Blog

Lakberendezés távirányítással 2.

Előző bejegyzésemben értesülhettetek róla, hogy télen kezünk ügyébe akadt egy lakás, amelyet tanácsadás keretén belül segítettünk felöltöztetni. A múltkori bejegyzésben láthattátok a kiinduló állapotot, most megmutatjuk a félkész lakást, legközelebb jön egy 3/4 kész állapotokat mutató képsorozat, aztán már nem csigázunk tovább benneteket és megmutatjuk a végeredményt is. Vagyis inkább majdnem végeredményt, hiszen ez egy legénylakás, amit 95%-os állapotban tudtam befotózni beköltözés előtt. Ne legyünk azonban telhetetlenek, mert elég kellemes fotók készültek a majdnem kész állapotról is, és gyanítom, sokan már ezzel a készültségi fokkal is kiegyeznének otthonaikban…

legenylakas 1

2013. január 23.

Az alapkoncepció az volt, hogy fehér, piros, kicsi sárga, fekete, szürke, ezüst és barna színek szerepeljenek a lakásban, így kellően férfias lesz, de egy később itt landoló hölgy is jól érezheti majd benne magát. Javaslatunkra egy dögös meleg, világosszürke árnyalat került a falakra alapszínnek, törtfehér lett minden mennyezet és minden helyiségben igyekeztünk az egyik falat díszíteni. Ehhez többnyire tapétát használtunk, de van ahol csak egy sötétebb árnyalat is elegendőnek bizonyult, hogy kellően nyugodt maradhasson az enteriőr. A különböző tapétákat a Bricostore kivonulása előtt szerezte be az ügyfél igen kedvező áron, így nekünk már csak annyi volt a dolgunk, hogy rámutassunk, melyik hol és mekkora felületen mutatna a legjobban.

1. A képen a jobb oldali faláttörésben található a bejárati ajtó, ezért azt találtuk ki, hogy a belépő jobb oldali fala legyen egy szép középszürke, így az nem fog percek alatt elkoszolódni a táskával érkező és a falnak támaszkodva cipőt felvevő emberek által. A folyosó másik oldalán szekrény van és ajtó, így ott maradhatott a világosszürke alapszín.

legenylakas 2

2. A folyosó tükrös szekrényének fogantyúját később minden esetre sikeresen lecseréltettük, mert egyértelműen agyonvágta volna a végső dizájnt.

legenylakas 3

legenylakas 4

3. A bejárati ajtótól jobbra lévő szobát kineveztük gardróbszobának és úgy döntöttünk, hogy az erős csíkos tapéta ide kerül (képen jobb alsó sarokban látható nyomokban) és körben egy bordó szegély keretezi majd. Itt még nem sikerült a keret jelleget úgy felfesteni, ahogy mi gondoltuk, de idővel ez is bekövetkezett. Viszont itt már tisztán látszik, hogy egy nagyon szép szürkésbarna laminált padlót sikerült beszereznie ügyfelünknek, ami tökéletesen felfrissítette ezt a sárgába és narancssárgába fulladt eredeti állapotot és olyan szerencsés árnyalatai voltak a padlónak, hogy a külső nyílászárók színe is megtalálható benne picit sötétebb árnyalatban, így azokkal is szépen harmonizál.

legenylakas 5

legenylakas 6

legenylakas 7

legenylakas 8

4. Az előszoba folyosóról a nappali-étkező-konyha terébe érkezünk, ahol ekkor már lent volt az új padló és fent volt a régi konyhacsempe. Mivel sima 10×10-es fehér csempe volt fent eredetileg – ami egyáltalán nem volt idegen az új dizájntól -, így semmi értelme nem volt még erre is költeni. Egy helyen burkolatlanul maradt a fal a felső konyhaszekrények váltakozó magassága miatt, de ezt a szakaszt később sikeresen kipótoltuk díszcsempével.

legenylakas 9

legenylakas 10

legenylakas 11

legenylakas 12

legenylakas 13

legenylakas 14

legenylakas 15

5. Azért szerintem már most is látszik, hogy ég és föld a különbség. A meleg színeket többnyire hideg vagy semleges színek váltották fel, de a szép padló és a piros szín ezen segíteni fog.

legenylakas 16

6. A bejárati ajtótól balra induló folyosóból nyílik jobbra egy vendégfürdő, szemben pedig a hálószoba található a saját fürdőjével. A folyosón még csak a falfestés történt meg.

legenylakas 17

7. A vendég fürdőben már elkészült a csempézés nagy része és a zuhanytálca. A wc még a régi. A csempe a régi csempére került rá, így egyszerre láthatjuk a régit és az újat, a 90-es évek és napjaink dizánját.

legenylakas 18

legenylakas 19

legenylakas 20

legenylakas 21

legenylakas 22

legenylakas 23

legenylakas 24

8. A hálószoba gyakorlatilag érintetlen, de legalább elférnek benne az eszközök, burkolatok és egyéb cuccok.

legenylakas 25

legenylakas 26

legenylakas 27

9. A hálószoba falán a kivitelező csapat egyik tagja gyönyörű burkolatterveket készített. Elég szokatlan, de annál klasszabb dolog ez egy gyakorlati embertől.

legenylakas 28

legenylakas 29

legenylakas 30

10. A hálószobából nyíló nagy fürdő is megkapta burkolatának nagy részét. Az elrendezés nem feltétlenül ideális, de az már ilyen volt, mikor a lakásba kerültünk. Ennek ellenére a végeredmény nem lesz rossz, majd meglátjátok. Annál is inkább, mert az egyik fal nem burkolt lett, hanem egy érdekes struktúrát kapott ezüstre festve, amit egyszer már megpróbáltunk aranyban az ügyféllel egy másik, eladásra tervezett lakásban, de ott sajnos nem sikerült (lakás fotói itt, arany strukturált fal helyett a wc bal oldali falán tapétával megoldva).

legenylakas 31

legenylakas 32

legenylakas 33

11. A kád előlapját az imént említett, az ügyféllel eladásra tervezett lakásunkból megmaradt mozaik csempével fogjuk burkolni. Klasszul passzol majd a kis apró kör mintás csempéhez és a laminált burkolat színeihez.

legenylakas 34

A LAKÁSSAL KAPCSOLATOS TOVÁBBI BEJEGYZÉSEK:

Lakberendezés távirányítással 1.

Lakberendezés távirányítással 2.

Lakberendezés távirányítással 3.

Lakberendezés távirányítással 4.

Képek: Hujber-Nagy Aletta

hujber nagy aletta 10 ff

hujber-nagy aletta

belsőépítész-színszakértő AmiOtthonunk Magazin vendég írója

A home’n architecture dizájn stúdió csapata belső- és külső tereket, lépcsőket, házakat és tárgyakat tervez, és mindezt nem a saját, hanem a megrendelő stílusában teszi. Munkáival és trendelőrejelzéseivel a nyomtatott sajtóban sok éve folyamatosan jelen van. A cég szakmai blogján pedig elsősorban saját munkákat, élményeket mutat be saját fotókkal, illetve a legújabb trendeket hozza el olvasóinak.

ha valóban személyre szabott otthont szeretnél,
a saját stílusodban