Blog

2021 divatszíne a Merész Kezdet – DULUX

A DULUX színszakértői évente összeülnek a világ vezető belsőépítészeivel, és megvitatják a globális trendeket, amelyek életünk minden területére kihatnak. Ennek alapján választják ki azt a színt, amely a rá következő évben meghatározza majd az enteriőrök színvilágát.
A Merész kezdetet a koronavírus ihlette, hiszen számtalan ember életét változtatta meg gyökeresen a pandémia. A színszakértők ezért úgy gondolták, hogy egy természetes, erőt sugárzó, nyugalmat árasztó és menedéket adó szín lesz a legmegfelelőbb otthonaink árnyalására 2021-ben.
A Merész kezdet remélhetőleg jó választásnak bizonyul ahhoz, hogy az emberek elmélkedni tudjanak, illetve legyen segítségük az újratöltődésben és újrakalibrálódásban. A finoman érzékeny Merész kezdet egy sokoldalú árnyalat, amely talán összeköthet minket újra egymással és a környezetünkkel.

A Merész kezdet árnyalatát a DULUX-nál a koronavírus ihlette, hiszen számtalan ember életét változtatta meg gyökeresen a pandémia. A Merész kezdet árnyalatát a DULUX-nál a koronavírus ihlette, hiszen számtalan ember életét változtatta meg gyökeresen a pandémia. A Merész kezdet árnyalatát a DULUX-nál a koronavírus ihlette, hiszen számtalan ember életét változtatta meg gyökeresen a pandémia.

A 2021-es paletta színek remekül passzolnak a Merész kezdethez, illetve a jövő év divatszíne remekül kiemeli azokat.

A Kifejező paletta pirosakból és rózsaszínekből áll:

A Merész kezdet árnyalatát a DULUX-nál a koronavírus ihlette, hiszen számtalan ember életét változtatta meg gyökeresen a pandémia.A Merész kezdet árnyalatát a DULUX-nál a koronavírus ihlette, hiszen számtalan ember életét változtatta meg gyökeresen a pandémia.A Merész kezdet árnyalatát a DULUX-nál a koronavírus ihlette, hiszen számtalan ember életét változtatta meg gyökeresen a pandémia.

Az Időtlen paletta egy csoport meleg sárga és okker árnyalatból áll:

A Merész kezdet árnyalatát a DULUX-nál a koronavírus ihlette, hiszen számtalan ember életét változtatta meg gyökeresen a pandémia.A Merész kezdet árnyalatát a DULUX-nál a koronavírus ihlette, hiszen számtalan ember életét változtatta meg gyökeresen a pandémia.A Merész kezdet árnyalatát a DULUX-nál a koronavírus ihlette, hiszen számtalan ember életét változtatta meg gyökeresen a pandémia.

A Bizalom paletta kissé tompább árnyalatokat tartalmaz:

A Merész kezdet árnyalatát a DULUX-nál a koronavírus ihlette, hiszen számtalan ember életét változtatta meg gyökeresen a pandémia.A Merész kezdet árnyalatát a DULUX-nál a koronavírus ihlette, hiszen számtalan ember életét változtatta meg gyökeresen a pandémia.A Merész kezdet árnyalatát a DULUX-nál a koronavírus ihlette, hiszen számtalan ember életét változtatta meg gyökeresen a pandémia.

A Föld paletta pedig kékeket és zöldeket állít szembe a Merész kezdettel:

A Merész kezdet árnyalatát a DULUX-nál a koronavírus ihlette, hiszen számtalan ember életét változtatta meg gyökeresen a pandémia.A Merész kezdet árnyalatát a DULUX-nál a koronavírus ihlette, hiszen számtalan ember életét változtatta meg gyökeresen a pandémia.A Merész kezdet árnyalatát a DULUX-nál a koronavírus ihlette, hiszen számtalan ember életét változtatta meg gyökeresen a pandémia.

Forrás: DULUX

Szakértő: Hujber-Nagy Aletta, belsőépítész és környezettervező művész.

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a hna design studio Facebook táborához, hogy minden új cikkünkről és munkánkról értesülhess.

Vagy iratkozz fel hírlevelünkre, illetve ha az online vagy személyes tanácsadás érdekelne, akkor nézz körül a tanácsadás menüpontunkban.

hujber nagy aletta 10 ff

hujber-nagy aletta

belsőépítész-színszakértő AmiOtthonunk Magazin vendég írója

A home’n architecture dizájn stúdió csapata belső- és külső tereket, lépcsőket, házakat és tárgyakat tervez, és mindezt nem a saját, hanem a megrendelő stílusában teszi. Munkáival és trendelőrejelzéseivel a nyomtatott sajtóban sok éve folyamatosan jelen van. A cég szakmai blogján pedig elsősorban saját munkákat, élményeket mutat be saját fotókkal, illetve a legújabb trendeket hozza el olvasóinak.

ha valóban személyre szabott otthont szeretnél
a saját stílusodban