Blog

DIY: tükör átalakítása babaszobába

Bár kislányunk szobáját nemrég már publikáltam, ennek ellenére még tudtam rajta tuningolni egy kicsit. A tükör a SZÉP HÁZAK fotózásra csak félig lett készen és bár a fotókon jól mutatott, én tudtam, hogy még nem az igazi. A bejegyzésben most csak a végeredményt mutatom meg, de aki kíváncsi, látogasson át az InstantLife-ra és nézze meg, hogy miből lett a cserebogár. A szobában egy másik falon már volt egy 4 darabból összeálló puzzle képkeret együttes, így mikor tükröt kerestem kislányunknak, hamar lecsaptam erre a KIKA-ban leakciózott nyers fa tükörre. A polcon olyan jelentéktelen külsővel bírt szegény, hogy nem véletlenül kötött ki a kishibás és leértékelt áruk szekciójában, de én megláttam benne a lehetőséget, azonnal lecsaptam rá (na nem mintha bárkivel is versengenem kellett volna érte), kifizettem, hazavittem és 3 alkalommal dolgozgattam rajta kicsit. Hogy hogyan lett az akciós tükörből igazi babaszoba tükör, azt az összes lépéssel, fotókkal, leírással és sebesüléssel együtt az InstanLife-on olvashatjátok és nézhetitek meg!

ILYEN VOLT (ekkor még csak a zöld polár borítás volt ráragasztva):

ILYEN LETT:

hujber nagy aletta 10 ff

hujber-nagy aletta

belsőépítész-színszakértő AmiOtthonunk Magazin vendég írója

A home’n architecture dizájn stúdió csapata belső- és külső tereket, lépcsőket, házakat és tárgyakat tervez, és mindezt nem a saját, hanem a megrendelő stílusában teszi. Munkáival és trendelőrejelzéseivel a nyomtatott sajtóban sok éve folyamatosan jelen van. A cég szakmai blogján pedig elsősorban saját munkákat, élményeket mutat be saját fotókkal, illetve a legújabb trendeket hozza el olvasóinak.

ha valóban személyre szabott otthont szeretnél,
a saját stílusodban