Blog

Otthon hundertwasser minimál stílusban 10. – KIVITELEZÉS

Hundertwasser minimál házunk látványtervei 2013 nyarának közepére készültek el. Ezeket a bejegyzés végén a ház terveivel és az alaprajzokkal, hangulati lapokkal együtt meg is nézhetitek.
A család kérésére a belsőépítészeti munka levezénylését is elvállaltuk, ezért 2013 őszén elmentünk megnézni a házat, hogyan is áll, mert a család akkori tervei szerint karácsonyra tető alá is került volna a ház, és megkezdődhettek volna a szerezési munkák, továbbá az anyagok és hozzávalók megrendelései, beszerzései.
Ahogy a szeptemberi két fotón láthatjátok majd, akkor még csak félig nőtt ki a földből a ház, de egyébként leginkább semmit sem fogtok látni a bokroktól, mert Pepével nem tudtunk bejutni a telekre, emiatt szükség volt egy újabb bejárásra a lakókkal együtt.

2013. szeptember 28.
Első találkozásunk a hundertwasser minimál házzal.

00 hunderwasser minimal hna design 0 hunderwasser minimal hna design

2013. október 1.
Az utolsó találkozásunk a hundertwasser minimál házzal.

Mikor végre kerítésen belül voltunk, fantasztikus érzés volt a tervünket, a tereket, az ötleteink leendő otthonát élőben is látni. A sok tompa- és hegyesszög miatt néha eltartott pár másodpercig, míg kitaláltuk, hol is állunk éppen és nagyjából hol húzódnak majd a válaszfalak. Egy építkezés mindig nagyon izgalmas és persze szinte mindig nagyon rumlis is, mint ahogy a képeken látni fogjátok.
Ezt a bejárást októberben ejtettük meg, aztán miután a terepszemle megvolt, elbúcsúztunk a 6 tagú családtól és vártuk az értesítést, mikor menjünk újra, mikor kezdjük összesíteni a burkolatokat, egyéb berendezési tárgyakat a rendeléshez.
De a telefon nem csörgött. Felhívtam hát a lakókat, de nem vették fel. A mi szakmánkban ez sosem jó jel, de vártunk még 2 hetet türelemmel. Viszont mivel nekünk be kell osztani a munkát, ügyfeleket, így újra telefonáltunk, hiszen tudnunk kellett, hogy kellünk-e nekik és ha igen, akkor mikor, hiszen egy otthon berendezése a nulláról hónapokat vesz igénybe és elég intenzív elfoglaltságot jelent számunkra.
Régi jó ügyfelekről beszélünk, így nem igazán attól féltünk, hogy minket nem akarnak kifizetni, egyszerűen csak éreztük, hogy valami baj történt. Végül sikerült beszélnünk velük és kiderült, hogy a ház, a hőn áhított otthon, amit évekig tervezgettünk nekik és természetesen ők maguknak, már nem az övéké. A fényképeken az utolsó állapotot láthatjátok, amikor még magukénak tudhatták ezt a nagyszerű házat.
Sokszor gondolunk rájuk, hogy mi lehet most velük és nagyon reméljük és kívánjuk nekik, hogy egyszer újra átélhessék, hogy van otthonuk és már csak egy karnyújtásnyira van tőlük az álmuk!

1 hunderwasser minimal hna design 2 hunderwasser minimal hna design 3 hunderwasser minimal hna design 4 hunderwasser minimal hna design 5 hunderwasser minimal hna design 6 hunderwasser minimal hna design 7 hunderwasser minimal hna design 8 hunderwasser minimal hna design 9 hunderwasser minimal hna design 10 hunderwasser minimal hna design 11 hunderwasser minimal hna design 12 hunderwasser minimal hna design 13 hunderwasser minimal hna design 14 hunderwasser minimal hna design 15 hunderwasser minimal hna design 16 hunderwasser minimal hna design 17 hunderwasser minimal hna design 18 hunderwasser minimal hna design 19 hunderwasser minimal hna design 20 hunderwasser minimal hna design 21 hunderwasser minimal hna design 22 hunderwasser minimal hna design 23 hunderwasser minimal hna design 24 hunderwasser minimal hna design 25 hunderwasser minimal hna design 26 hunderwasser minimal hna design 27 hunderwasser minimal hna design 28 hunderwasser minimal hna design 29 hunderwasser minimal hna design 30 hunderwasser minimal hna design 31 hunderwasser minimal hna design 32 hunderwasser minimal hna design 33 hunderwasser minimal hna design 34 hunderwasser minimal hna design 35 hunderwasser minimal hna design 36 hunderwasser minimal hna design 37 hunderwasser minimal hna design 38 hunderwasser minimal hna design 39 hunderwasser minimal hna design 40 hunderwasser minimal hna design 41 hunderwasser minimal hna design 42 hunderwasser minimal hna design 43 hunderwasser minimal hna design 44 hunderwasser minimal hna design 45 hunderwasser minimal hna design 46 hunderwasser minimal hna design 47 hunderwasser minimal hna design 48 hunderwasser minimal hna design 49 hunderwasser minimal hna design 50 hunderwasser minimal hna design 51 hunderwasser minimal hna design 52 hunderwasser minimal hna design 53 hunderwasser minimal hna design 54 hunderwasser minimal hna design 55 hunderwasser minimal hna design 56 hunderwasser minimal hna design 57 hunderwasser minimal hna design 58 hunderwasser minimal hna design 59 hunderwasser minimal hna design 60 hunderwasser minimal hna design 61 hunderwasser minimal hna design 62 hunderwasser minimal hna design 63 hunderwasser minimal hna design 64 hunderwasser minimal hna design 65 hunderwasser minimal hna design 66 hunderwasser minimal hna design

A LAKÁSSAL KAPCSOLATOS TOVÁBBI CIKKEK:

Otthon hundertwasser minimál stílusban 1. – TERVEZÉS

Otthon hundertwasser minimál stílusban 2. – HANGULATI LAPOK

Otthon hundertwasser minimál stílusban 3. – ALAPRAJZOK

Otthon hundertwasser minimál stílusban 4. – ELŐSZOBA, LÉPCSŐHÁZ, KÖZLEKEDŐK, WC

Otthon hundertwasser minimál stílusban 5. – BETONFÜRDŐ

Otthon hundertwasser minimál stílusban 6. – KONYHA-ÉTKEZŐ-NAPPALI-DÜHÖNGŐ

Otthon hundertwasser minimál stílusban 7. – MOSÓKONYHA, GYEREKFÜRDŐ

Otthon hundertwasser minimál stílusban 8. – SZÜLŐI FÜRDŐ, WC, HÁLÓSZOBA

Otthon hundertwasser minimál stílusban 9. – GYEREKSZOBÁK

Otthon hundertwasser minimál stílusban 10. – KIVITELEZÉS

hujber nagy aletta 10 ff

hujber-nagy aletta

belsőépítész-színszakértő AmiOtthonunk Magazin vendég írója

A home’n architecture dizájn stúdió csapata belső- és külső tereket, lépcsőket, házakat és tárgyakat tervez, és mindezt nem a saját, hanem a megrendelő stílusában teszi. Munkáival és trendelőrejelzéseivel a nyomtatott sajtóban sok éve folyamatosan jelen van. A cég szakmai blogján pedig elsősorban saját munkákat, élményeket mutat be saját fotókkal, illetve a legújabb trendeket hozza el olvasóinak.

ha valóban személyre szabott otthont szeretnél,
a saját stílusodban