Blog

Otthon kék és zöld árnyalatok között

Ebbe a lakásba, amit ma bemutatok, érzésem szerint csak a falon lévő polca miatt szerettem bele, de annyi érdekes részletet fedeztem fel, ahogy egyre jobban elmélyedtem benne, hogy muszáj mégis az egészet megmutatnom a kedves olvasóimnak. Érdekes és szokatlan anyagok és formák kerültek összepárosításra ebben az otthonban, de az első és a sokadik megtekintésre sem érzem úgy, hogy valamit elvennék, vagy hozzátennék. Az érdekes színek, anyaghasználat, trükkös térkapcsolatok, ajtó- és világítási ötletek nyomán nem mindennapi lett a végeredmény. A kilátásról pedig még nem is beszéltünk.
A cím becsapós, mert leginkább csak kékekről lehet szó ebben a tengerparti házban, de az a pici zöld, ami ebben az otthonban fellelhető, kellett ahhoz, hogy megállapodjon a szemem ezen az enteriőrön.

Erre a falszakaszra majd még visszatérünk, de most nézzük meg, mi van a nappali másik oldalán.

Van először is egy szép és szolid kandalló.

Közvetlenül mellette egy kellemes színekkel megfestett festmény.

Ami nem csak festmény, hanem egy tolóajtó, amely igény szerint vagy a könyvespolcot, vagy a televíziót takarja.

A sötétítő függöny szerepét egy egyszerű, szépen fodrozott fehér vászon látja el.

Szomszédok nemigen vannak, így különösebben másra nincs is szükség.

A saját partszakaszán legfeljebb családtagjai, barátai és azok motorcsónakja zavarhatja meg a tulajdonos hölgyet.

Egyébként pedig mindenhol csak a tenger hullámzik, ameddig a szem ellát.

Visszatérve a bejegyzés címadó falához, be kell, hogy valljam, hogy ugyan az egész lakásban csak ez a pár zöld színfoltocska található, de ha ezek nem lennének, azt hiszem ez a bejegyzés sem került volna fel a blogra. Nekem ezektől a pirinyó zöld felületektől válik teljessé, igazi otthonná az enteriőr.

A kevés dísztárgy nagyon nagy hangsúlyt kap a fehér környezetben.

A fehér márvány konyha pult pedig érdekes szigetet képez a nappali közepén.

Egy újabb trükkös, ámbár nyíló, nem toló ajtó, amely a konyha koszosabbik “végét” leplezi. Egyből dupla funkciót is kap az ajtóba integrált sütővel, ami csak a főzések alkalmával válik láthatóvá a konyhával együtt. Rettentően ötletes megoldás.

A már sokat emlegetett szekrényke nyitott polcain először szokatlannak tűnnek a régies teáscsészék, de ugyanakkor a báját is ez adja a konyhának. Azáltal, hogy szándékosan kimaradt a felező polc a nyitott szekrényben, számomra még izgalmasabbá tette a szekrényt, nem beszélve arról, hogy ezáltal a túlzsúfoltság is elkerülhető az egyébként igen szellős enteriőrben.

A konyha csempéje kissé rusztikus a lakás többi részéhez képest, de ilyen mennyiségben, ráadásul ilyen eldugott helyen még ez is elfér.

Az étkező egyszerű, de mégis frappáns. Kedvenc székeimhez remekül passzol a csillár. Az ott felejtett piros táskáért viszont nagy kár…

A lefedhető mosogatók teszik lehetővé, hogy a konyhapult dísze legyen az enteriőrnek.

A folyosóra beugró, ferde, feketére festett szekrények beszűkítik ugyan a közlekedőt és sötétítik is, de általa válik ragyogóvá a két végén található helyiségcsoport: a közös terek és az intim szféra.

Hirtelen előkerült egy másfajta szék is.

Az intim szférát üveg ajtó választja el.

A folyosó a ferde, fekete szekrénysorral és a márvány padlóval.

A burkolatváltás a padlón oldja a folyosó hosszúságát.

Továbbá lehetővé teszi, hogy kör alakot csempésszenek vele a padlóba és a plafonba a fürdőszobában.

A  lefüggönyözhető fürdőszoba egy külön világ. A padló és plafon íve a falon ismétlődik meg, amelyen a mosdó található.

A nagy térben könnyedén elhelyezhető a szabadon álló kád.

A kádból az üvegajtón keresztül a tenger felől bezúduló fényárban gyönyörködhetünk.

A fürdőszoba igyekszik szoba szerű lenni.

Az íves függöny határolja el a hálószobától.

A folyosóról nyíló zuhany a vicces kis körablakokkal egy külön sziget a házban.

Egyik kedvenc helyiségem a házban a folyosó szekrényből nyíló tofuszerű csempével burkolt wc. A konyhához hasonlóan itt is rusztikusságot csempésztek a térbe, de hasonlóan a konyhához, itt sem zavaró és nem üt el a háztól, mert kis mennyiségben és rejtett helyen jelenik meg a “másság”.

Alaprajz montázs.

Variációk.

hujber nagy aletta 10 ff

hujber-nagy aletta

belsőépítész-színszakértő AmiOtthonunk Magazin vendég írója

A home’n architecture dizájn stúdió csapata belső- és külső tereket, lépcsőket, házakat és tárgyakat tervez, és mindezt nem a saját, hanem a megrendelő stílusában teszi. Munkáival és trendelőrejelzéseivel a nyomtatott sajtóban sok éve folyamatosan jelen van. A cég szakmai blogján pedig elsősorban saját munkákat, élményeket mutat be saját fotókkal, illetve a legújabb trendeket hozza el olvasóinak.

ha valóban személyre szabott otthont szeretnél,
a saját stílusodban