas 44 hna design lanylakas 45 hna design lanylakas 46 hna design lanylakas 47 hna design lanylakas 48 hna design lanylakas 49 hna design lanylakas 50 hna design lanylakas 51 hna design lanylakas 52 hna design lanylakas 53 hna design lanylakas 54 hna design lanylakas 55 hna design lanylakas 56 hna design lanylakas 57 hna design lanylakas 58

Végül pár szépség, amit nem engedtem kidobni. Jól jönnek majd az új irodába, ahol régi megmentett, átalakított és tökmodern dolgok keverednek, perpillanat 77%-os készültségi fokon.

hna design lanylakas 59

hujber nagy aletta 10 ff

hujber-nagy aletta

belsőépítész-színszakértő AmiOtthonunk Magazin vendég írója

A home’n architecture dizájn stúdió csapata belső- és külső tereket, lépcsőket, házakat és tárgyakat tervez, és mindezt nem a saját, hanem a megrendelő stílusában teszi. Munkáival és trendelőrejelzéseivel a nyomtatott sajtóban sok éve folyamatosan jelen van. A cég szakmai blogján pedig elsősorban saját munkákat, élményeket mutat be saját fotókkal, illetve a legújabb trendeket hozza el olvasóinak.

ha valóban személyre szabott otthont szeretnél,
a saját stílusodban