Blog

Fali domborművek

Ha a modern lakások fali domborműveiről beszélünk, ne a szocreál munkásembereket ábrázoló képsorok jussanak eszünkbe. Ugyanúgy, ahogy a teljes falat borító tapéta sem volt divat jó darabig a szocialista idők kultúrája miatt, úgy a domborművek sem voltak sikkesnek nevezhetők mindaddig, míg nem sikerült a gyűjteményben látható színeket, formákat, felületeket kifejleszteni és divatba hozni. A számítógépes tervezésnek, sorozatgyártásnak köszönhetően manapság már gyakorlatilag bármilyen formát, színt, anyagot “felhordhatunk” a falra, csak megfelelő szerkezet, szerelés vagy ragasztás kérdése az egész. A domborművek készülhetnek gipszből, fából, műanyagból, corianból, üvegből, kerámiából…, színük igazodik az aktuális divatszínekhez, mintájuk lehet pozitív, negatív, ornamentikus, geometrikus, absztrakt…, panelekre osztott, vagy összefüggő…, persze ez is szigorúan a divatirányzatoktól függ. Ezen kívül, akárcsak a festéket vagy a tapétát, a domborműveket sem csak a falra lehet tenni. Próbáljuk ki nyugodtan, hogyan mutatna a plafonon. Erre is tettem be képet, ezen kívül a loft falas bejegyzésre érkezett privát kommentemre reagálva tettem be példaként egy képet egy fehérre meszelt látszó tégla falról, ami akár ebbe a kategóriába is sorolható. Szép 3 D-s felület adódik végeredményképpen és a befejezetlenség, piszkosság érzete is elmarad. Érdemes végigböngészni a képeket, mert nagyon szép mintákat sikerült összeszednem.

fali domborművek a modern lakberendezésben

Egyik most készülő munkámban nőszirom mintás gipsz dombormű kerül a falra egy fordított U alakú szekrény öblébe. Alig várom, hogy elkészüljön és feltehessem ide a róla készült képet.

Az előzőekhez nagyon hasonló  minták léteznek fa kivitelben is natúr enteriőrökbe.

Fali fa panelek

fali domborművek a modern lakberendezésben

fali domborművek a modern lakberendezésben

Végül egy ráadás azoknak, akik szeretik a szecessziót.

Fali panelek, domborművek a modern lakberendezésben

hujber nagy aletta 10 ff

hujber-nagy aletta

belsőépítész-színszakértő AmiOtthonunk Magazin vendég írója

A home’n architecture dizájn stúdió csapata belső- és külső tereket, lépcsőket, házakat és tárgyakat tervez, és mindezt nem a saját, hanem a megrendelő stílusában teszi. Munkáival és trendelőrejelzéseivel a nyomtatott sajtóban sok éve folyamatosan jelen van. A cég szakmai blogján pedig elsősorban saját munkákat, élményeket mutat be saját fotókkal, illetve a legújabb trendeket hozza el olvasóinak.

ha valóban személyre szabott otthont szeretnél,
a saját stílusodban