Blog

Őszi Építészeti Cuvée: vidéki nyugalom a város szélén (TÉGLA, SÁRTAPASZ, ZSÚPFEDÉS)

Őszi Építészeti Cuvée sorozatom első darabja egy olyan épület, mely felhasznált anyagait tekintve a legősibb technológiákhoz nyúlt vissza, formájában is ragaszkodik a hagyományokhoz, a végeredmény mégis egy ízig-vérig modern épület.

Mai házunk fő alapanyagai: a TÉGLA, a SÁRTAPASZ és a ZSÚP.

A TÉGLA ősi építőanyag, melyet szerte a világon nagyon sokfelé használnak. Alapanyaga legtöbbször tiszta agyag, vagy agyagos keverék, mert az agyag természetes állapotában jól formázható és kiszáradva is kemény, formatartó, kiégetve pedig kifejezetten tartós anyag, s nagyon sokfelé előfordul. Jó tulajdonságai közé tartozik a nagy nyomószilárdsága, mely magas épületek falazását is lehetővé teszi. A hagyományos kisméretű tömör téglát ma már inkább csak pillérek, párkányok, boltívek, faldíszek kialakításához használják. A tégla mérete, kialakítása főleg a legutóbbi időkben sokat változott, így ma már inkább falazóblokkokról beszélünk, melynek üreges szerkezete adja a jó hőszigetelési képességet, igaz cserébe némileg beáldoztuk a másik jó tulajdonságot, a hőtároló tömeget. Sok helyen a falazott tégla látszó felülete jellegzetes stílusjegy, például Angliában, de ez a hőtechnikai igények miatt kezd háttérbe szorulni. Ahol mégis ezt a látványt szeretnék megőrizni, ott ragasztott téglaburkolatok, illetve előtétfalak segítségével valósítják meg. Ahol nem akarták látszó módon meghagyni a téglafelületet, ott vagy vakolták, “bepucolták” a falat (oltott meszes homokkal, vagy kőporral), vagy SÁRTAPASZTÁST alkalmaztak, ami kiszáradás után viszonylag homogén felületet adott, apróbb repedésekkel. Ezeket javították, végül meszelték, vagy festették. A sártapasztás nagy előnye volt, hogy vályogra, vagy vegyes szerkezetre is lehetett alkalmazni, ráadásul olcsóbb is volt, mint a vakolat, hiszen nem volt hozzá szükség mészre, vagy cementre. A korszerű hőszigetelő vakolatok elterjedésével a sártapasztás szinte teljesen eltűnt, faluhelyen, vályogépületeknél és korhű restaurálásnál azonban még napjainkban is alkalmazzák.

A XX. század elejéig az épületek fedésére is elsősorban a helyi anyagokat használták: természetes palát, fa deszkákat, zsindelyt, nádat, szalmát. A cserepet csak a gazdagok engedhették meg maguknak. A vizes, mocsaras területek közelében a nádfedést, a gabonatermő vidékeken inkább a szalmából készült ZSÚPFEDÉST alkalmazták. Ezek legnagyobb előnye a szálak üreges szerkezete, mivel az egymásra kerülő sok-sok réteg nagyszerű hőszigetelő képességet biztosít. A jó vízzáráshoz szükséges vastagság jóval meghaladja a felső födémeken, vagy tetőkben szokásos szigetelésvastagságokat. A legnagyobb hátránya az, hogy időről időre javítani kell az időjárás viszontagságai által okozott hibákat. Fejlődő országokban olcsósága, és a helyben rendelkezésre álló alapanyag miatt ma is népszerű, és érdekes módon a legfejlettebb országokban a tehetős, környezettudatos építtetők körében kezd újra divatba jönni természetessége és jó tulajdonságai okán.

A ház és az építész

Arjen Reas holland építész a Living on the Edge projekttel arra próbált választ adni, hogy hogyan találja meg a nyugalmat egy városi ember. A válasz egy hely: a város és a vidék találkozása, a város pereme, the Edge. A vidék még ma is sok helyütt a hagyományok őrzője, míg a város a progresszió, a modernizmus tere. A városi ember azonban vidéken is igényli a modern élet vívmányait és stílusjegyeit, amiket megszokott, miközben vágyakozik a vidék adta nyugalomra. Ez a találkozás ihlette a házat.

Ha egy modern kubista épület bekerül egy vidéki környezetbe, akkor az sokszor idegenül hathat, ugyanakkor a városi ember is megfosztva érezheti magát a vágyott vidéki érzéstől, ezért az a legfontosabb, hogy hogyan lehet ezeket összeolvasztani, megtalálva a megfelelő kompromisszumot. Arjen Reas az évek során egy letisztult, vonalas stílust alakított ki, s korábbi munkáiban is használta már a nádat és a “sarat”, tehát a funkcionális, kubista formák és a hagyományos anyagok használatának ötvözetében találta meg a megoldást. Ezt a megközelítést akár a jelenkori holland (és skandináv) építészet meghatározó jegyének is tekinthetjük, melyet a tiszta formák és az anyagszerű megjelenés egyszerűsége határoznak meg.

Amikor az első képet megláttam erről házról, azonnal beleszerettem. Az épület tömegformálása a végletekig egyszerű, egy ház formájú ház, téglalap alaprajzzal. A hagyományos és a modern kontrasztját a szinte az egész házat beborító zsúpfedés, illetve az itt-ott megjelenő fehérre meszelt tapasztott agyagvakolat hozza létre. Két különböző, de jól felismerhető anyag, mely a holland tájra oly jellemző.

A legnagyszerűbb ötletek utólag mindig pofonegyszerűek. Reas zseniális csavarja az, hogy a zsúpfedést a tetőről az oldalfalakra is lehozza, biztosítva egyrészt a kiváló hőszigetelést, másrészt hihetetlenül egységes, letisztult, fantasztikus textúrájú felületet hoz létre, ami első pillanatra elragadja az embert, s csak utána kezd gondolkodni azon, hogy mégis mi ez?

Az ezeréves burkolat hatását ellensúlyozva egy végtelenül egyszerű eszköz emeli modern dimenzióba az épületet: a szinteket is összekötő áttörések.

Az ablakok megtörik a tömeget, és amellett, hogy ritmust adnak a háznak, az egész környékre fantasztikus kilátást biztosítanak, és lehetővé teszik, hogy a nap fénye gyönyörűen áradjon be a lakás minden részébe. Az ablakok adta osztás éjszaka is egészen különleges vizuális élményt nyújt.

A következő képek alapján azt hiszem mindenki egyetért velem abban, hogy a hagyományos anyagok használatával az építész olyan házat alkotott, mely úgy modern, hogy eközben teljes természetességgel falusias.

Az épület tagolása nagyon funkcionális. Az alagsorban kapott helyet a garázs és a tárolóhelyiségek. A földszinten a nappali tere szinte összefolyik a kerttel a hatalmas eltolható ablakon keresztül, melyen át a fény is akadálytalanul árad a térbe, míg az emeleten világosan elválasztva kaptak helyet a privát terek, a háló-, fürdő- és gardróbszobák.

A hagyományos és modern stílusjegyek remek egyensúlya a beltérben is folytatódik. A hófehér tapasztott falak a trófeákkal és a látszógerendákkal vidékies letisztultságot sugallnak, melyhez elegáns, néhol barokkos, másutt minimál beütésű, sötét bútorok társulnak, finom eklektikával mozdítva a beltér hangulatát modern irányba.

Mesteri egyensúlyban a régi faragott fehér tálalóasztal, a letisztult masszív nyersfa étkezőasztal, a tűzött támlás elegáns pad, a bársonyos felületű karosszékek, a minimalista nappalibútor, a trófeák a falon a mennyezetbe süllyesztett megvilágítással.

Rusztikusan modern nappali.

Világos, tiszta közlekedő.

Fényárban úszó nyitottan osztott tér, hálószoba fürdőkáddal, mosdóval, zuhannyal. A látszógerendák rusztikus hangulatot, a lakkozott fekete bútorok városi eleganciát sugallnak.

A modern szerkezet és a hagyományos tető találkozása.

Hatalmasnak érződik a folyosónyi mosdó a hálóval egybenyitott tér miatt.

Dupla zuhany tadelakt fallal.

Látszógerendás rusztik magasfényű szekrénnyel és chesterfield (tehát nem barokk) paddal a gardróbban.

Rajzos látványtervek, és metszetek.

Végül néhány kép az építkezés folyamatáról.

Forrás 1,2

Én akár holnap beköltöznék, de remélem nektek is tetszett a mai Cuvée!

Akár igen, akár nem, jöhetnek a kommentek! Ne felejtsétek, két üveg szép borért megéri lájkolni, megosztani és kommentelni! Részletek az előző bejegyzés végén itt. 🙂

A sorozat részei: 1,2,3,4,5,6,7

hujber nagy aletta 10 ff

hujber-nagy aletta

belsőépítész-színszakértő AmiOtthonunk Magazin vendég írója

A home’n architecture dizájn stúdió csapata belső- és külső tereket, lépcsőket, házakat és tárgyakat tervez, és mindezt nem a saját, hanem a megrendelő stílusában teszi. Munkáival és trendelőrejelzéseivel a nyomtatott sajtóban sok éve folyamatosan jelen van. A cég szakmai blogján pedig elsősorban saját munkákat, élményeket mutat be saját fotókkal, illetve a legújabb trendeket hozza el olvasóinak.

ha valóban személyre szabott otthont szeretnél,
a saját stílusodban