Blog

OTTHONDesign 2014 – JÖVŐ KONYHÁJA pályázat

Tegnap teszteltem a műtött térdemet, hogy bírni fogja-e április 11-13. között Milánóban az isalonit, így elmentünk Pepével a Construmára. Nagyjából négy órát töltöttünk ott és jelentem, igen biztató a helyzet, valószínű, hogyha két hetesen ilyen jól bírta a lábam, akkor a milánói vásárnak sem csak 1%-át fogom tudni megnézni. Ez szuper, mert egy segway bérlése naponta 25.000.- és az sem biztos, hogy levihetem a metróba, hogy csak a vásárban használjam, ne kelljen a várost is átszelnem vele.
Természetesen egyrészt szakmai okokból néztük végig a standokat, de mint mindig, most is zsűritagja vagyok a Jövő konyhája pályázatnak, így ezt szeretném nektek először bemutatni és arra buzdítanálak benneteket, hogy ha ti is kimentek a Construmára, feltétlenül keressétek fel a JÖVŐ KONYHÁJA standot és szavazzatok, melyik fiatal (csapat) munkája tetszik a legjobban! A szavazat leadásakor feltétlenül tartsátok szem előtt a praktikussági, szakmai szempontokat, a terv környezettudatosságát és hogy jól és érdekesen tervezték-e be az Corian (akril) anyagát!

0 jovo konyhaja 2014

1 jovo konyhaja 2014

1. Nagy Benedek – Jenei Ferenc – Seres Ádám ( Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola)

2 jovo konyhaja 2014

3 jovo konyhaja 2014

4 jovo konyhaja 2014

5 jovo konyhaja 2014

2. Nagy Benedek – Jenei Ferenc – Seres Ádám ( Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola)

6 jovo konyhaja 2014

7 jovo konyhaja 2014

8 jovo konyhaja 2014

12 jovo konyhaja 2014

10 jovo konyhaja 2014

11 jovo konyhaja 2014

9 jovo konyhaja 2014

13 jovo konyhaja 2014

3. Amota László

14 jovo konyhaja 2014

15 jovo konyhaja 2014

16 jovo konyhaja 2014

4. Tóth Sándor

17 jovo konyhaja 2014

18 a jovo konyhaja 2014

18 jovo konyhaja 2014

19 jovo konyhaja 2014

6. Nagy Benedek – Jenei Ferenc – Seres Ádám ( Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola)

20 jovo konyhaja 2014

21 jovo konyhaja 2014

22 jovo konyhaja 2014

23 jovo konyhaja 2014

7. Nagy Benedek – Jenei Ferenc – Seres Ádám ( Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola)

24 jovo konyhaja 2014

25 jovo konyhaja 2014

26 jovo konyhaja 2014

27 jovo konyhaja 2014

28 jovo konyhaja 2014

8. Szőke Emőke

29 jovo konyhaja 2014

30 jovo konyhaja 2014

31 jovo konyhaja 2014

32 jovo konyhaja 2014

33 jovo konyhaja 2014

34 jovo konyhaja 2014

9. Lakatos Kázmér

35 jovo konyhaja 2014

36 jovo konyhaja 2014

37 jovo konyhaja 2014

38 jovo konyhaja 2014

10. Kovács Béla

39 jovo konyhaja 2014

40 jovo konyhaja 2014

41 jovo konyhaja 2014

11. József Máté

42 jovo konyhaja 2014

43 jovo konyhaja 2014

12. Szloszjár Valéria

44 jovo konyhaja 2014

45 jovo konyhaja 2014

46 jovo konyhaja 2014

47 jovo konyhaja 2014

13. Szabó Tamás – Szili Zsolt – Tóth Zoltán – Várkonyi István

48 jovo konyhaja 2014

49 jovo konyhaja 2014

Képek: Hujber-Nagy Aletta

A KIÁLLÍTÁSSAL KAPCSOLATOS TOVÁBBI BEJEGYZÉSEK:

OTTHONDesign 2014 – JÖVŐ KONYHÁJA pályázat

CONSTRUMA – OTTHONDesign 2014/1.

CONSTRUMA – OTTHONDesign 2014/2.

CONSTRUMA KERT 2014

CONSTRUMA – Ligno Novum 2014

hujber nagy aletta 10 ff

hujber-nagy aletta

belsőépítész-színszakértő AmiOtthonunk Magazin vendég írója

A home’n architecture dizájn stúdió csapata belső- és külső tereket, lépcsőket, házakat és tárgyakat tervez, és mindezt nem a saját, hanem a megrendelő stílusában teszi. Munkáival és trendelőrejelzéseivel a nyomtatott sajtóban sok éve folyamatosan jelen van. A cég szakmai blogján pedig elsősorban saját munkákat, élményeket mutat be saját fotókkal, illetve a legújabb trendeket hozza el olvasóinak.

ha valóban személyre szabott otthont szeretnél,
a saját stílusodban