Blog

Milano iSaloni 2014 – MIELE

A Facebook oldalunkon már értesülhettetek róla, hogy a múlt hét végét péntektől vasárnapig Milánóban töltöttem. Nagyjából két hónappal ezelőtt Anita megkeresett, hogy nem lenne-e kedvem vele utazni. A döntés hamar megszületett, mert már régóta szerettem volna eljutni a lakberendezési kiállítások Mekkájába, de eddig sosem volt rá alkalmam. Először egy buszos útra fizettünk be, amire nem gyűlt össze elég érdeklődő, így a pénzt visszakaptuk, kezdhettük elölről a szervezést. Olyan jól sikerült megszervezni, hogy végül kettőnknek lett összesen 2 szobája 5 ággyal, és sikeresen le is vonták az összes ezzel járó költséget minden számlánkról, hiába mondtuk vissza az egyiket.  Nagyon rezgett a léc, hogy vagy nem jutunk ki vagy életünk legrövidebb és legdrágább utazásában lesz részünk. Végül a Miele sietett a segítségünkre és megszponzorálta az utazásunkat a közös szakmai múltunk örömére, minek köszönhetően végül legalább olyan jól sikerült az út, mint amilyen rosszul indult. Minden fantasztikus volt, ebbe beleértve a Miele standját is, így hálám jeléül a bútorkiállításról szóló cikk sorozatot velük kezdem. Lássatok Ti is csodát, mint mi Anitával és dekoodyval (akit a nyitóképen a szemfülesek már fel is fedeztek gondolom)!

isaloni miele 2014 1

Aki rendszeresen kilátogat a BNV területére, biztosan tudja milyen egy nemzetközi szakmai kiállítás, de erre a látványra nem lehet felkészülni. Minden stand hatalmas, de a leghatalmasabb mind közül a Miele standja volt. Mint ahogy láthatjátok is, a nagylátószögű objektívemmel is alig fért bele a képbe, pedig ennél jobban hátrálni már nem tudtam.

Sorolom is, mi minden volt a standon:

isaloni miele 2014 2

A bejárati részen széles nyíláson lehetett bejutni. Ez így furcsának tűnhet leírva, de képzeljétek, a legtöbb standra úgy kellett beevickélni egy csomó másik emberrel együtt egy viszonylag szűk résen, sokszor még keresni is kellett a bejáratot rajtuk. Itt a front oldalon a nagyjából 6 méter magas standon gépeket láthattunk (már egészen messziről is) a falba építve, kontrasztos színekben. Ez egyébként az egészre jellemző volt, hiszen volt egy barna-fehér, egy fehér-fekete, egy szürke-fekete-fehér és egy fekete-fehér konyha is a standon. Ezek a stand 4 sarkán kerültek berendezésre.

isaloni miele 2014 3

A front oldal két oldalsó részén is volt egy-egy kontrasztos süllyesztett konyha részlet, felettük egy-egy krétafallal, amiket gyönyörűen ki is dekoráltak.

isaloni miele 2014 4

isaloni miele 2014 5

A két krétafalas oldalsó rész mellett lehetett bejutni a kiállítás központi részébe, de csak a kiváltságosoknak, illetve mindazoknak, akik határozott céllal mentek a céghez. Mi inkább a nyálcsorgató, nézelődő emberek csoportjába tartoztunk. Legalább fél órát töltöttünk el itt, természetesen kipróbálgattunk és lefotóztunk itt mindent, amit csak lehetett és amihez hozzáfértünk.

isaloni miele 2014 6

A központi rész mögött volt egy őrületes jó kávézó rész. Mi más is, mint kontrasztos, ráadásul a tetején tükörrel. Ügyesebbek megláthatják Anitát, amint az olvasóinknak integet.

isaloni miele 2014 7

isaloni miele 2014 8

Most pedig jöjjenek a stand 4 sarkán berendezett konyhák szép sorban:

1. A BARNA-FEHÉR konyhában szerencsénkre volt olyan pillanat, amikor szinte senki nem volt bent, így jól látható, hogy a fogantyú nélküli frontok között milyen jól mutatnak a gépek. Ráadásul a bútorok csak szigetszerűen helyezkedtek el, így a szigeteket szinte csak pultok kötötték össze. A pultokat csak egy elemmel törték meg. A bejegyzés végén kiderül, mit rejtettek el benne, addig lehet nyugodtan találgatni. A dekorációk ezen a standon inkább a klasszikus kategóriába sorolhatóak, a többiben inkább modern dekorokat lehetett látni, viszont a fa nyelű lábos nagyon szuperszép volt. A képen látható több sütő egy szekrényben túlzásnak tűnhet az olvasóknak, de higgyétek el, nem egy konyhát terveztünk már, ahol ez fő igény volt a lakók részéről (jó-jó, itt persze azért volt ennyi, hogy minden modelljét bemutathassa a cég).

isaloni miele 2014 9

isaloni miele 2014 10

isaloni miele 2014 11

2. A FEHÉR-FEKETE konyhában már Ti is láthatjátok, hogy a főzőlap egy pultba van mindössze beépítve. Felette fehérrel burkolt elszívó látható, a sziget pultja pedig hozzávetőleg 12-15 cm, akár csak a főzőlap pultja.

isaloni miele 2014 12

isaloni miele 2014 13

isaloni miele 2014 14

3. A SZÜRKE-FEKETE-FEHÉR konyhában úgy tűnhet, hogy fiókos elemek vannak a pultok alatt, de mindössze az történt, hogy leburkolták a falburkolat anyagával a kiugrasztott hátfalat. Ötletes.
Itt sok közeli képet készítettem, mert rengeteg izgalmas dolog volt ebben a konyhában. Nagyon különleges volt például a fali elszívó, melynek nincsen elkartonozni való csöve, de az elszívó feletti hosszú polc és a kissé kiugrasztott hűtő is nagyon különleges. A barna konyhánál pedig már láthattátok a főzősziget feletti elszívó szigetet, amit szintén a frontok és pultok anyagával burkoltak.

isaloni miele 2014 15

isaloni miele 2014 16

isaloni miele 2014 17

isaloni miele 2014 18

isaloni miele 2014 19

isaloni miele 2014 20

isaloni miele 2014 21

isaloni miele 2014 22

isaloni miele 2014 23

4. A FEKETE-FEHÉR konyhában épp nagytakarítás volt. Az igényesebb standokra ez egyébként jellemző volt, hogy megállás nélkül takarítottak bennük, hiszen a sok ezer látogató megállás nélkül össze-vissza tapogatott mindent. Egy fura elszívó alatt szuper vokhoz való, homorított főzőlapot láthattok (még takarítás előtt). Az utolsó képek között pedig fény derül a titokra, hogy mit rejt a pult egyhangúságát megszakító, magasabb elem. Ötletes, mi?

isaloni miele 2014 24

isaloni miele 2014 25

isaloni miele 2014 27

isaloni miele 2014 28

isaloni miele 2014 29

isaloni miele 2014 30

isaloni miele 2014 31

isaloni miele 2014 26

Ha nektek is tetszett amit láttatok és szeretitek a minőségi háztartási gépeket, akkor ITT a helyetek, nézzetek körül!

isaloni miele 2014 32

Képek: Hujber-Nagy Aletta

Hálás köszönet a Miele-nek, hogy segített a kijutásban az iSalonire!

A KIÁLLÍTÁSSAL KAPCSOLATOS TOVÁBBI BESZÁMOLÓK:

Milano iSaloni 2014 – MIELE

Milano iSaloni 2014 – Minacciolo és ALPES INOX

Milano iSaloni 2014 – Electrolux

Milano iSaloni 2014 – KONYHÁK

Milano iSaloni – GYEREKSZOBÁK

Milano iSaloni 2014 – FÜRDŐSZOBÁK

Milano iSaloni 2014 – DIESEL

Milano iSaloni 2014 – Tom Dixon és kartell

Milano iSaloni 2014 – MODERN 1.

Milano iSaloni 2014 – MODERN 2.

Milano iSaloni 2014 – MODERN 3.

Milano iSaloni 2014 – KLASSZIKUS BÚTOROK

 

 

hujber nagy aletta 10 ff

hujber-nagy aletta

belsőépítész-színszakértő AmiOtthonunk Magazin vendég írója

A home’n architecture dizájn stúdió csapata belső- és külső tereket, lépcsőket, házakat és tárgyakat tervez, és mindezt nem a saját, hanem a megrendelő stílusában teszi. Munkáival és trendelőrejelzéseivel a nyomtatott sajtóban sok éve folyamatosan jelen van. A cég szakmai blogján pedig elsősorban saját munkákat, élményeket mutat be saját fotókkal, illetve a legújabb trendeket hozza el olvasóinak.

ha valóban személyre szabott otthont szeretnél,
a saját stílusodban