Blog

Zsűriként a III. Országos gyermekrajz pályázaton

A III. Országos gyermekrajz verseny döntőseiről és rajzaikról a dekooderen készült bejegyzésemből már értesülhettek az olvasók. Itt és most pedig azokat a rajzokat szeretném megmutatni, amelyeket a döntőbe kerüléshez, tehát az első fordulóban készítettek az óvodások és iskolások. A bejegyzés első felében azok a gyerekek szerepelnek, akiknek sikerült bekerülni a döntőbe, a második felében pedig, azoknak, akiknek hely hiányában nem, pedig szintén megérdemelték volna. Számtalan csodálatos alkotás érkezett a rajpályázatra, amelyek közül néhányat feltétlenül szerettem volna közzétenni. Gyengéim a nagyfejű gyerekek nagyon színes rajzokon. 🙂

I. helyezett: Nyírfa Noémi, 8 éves

1. fordulós pályamunka, ami az osztálytársakat is ábrázolja, fürdőkádban a tanár nénivel 🙂

2. helyezett: Bozsik Bernadett, 5 és fél éves

1. fordulós pálymunka

3. helyezett: Mándoki Alexandra, 5 éves

1. fordulós pályamunka

Különdíjas: Almsteier Márton, 8 éves, különleges technikájának köszönhetően a vele készült interjút a dekooderen olvashatjátok jövő hétfőn

1. fordulós pályamunka

Pintér Lara, 9 éves, Facebook szavazáson döntőbe jutott versenyző, a mögötte látható oszlop felső rajza az 1. fordulós pályamunkája

Kárpáti Álmos, 6 és fél éves, legszebb rajz az óvodások között

Kárpáti Előd, 4 éves, Álmos kisöccse

És most következzenek a nem döntős rajzok:

Peresztegi Hanna, 7 éves, csodálatosan kidolgozott kép, hihetetlen gondolatisággal álmainak szobájáról

Frank Mirjam, 9 éves, végtelenül bájos kép, klassz technikával kivitelezve

Beri Dominika, 7 éves, döntőbe jutott, de ott sajnos nem tudott megjelenni

Balogh Dorina, 9 éves

Mohácsi Dorina, 7 éves

Kristóf Bence, 7 éves

Juhász Judit, 8 éves

Tóth Réka, 9 éves

Olajos Csaba, 10 éves

Szarka Benedek, 9 éves

Sebők Papp Emma, 10 éves

Pálfalvi Gergő, 9 éves

A korábbi rajzversenyekről készült bejegyzéseket az alábbi linkeken olvashatjátok:

I. Országos gyermekrajz pályázat
Zsűriként az I. Országos gyermekrajz pályázaton
II. Országos gyermekrajz pályázat
III. Országos gyermekrajz pályázat

Forrás

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a hna design Facebook táborához itt, hogy minden új cikkünkről és munkánkról értesülhess!

hujber nagy aletta 10 ff

hujber-nagy aletta

belsőépítész-színszakértő AmiOtthonunk Magazin vendég írója

A home’n architecture dizájn stúdió csapata belső- és külső tereket, lépcsőket, házakat és tárgyakat tervez, és mindezt nem a saját, hanem a megrendelő stílusában teszi. Munkáival és trendelőrejelzéseivel a nyomtatott sajtóban sok éve folyamatosan jelen van. A cég szakmai blogján pedig elsősorban saját munkákat, élményeket mutat be saját fotókkal, illetve a legújabb trendeket hozza el olvasóinak.

ha valóban személyre szabott otthont szeretnél,
a saját stílusodban