Blog

Felszentelték a Sagrada Famíliát

Megkönnyebbült sóhaj hagyta el mellkasomat ma, amikor ezt a hírt meghallottam. Azt hiszem, éppen itt volt az ideje.
Eklektikus ízlésemnek köszönhetően talán senkit sem fog meglepni a hír, hogy odavagyok Gaudi munkásságáért. Az egyik kedvenc építészem. Még az is lehet, hogy a legkedvencebb kedvenc, de én semmiből sem szeretem egyre redukálni a kedvenceket, a vizualizáció területein legalábbis.
Ha nem kizárólag adományból épülhetne ez az építészeti remek, már minden bizonnyal réges rég készen lenne, de ha most rendelkezésre állna az összes pénz, ami a maradék 10 torony felépítéséhez szükséges, még akkor is 15 évig épülne rendületlenül, hogy a végén felkerülhessen a (most már) bazilika központi tornyára a kereszt és ezzel elnyerhesse 170 méteres, végleges formáját. Végleges, de nem tervezett formáját. Sajnos Gaudi tervei és makettjei a spanyol polgárháború alatt elpusztultak, így csak találgatni lehet, hogy hogyan is nézett volna ki élete fő műve, ha minden úgy épül meg, ahogy ő tervezte.
Valószínűleg nem úgy, ahogy 2001-ben készített saját felvételeimen láthatjátok, de Őt utánozni nem lehet és lehet, hogy nem is ez volt a cél, mert Gaudi egyszeri és megismételhetetlen.

Ma, 2010. november 7-én XVI. Benedek pápa felszentelte a Sagrada Famíliát. A templom innentől bazilika.

Ha a számítógép nem hazudik, a következő képeket 2001. szeptember 19-én készítettem. Már akkor is megszállott fotós voltam, ennek köszönhetően most végre méltó helyükre kerülnek a képeim, így talán sokkal többen gyönyörködhetnek bennük, mint ha továbbra is itthon őrizgetném őket. A képek minősége azért ilyen érdekes, mert a régi gépünk egy ízben elszállt és sok mindent nem sikerült megmenteni, de ezeket a képeket sikerült valahogy felszínre hozni, mielőtt végleg elsüllyedtek volna.

A képsoromat a “leggaudisabb” részével nyitnám. A bazilikának ebbe a kőcsipkével telehányt arcába szerettem bele. A templom stílusát tekintve eredetileg nagyrészt organikus, egyesek szerint szecessziós és kis részt kubista volt. Ma ott tartunk, hogy mivel Gaudi haláláig a templomnak csak igen kis %-a épült fel, így kis része lesz organikus és szecessziós, és jóval nagyobb része kubista vagy még inkább “neokatedrál”. Az én szememmel nem volt élvezhető a hozzátoldott, folytatott részek stílusa. Sehogyan sem éreztem az összhangot és ez nemcsak azért lehet így, mert a kövek még nem értek össze egymáshoz színben, hanem azért, mert az én ízlésemnek túl tervezettek, sablonosak, körzős-vonalzósak az újabb részek. Lehet, hogy később még hozzáhegesztik valamilyen módszerrel a nyers alaphoz a nekem hiányzó csicsát. Az is lehet, hogy a végén az egészet kifestik. Nem tudom pontosan, hogy lesz és mint lesz, de a végére betettem egy meglepi makettet, ami elvileg a végleges állapotokat mutatja majd az elkészülés pillanatában, Gaudi halálának 100. évfordulóján 2026-ban.

A csigalépcső nagyon szép volt, de nem 3 perc volt fel és leküzdeni magunkat rajta.

Viszont ahogy egyre feljebb haladtunk, egyre többet engedett láttatni a bazilika a környezetéből és abból, hogy hogyan épül ma.
Annak idején egy szegénynegyedben kezdték el építeni, mert ennek a templomnak az volt a célja eredetileg, hogy gazdag és szegény egyaránt imádkozhasson.

Az Isten áldja meg azokat a kezeket, akik ilyen magasra felmásztak, hogy kerámiával borítsák be néhol ezt az épületet a mi gyönyörűségünkre!

A kedvenceim Gaudi bogyós bigyói, amelyek visszatérő motívumok építészetében.

A karácsonyfa annak idején meglepett ugyan, de a bejegyzés végén található makettet látva értelmet nyer a jelenléte.

Sosem értettem, miért nekem kellett Barcelona kellős közepén Gaudi kezébe könyvet nyomnom, miért nem volt egy sajátja. Minden esetre jót beszélgettünk arról, hogy Ő hogy szerette volna szépen lassan befejezni élete fő művét, ha idő előtt nem üti el a villamos. Ahogy ő fogalmazott: “Az én megrendelőm nem siet.” és igaza is van. Isten 1882 óta várja, hogy az egyik legszebb templom a világon, amit a tiszteletére emeltek elkészüljön…

A leginkább építészeti jellegű hírt itt találtam a témáról a fenti 2 indító képpel egyetemben.

A Wikipediát is ajánlom figyelmetekbe, ahonnan ez az utolsó 3 kép van a jelenlegi és a jövőbeli állapotról!

Kíváncsi lennék, hogy hogy néz ki most a Sagrada Familia, de nem mostanában lesz az, amikor kirepülök megnézni, így ha valakinek van friss képe, küldje el nyugodtan, örömmel veszem!

hujber nagy aletta 10 ff

hujber-nagy aletta

belsőépítész-színszakértő AmiOtthonunk Magazin vendég írója

A home’n architecture dizájn stúdió csapata belső- és külső tereket, lépcsőket, házakat és tárgyakat tervez, és mindezt nem a saját, hanem a megrendelő stílusában teszi. Munkáival és trendelőrejelzéseivel a nyomtatott sajtóban sok éve folyamatosan jelen van. A cég szakmai blogján pedig elsősorban saját munkákat, élményeket mutat be saját fotókkal, illetve a legújabb trendeket hozza el olvasóinak.

ha valóban személyre szabott otthont szeretnél,
a saját stílusodban