Blog

CONSTRUMA 2013 – OTTHON Design 2013

Idén ismét körbenéztünk az építkezni vágyók kedvenc kiállításán, a Construmán, amely egyszerre 6 különböző rendezvényt ölelt fel. A 6 kiállítás a következő: CONSTRUMA, HUNGAROTHERM, OTTHONDesign, RENEO, CONSTRUMA KERT, URB:ICON.
Az első részben a lakberendezéssel kapcsolatos standokat láthatjátok, ezt követik az újrahasznosítós standok, majd az építészeti, végül a kert témájú standok következnek. Sok a kép, sok a szöveg, tehát kimondottan azoknak készült a bejegyzés, akik nem tudtak kijutni a kiállításra.
A Jövő konyhája standját egy külön cikkben mutatom majd be, ahol Macsali Zsolttal és Csontos Mónival karöltve zsűriztünk.
Móni Zalakerámiának tervezett standját pedig körbefotóztam alaposan. A standot itt nézhetitek meg, Móni blogján.

construma 0

BELSŐÉPÍTÉSZET

Ha olasz csempére vágytok, ráadásul a legszebb és legjobb fajtából, akkor keressétek az ITALCERAMICA-t!
Ha most építkeznénk, vagy most újítanánk fel az otthonunkat, én a 3. és 4. képen szereplő szivárványcsipkés csempét választanám (la fabbricca – Montenapoleone), Pepe pedig a 8. képen látható férfiasabb designt.

construma 1

construma 2

construma 3

ILLUSZTRÁCIÓ

74839_535017489848865_2023134267_n

construma 4

construma 5

construma 6

construma 7

A Karton Design standján új fejlesztésű, könnyen tisztán tartható, műanyag oldal elemekkel, és lemosható farostlemez felső résszel ellátott bútorok is voltak. Ráadásul most már hangulat led fénnyel ellátott kartonfelületeket is vehetünk náluk négyzetméterre különböző struktúrák közül választva.

construma 8

construma 9

construma 10

construma 11

construma 12

construma 13

construma 14

construma 15

A loft interior és a PATAKI TILES standja mesés volt. Nagyon szépen összepasszoltak a rusztikus fa bútorok és belsőépítészeti elemek és a rusztikus, mázas csempék. Csodás minták, színek és formák jellemezték a standot.

construma 16

construma 17

construma 18

construma 19

construma 20

construma 21

A MAGYAR DESIGN 2013-ban is tartogatott számos kellemes és innovatív darabot. A tervezők listáját itt találjátok. A harmadik képen Mónus Kata és Bozsik Tamás kísérleti hibrid tárolóbútora látható. Nézzétek!

construma 22

construma 23

construma 24

construma 25

A Medence Csoport most is kellemes újrahasznosított termékekkel jelent meg a kiállításon. Hirdetési plakátból készült táskáikból a kiállítás ideje alatt vásárolni is lehetett.

construma 26

construma 28

construma 27

A Medence Csoport és a Designologist közös standja (UNITED FUTURE spot) is újrahasznosított tárgyakat vonultatott fel. Középpontban egy csodás Bokja Design pad látható.

construma 29

Az amiotthonunk-nál immár a 4. enteriőr szakértői rovatomat írom itthon a gyerekszobákról. A harmadik, intelligens otthonokról és okos megoldásokról szóló részt sok-sok újrahasznosítással már megvásárolhatjátok az újságárusoknál!

construma 30

A betatherm mindig előrukkol valami új dologgal, így ez idén sem volt másként. Most például a térhatású mintásra csiszolt radiátoraikkal leptek meg minket. Nemrég voltunk bent a cég új helyén, de akkor ezek még nem voltak a falakon.

construma 31

construma 32

construma 33

A duo color-nál rengetegféle mozaik közül választhattok megfizethető áron és igény esetén egyedileg kevernek nektek cirmosat is.

construma 34

construma 35

A Verocchio cég embertelen szép ajtókat gyárt. A képeken sajnos ezt nem sikerült visszaadni, pedig minden ajtó minden oldala különböző volt. A képen látható asztal üveglapja is az ő művük, tehát igény esetén egyéb üvegfelületeket is rendelhettek tőlük.

construma 36

construma 37

construma 38

A HIGH END fürdőszoba standján álldogált egy vicces kis hajtogatott tükrös mosdós cucc, továbbá rengeteg szép szín és anyagminta borította a falakat. Honlapot nem találtam hozzájuk sajnos.

construma 39

construma 40

A Kőfaragó és Műkőkészítő Vállalkozók Országos Ipartestülete standján volt egy óriási lánc, ahol ajándékot kapott az, aki megtalálta az illesztést. Na jó, igazából senki sem kapott ajándékot, mert nincs is illesztés a láncszemeken.

construma 41

construma 42

Az Elter lámpáit sokan biztosan ismerik az internetről, de most élőben is megszemlélhettünk pár igen izgalmas darabot is.

construma 43

Az asztallábshop standján szavazhattunk a nekünk legjobban tetsző háromra. Nekem egy méhsejt mintás láb volt a kedvencem, Pepének pedig a hosztesz lány lába, de arra nem lehetett szavazni, így ő kihagyta ezt a bulit.

construma 44

A magyar bútor galéria standján volt pár igen gyönyörű holmi, főleg a kárpitok nyerték el a tetszésünket.

construma 45

A Parador termékkínálatát más ismertük, így most nem emiatt mentünk közelebb, hanem a cuki zuzmó dísz kedvéért. Remekül passzolt a színe a fa felületekhez.

construma 46

Ezt a gyönyörű részletet az Edelholz-nál fotóztam.

construma 47

A Mardegan Legno szintén pompás felületeket árusít otthonainkba.

construma 48

A JAFER polisztirol díszítő elemei: pet palack, korinthoszi oszlop, jegesmedve vagy amit akartok.

construma 49

A tboss standja egyszerű volt, világos, modern és átlátható, klassz cuccokkal természetesen.

construma 50

A Wellis termékei is nagyszerűek, de nekem a stand jött be igazán. Odabent pompás akril felületek voltak, némelyik áttört, hátulról megvilágított, de ezt sajnos csak később tudtam meg, így bepattintok egy pici fotót róla, amit Tornóczky Gábortól kaptam.

construma 51

akril

Ezt sajnos nem tudom, hol fotóztam. Talán egy aszimmetrikus RIHO Trinity kád van rajta.

construma 52

A H-Dekor faldekorációs webáruházat kisgyermekes családoknak ajánlom.

construma 53

A Fatik Parketta standján szegecselt, farmerbevonatú, pirosra festett barokk szett és egyéb érdekességek díszítették a szépséges padlókat.

construma 54

A LOSZ standján a leginkább a Marrakesh cement padlója nyűgözött le a helyes kis babarózsákkal elegyítve.

construma 55

ÚJRAHASZNOSÍTÁS

Az újrahasznosítás szigete. Ez itt a HULLADÉKBÓL TERMÉK KIÁLLÍTÁS. Gyűjtsünk együtt szelektíven! Én már 12 éve ezt teszem, remélem lassan mindenki rákap majd a dolog ízére!

construma 56

construma 57

construma 58

construma 59

A recucc.hu az a hely, ahol a tárgyak új életre kelnek. A zöldövezet társulás környezetvédelmi programjának köszönhetően létrejött vicces kis tárgyak bérelhetőek óvodák, iskolák, rendezvények számára. Célja a környezettudatos szemlélet népszerűsítése, amit nem lehet elég korán elkezdeni.

construma 60

construma 61

construma 62

construma 63

ÉPÍTÉSZET

Ablakainkat annak idején az actual-nál vásároltuk. Az első CUBIC F. LINE típus példányainak boldog tulajdonosai lehettünk anno. Azóta sincs velük semmi baj szerencsére és még mindig nagyon szépek. A cég idén nagyon jópofa installációt tett ki, amely remekül szemléltette a hőveszteségez a különböző típusú ablakok esetében.

construma 64

Bevallom, a Trifa BÁDOG-CENTER standját csak a gyerekek (többek között a mieink) örömére fotóztam le.

construma 65

construma 66

construma 67

A BASACOLORS DECO COLOR festékei Budaörsön is megtalálhatóak, ami azért jó, mert nekünk közel van, másrészt pedig, mert a fiunk kinőtt biciklijét könnyedén át tudjuk majd fújni velük rózsaszínre. Az oldószeres típus minden színben kapható a lerakatokban is és a megfelelő alapozóval a műanyag alkatrészekre is fújhatjuk majd, aztán jöhetnek a hercegnős matricák…

construma 68

A TERC kiadónál vettünk egy fantasztikus könyvet a betonról, de számtalan más professzionális kiadvány is megvan már tőlük, illetve reméljük, hogy tovább gyarapodik majd a szakmai könyvekből álló gyűjteményünk az idők során.

construma 69

ILLUSZTRÁCIÓ

TERC_LATSZOBETON_BORITO_l

A MAPEI-nél épp egy óriási fúrószárral attrakcióztak a fiatalemberek, mikor odaértünk, ezen kívül tetszett a grafikájuk is a standon és kiadványokon, és persze a csodás mozaik is megért egy fotót, melynek eredetije Budaörsön látható egy körforgalomban. Aki arra jár, feltétlenül nézze meg! A példaértékű közösségi műalkotásról itt olvashattok bővebben a 2-4. oldalakon.

construma 70

construma 72

construma 73

Az Ornamentika standján nagyon tetszett az íves betonelem, amit oldalról is meg lehetett vizsgálni.

construma 74

construma 75

A CALEO filmtekercs szerű Carbon fűtőfilmje sok embert a standhoz vonzott. A fűtőfilm alkalmas fal- és mennyezetfűtéshez is.

construma 76

construma 77

construma 78

A Magyar Építész Kamaránál az alacsony költségvetésű térelválasztó dekoráció volt jópofa.

construma 79

construma 80

construma 81

Egyik “családunk” most kezdi majd meg építkezését ProKoncept-tel. Egy-két látogató elégedetten simogatta a különböző épületszerkezeti részeket. Reméljük ezzel ők is így lesznek.

construma 84

construma 0

A JUB standja egyszerűen csak ötletes, környezettudatos és szép volt.

construma 85

Az elmű-nél igyekeztek videó játékkal játszó szőke hölggyel, interaktív táblával és egyéb jópofaságokkal magukhoz és a zöld tarifához csábítani az energiatudatos nézelődőket.

construma 86

construma 87

construma 88

A CERTUSS izgőmozgó képernyőn szemléltette automata gőzfejlesztőjük hatékonyságát.

construma 89

construma 90

Az Épületszigetelők, Tetőfedők és Bádogosok Magyarországi Szövetségének standján lehetett közelről megnézni azokat az épületelemeket, amit a nagy átlag csak messziről szokott tudni.

construma 91

construma 92

A hexa ipari alpintechnika emberei le-fel surrantak köteleiken a kiállítás ideje alatt.

construma 94

Láttunk egy-két ROPANT jó kis ajtót is egy mutatós kis építményen.

construma 95

construma 96

Az Industrie COTTO POSAGNO 2 különleges dísz tégláját láthatjátok a közeli képen.

construma 97

construma 98

Érdekes volt látni a Fert födémet, amit építkezésen még nem láttam, de anno épületszerkezettan órán tanította nekünk Tóth László.

construma 99

Még egy födém, ezúttal a Schöck.

construma 100

A BAUMIT plakátját azért fotóztam le, mert meglepődtünk, hogy csupa modern házzal hirdetik festéküket a nő szemvonalának magasságában.

construma 101

A schlotterer napfényirányításos külső árnyékolóit láthatjátok többek között a képen.

construma 102

Isoplus vezetékek fura festmény kíséretében.

construma 103

Az URSA hőszigetelője. Nem aprózták el.

construma 104

Ez csak úgy megtetszett. Kis helyes napkollektor és napelem a Jüllich Glas-tól.

construma 105

Egy fűthető kád a régi időkből való, az Épületgépészeti Múzeumból keveredett ide.

construma 106

Ventilátorok a Helios-tól. Dögösek voltak a piros elemek a standon.

construma 107

Valami vagy megy valahova…

construma 108

STIHL láncfűrész bemutató után.

construma 109

Végül pedig egy szép kabát. Egy ilyesmit feltétlenül varrnom kell.
Hogy jön ez a Construmához? Sehogy.

construma 109a

KERTÉSZET

A kertészeti részen található standokon idő hiányában már csak végigloholtunk, így nem tudtam lefotózni a kiállítók neveit, de egy képsort búcsúzóul mindenképpen megér a téma, mert volt pár igen izgalmas és különleges megoldás.
Jó nézelődést!

construma 110

construma 111

construma 112

construma 113

construma 114

construma 115

construma 116

construma 117

construma 118

construma 119

construma 120

construma 121

construma 122

construma 123

construma 124

construma 125

construma 126

construma 127

construma 128

construma 129

construma 130

construma 131

construma 132

construma 133

construma 134

construma 135

construma 136

construma 137

construma 138

construma 139

construma 140

construma 141

construma 142

construma 143

construma 144

construma 145

Fotók: Hujber-Nagy Aletta

hujber nagy aletta 10 ff

hujber-nagy aletta

belsőépítész-színszakértő AmiOtthonunk Magazin vendég írója

A home’n architecture dizájn stúdió csapata belső- és külső tereket, lépcsőket, házakat és tárgyakat tervez, és mindezt nem a saját, hanem a megrendelő stílusában teszi. Munkáival és trendelőrejelzéseivel a nyomtatott sajtóban sok éve folyamatosan jelen van. A cég szakmai blogján pedig elsősorban saját munkákat, élményeket mutat be saját fotókkal, illetve a legújabb trendeket hozza el olvasóinak.

ha valóban személyre szabott otthont szeretnél,
a saját stílusodban