Blog

HÉTVÉGI HÁZ: Hundertwasser és társai után szabadon

Immár 8 esztendeje történt, hogy férjemmel elkezdtünk dolgozni életünk első háztervén. Akkor még nem voltam végzett építész, így egy színdinamikás csoporttársamat, Lacit kértem meg, hogy segítsen nekünk az ötletelésben, ha van kedve. Laci rajzolt nekünk egy homlokzatot, amit először én gondoltam tovább a legőrültebb módokon, amit el tudtok képzelni, majd Pepével együtt terveztük úgy át az első skiccet, hogy végül Laci és kollégája Krisztián (aki szintén részt vett az ötletelésben) rá sem ismertek, mikor meglátták a Octogonban az elkészült épületet. Krisztián motorra pattant, hogy saját szemével lássa a végeredményt és hát valljuk be őszintén, neki is leesett az álla, mint annyi embernek, aki elhalad ez előtt a ház előtt.

Nézzétek hát egy ház homlokzatának evolúcióját!

Laci hosszú homlokzati skicce a kialakult alaprajz nyomán:

hna design homlokzat

Aletta skiccei egy iskolai feladat keretében (épülettervezés tanárom, Szabó László tanár úr még évek múlva is emlegette ezt a pár rajzocskát):

– öko verzió: ez a verzió leginkább tégla burkolatot és zöld homlokzatot jelent, a valóságtól még kevéssé elrugaszkodott

hw004 hna

– Gaudi verzió – ha én lennék Gaudi, akkor így öltöztettem volna fel az alaprajzot

hw003 hna

– Hundertwasser verzió – ha pedig HW lennék, akkor így (személyes kedvenc)

hw001 hna

– O’Gehry verzió – ha pedig elborult, modern világban gondolkodtam, akkor O’Gehry munkássága ugrott be (Pepe személyes kedvence)

hw002 hna

A végeredmény pedig:

hna design

Na, erre mit léptek? 🙂

Ez a cikk beharangozója egy a jövő héten induló sorozatomnak, amelyet úgy kell elképzelni, mint a népszerű Egy lakás új ruhája című sok részes eposzt. Az új sorozat egy Hundertwasser minimál stílusban terveződött otthont mutat majd be. Remélem velem tartotok a következő hetekben.

hujber nagy aletta 10 ff

hujber-nagy aletta

belsőépítész-színszakértő AmiOtthonunk Magazin vendég írója

A home’n architecture dizájn stúdió csapata belső- és külső tereket, lépcsőket, házakat és tárgyakat tervez, és mindezt nem a saját, hanem a megrendelő stílusában teszi. Munkáival és trendelőrejelzéseivel a nyomtatott sajtóban sok éve folyamatosan jelen van. A cég szakmai blogján pedig elsősorban saját munkákat, élményeket mutat be saját fotókkal, illetve a legújabb trendeket hozza el olvasóinak.

ha valóban személyre szabott otthont szeretnél,
a saját stílusodban