Blog

HÉTVÉGI HÁZ: PTM PMMK Science Building

Pár héttel ezelőtti pécsi kirándulásunk során számos épületet lefotóztam. Természetesen nem hagyhattam ki az egyetem legújabb épületét sem, amely tavaly építészeti díjat is nyert. Külön felhívnám a figyelmet az épületrészek között található tojásdad alakú épületrészre, amely a tudás kövét szimbolizálja és amely egyben az épületegyüttes egyik legizgalmasabb része.

pte pmmk science building 1

A nyolcadik alkalommal megrendezett Média Építészeti Díj – nyilvános zsűrizés és díjátadó – rendezvényére 2012. október 25-én került sor, mely keretében a pécsi Szentágothai Kutatóközpont (Science Buliding) a Holcim különdíját nyerte el.

Most először az eseményhez kapcsolódóan a Holcim a „Fenntartható Építészetért” címmel különdíjat adományozott, melyet Fegyverneky Sándortól, a Holcim Hungária Otthon Alapítvány kuratóriumának elnökétől vehetett át a tervező csapatok nevében Bachmann Bálint (Bachman & Bachmann Építésziroda) és Dr. Stocker György (Stockplan Bt.) a pécsi Szentágothai Kutatóközpont (Science Buliding) tervezéséért.

„Azt gondolom, ez a díj kiváló alkalmat biztosít arra, hogy rangos elismeréssel honoráljuk azon építészeket, akik olyat alkotnak, mely nem csak szép és időtálló, de fenntartható is, s ezáltal hozzájárul, hogy a jövő generációi is élhető környezetet kapjanak örökül. A Bachman & Bachmann Építésziroda Kft. egy olyan pályázatot nyújtott be, melynek megvalósítása során rendhagyó módon érvényesültek az ökoépítészet és a fenntarthatóság elemei.

A Szentágothai Kutatóközpont három épülettömbjét különböző hőenergia-rendszerrel tervezték. Az egyik épületet megújuló energiából termelt távhővel, a másikat talajszondás földhővel fűtik. A harmadik épülettömb két rétegű homlokzata a napenergiát hasznosítja. Az innovatív épületegyüttes intelligens módon (állapotjelzés, mérés, szabályozás, távműködtetés, adattárolás számítástechnika segítségével) működik. A különböző fűtési rendszerek hosszú távú tanulmányozását, összehasonlítását a Pécsi Egyetem építész és épületgépész hallgatói végzik” – indokolta a döntést Fegyverneky Sándor építészmérnök, a “Fenntartható Építészetért” különdíjat odaítélő zsűri elnöke.

pte pmmk science building 2 pte pmmk science building 3 pte pmmk science building 4 pte pmmk science building 5 pte pmmk science building 6 pte pmmk science building 7 pte pmmk science building 8 pte pmmk science building 9

A látványtervek és műszaki tervek dr. ifj. Kistelegdi István DLA, PhD-tól származnak. Képek forrása: itt.

pte pmmk science building 10 pte pmmk science building 11 pte pmmk science building 12 pte pmmk science building 13 pte pmmk science building 14 pte pmmk science building 15 pte pmmk science building 16

pte pmmk science building 17

pte pmmk science building 18 pte pmmk science building 19 pte pmmk science building 20 pte pmmk science building 21 pte pmmk science building 22

Forrás

EGYÉB PÉCSI ÉPÜLETEKKEL KAPCSOLATOS CIKKEK:

HÉTVÉGI HÁZ: PTE PMMK Science Building

HÉTVÉGI HÁZ: a PTE PMMK főépülete

hujber nagy aletta 10 ff

hujber-nagy aletta

belsőépítész-színszakértő AmiOtthonunk Magazin vendég írója

A home’n architecture dizájn stúdió csapata belső- és külső tereket, lépcsőket, házakat és tárgyakat tervez, és mindezt nem a saját, hanem a megrendelő stílusában teszi. Munkáival és trendelőrejelzéseivel a nyomtatott sajtóban sok éve folyamatosan jelen van. A cég szakmai blogján pedig elsősorban saját munkákat, élményeket mutat be saját fotókkal, illetve a legújabb trendeket hozza el olvasóinak.

ha valóban személyre szabott otthont szeretnél,
a saját stílusodban