Blog

Hujber-Nagy Aletta diplomaterve (2010 SZIE-YMÉK)

Ma van a napja, hogy végre meg tudom mutatni a diplomamunkámat a kedves olvasóimnak.
Sok munka van benne, sok száz munkaóra, és még legalább ugyanennyit lehetne dolgozni rajta, de ebben a félévben végre a határidő utolsó utáni pillanatára leadható állapotban elkészült és azt mondhatom, hogy építészetileg méltatta is a zsűri. Erős koncepcióként jellemezték. Pár szerkezeti kérdésben nem értettünk egyet, de tömegformálását tekintve, funkcionálisan és design szempontjából nagyon ötletesnek találták.

A tablók az iskola honlapján is megtekinthetők a többi végzett hallgató tervével együtt itt.

 

 

Diplomamunkám témája egy hulladékhasznosító kompozit manufaktúra. Ez magyarul annyit tesz, hogy egy olyan épület, ahol outletekből, egyéb ruházati üzletekből visszamaradt ruhákból és egyéb textilhulladékból műgyanta hozzáadásával design homlokzatburkoló lapok és egyéb kisbútorok és tárgyak készülnek. Hogy érthetőbb legyen, vizuális olvasóimnak beteszem az egyik zsűrizésre készült tablómat, amin az a szék is rajta van, ami az ötletét adta a témának. Piros kockás ingeket integráltak bele ebbe a székbe és közelről még a gombok és cimkék is látszanak.

A hecc kedvéért még egy régebbi tablót ide teszek, amin a konzulensemmel folytatott konzultációk “nyomai” vannak.

A diploma tervezését még másfél évvel ezelőtt a 8. félévben kezdtem el, de sajnos másik 8 tantárgy és a nyelvvizsga mellett csak a 100-as tervekig jutottam. Megkaptam az aláírást, így tandíjat szerencsére már nem kellett fizetnem ezt követően, de sajnos a rá következő félévben megint csak pár nap hiányzott hozzá, hogy befejezhessem és leadhassam a tervet, miközben újra és újra előlről kellett kezdeni (hol itt nem tetszett valami a folyamatos zsűrizéseken, hol ott) és félidős terhesen egyszerűen úgy éreztem, nekem ezt nem szabad erőltetnem, inkább elcsúsztattam még fél évvel a diplomázást. Így történt, hogy csak most tudtam végre leadni és megvédeni másfél év tervezgetés után, de jobb később, mint soha. Nehéz volt mindannyiunknak a munka, a gyerek, a szülés, az építkezés, a háztartás, az árvíz és sok egyéb mellett befejezni és felkészülni az államvizsgára, de még egy fél évet nem bírt volna ki kis családom, így Pepe is minden erejét bevetette és végül együttes erővel az összes kötelező feladatot letudhattuk.

(A tanulság a történetből az, hogy jól kell párt választani, olyat, aki teljes mellszélességgel melletted áll jóban, rosszban.)

És most következzenek a diplomatablók:

HELYSZÍN

Az üzem a biatorbágyi Vendel Ipari Parkban létesülne egy enyhe lejtésű domboldal egyik szélső telkére. Az épület mögött húzódó erdősáv előtt remekül mutat a fehér-szürke-fekete-zöld kubusokból álló épületegyüttes. A közművek a föld alatt mennek, így semmi sem akadályozza a rálátást az épületre.

 

ALAPRAJZ -1. SZINT (M=1:100)

A képen a mélygarázs, a gépészeti helyiség és a konzol alatti kertrészlet és lépcsőház látható, továbbá az épületen kívül történő szállítmányozás és közlekedés útvonalai.

 

ALAPRAJZ 0. ÉS 1. SZINT (M=1:100)

A 0. szinten a hátsó 3 traktusban történik a gyártás, az első 6 konzolos dobozban pedig (jobbról balra haladva) a mintaraktár, a bemutatóterem, a recepció, a lépcsőház, a női és a férfi öltöző foglal helyet. Az 1. szinten a dupla légterű üzemi terület és mintaraktár légterei láthatók és a konzolos részen (jobbról balra haladva) a tárgyaló, az igazgatói iroda, a lépcsőház, a tervezői iroda és a konyha-étkező található.

 

METSZETEK (M=1:100)

Hosszmetszet a lépcsőházon keresztül, egy általános metszet és keresztmetszet  ugyancsak a lépcsőházon keresztül.

 

HOMLOKZATOK (M=1:100)

Sajnos a renderekhez már nem volt idő beállítgatni a fű, az ég és minden egyéb színét, így szürkeárnyalatosokban lettek a homlokzatok kinyomtatva.

 

HOMLOKZATOK (M=1:100)

 

ALAPRAJZ (M=1:50)

A konzolos rész földszintjének, tehát a 0. szintnek az alaprajza még egyszer közelebbről. Az üzem rész első két középső doboza összenyitható nagyobb munkáknál. A jobb alsó és a lépcsőházi doboz üvegből van, a többi könnyűszerkezetes, átszellőztetett légréteggel ellátott réteges szerkezetű, kompozit burkolólapokkal fedett, amelyeket a helyszínen gyártanak, így akár évente lecserélhetik az épület ruháját a trendeknek megfelelően.

 

METSZET (M=1:50)

Hosszmetszet a lépcsőházon és átriumon keresztül, és egy általános metszet.

 

METSZET (M=1:50) ÉS RÉSZLETRAJZOK (M=1:10)

Keresztmetszet a lépcsőházon keresztül. Vízszintes metszetek az épület tetejéről az első traktusból, a bal szélső kompozit és a jobb szélső üvegdoboz tetőcsomópontjairól.

 

RÉSZLETRAJZOK (M=1:10)

Csomópontok az épület hátsó alápincézett és első lépcsőházi részéről.

 

SZERKEZET LÁTVÁNYTERVE

Építésközbeni látványok az épület vasbeton pillérvázáról és Lindab csarnokszerkezetéről.

 

ÉPÜLET LÁTVÁNYTERVE

Belső képek az összenyitható látvány- és általános műhelyről, és az irodáról, továbbá közeli renderek a konzolt és üzemcsarnokot összekötő hídról és távoli külső renderek az épület elejéről.

 

ELŐKÉPEK ÉS EVOLÚCIÓ

Sok gyönyörű képet és épületet néztem meg a neten, amikből ihletet meríthettem. Legjobban a japán kortárs építészet fogott meg, már régóta nagy szerelmem, de remek példákat találtam ausztriai műfűvel borított, amerikai mintás, és egyéb kubusos, mintás és tagolt épületekről is. Az alsó képsoron az látszik, hogy másfél év alatt a szabadkézi vázlatoktól a számítógépes kiviteli tervekig nem sokat változott az épület tömegformálása.

 

SZERVEZÉSI FELADAT

Az épület építésének időbeli ütemezése. A terv PROJECTDIRECTOR4-gyel készült.

 

ORGANIZÁCIÓS HELYSZÍNRAJZ ÉS METSZET

És végül a bájos makettek. Szerintem mindkettő nagyon jól sikerült. Mellesleg jó, ha az embernek van otthon egy szőnyege, ami megy a diplomatablóinak a színéhez…

KONCEPCIÓMAKETT

A diplomabizottságnak nagyon tetszett ez a kis tömegvázlat. A kortárs japán építészet jutott róla eszükbe. Ez számomra nagy öröm volt.

MAKETT

A makett sajnos már nem tükrözi vissza az eredeti elgondolás légiességét, mert az épület vasbeton térváza egy épületté fogja össze a 18 különálló kubust, annak ellenére, hogy minden összekötő nyaktag üveggel borított. A közeli képeken lehet majd látni a numerikus, a vert csipke és a kalotaszegi hímzésmintákat. Az első az épületben zajló mérnöki tevékenységet hivatott jelképezni, a második kettő pedig visszanyúlik a múltba és merít annak időtálló szépségeiből. A műfűvel borított halványzöld kubus pedig a természetes és mesterséges anyagok összemosását, együttes használatát szimbolizálja.

Ha bárkinek bármilyen kérdése van a diplomamunkával kapcsoatban, kérdezzen bátran!

hujber nagy aletta 10 ff

hujber-nagy aletta

belsőépítész-színszakértő AmiOtthonunk Magazin vendég írója

A home’n architecture dizájn stúdió csapata belső- és külső tereket, lépcsőket, házakat és tárgyakat tervez, és mindezt nem a saját, hanem a megrendelő stílusában teszi. Munkáival és trendelőrejelzéseivel a nyomtatott sajtóban sok éve folyamatosan jelen van. A cég szakmai blogján pedig elsősorban saját munkákat, élményeket mutat be saját fotókkal, illetve a legújabb trendeket hozza el olvasóinak.

ha valóban személyre szabott otthont szeretnél,
a saját stílusodban