Blog

Szelektív sziget, azaz a népnevelő okoskukák

Szelektív sziget terve az Építőművészeti kísérleti tervezés tantárgy keretén belül a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karának belsőépítész és környezettervező mesterszakára

Utolsó egyetemi szemeszteremben, a diploma mellett egy másik tárgyam is volt, melynek keretében az iskola egy-egy részét kellett kiválasztanunk, ami szerintünk tartalmasabb is lehetne, és oda kellet csapatban funkciót tervezni. Nekem sajnos magányos harcosként kellett mindezt végigcsinálnom, mert képtelen voltam úgy intézni, hogy a diplomakonzultációkon is részt vegyek, a diplomám el is készüljön, és erre a tárgyra is lelkiismeretesen bejárjak. Emiatt, és a rémséges időhiány miatt az én tervem egy kicsit szerényebb lett vizuálisan, mint a többieké, ezért igyekeztem inkább viccesre venni a figurát, amit szerencsére nem vettek rossz néven tanáraim. Nyilván a többi terv 7 nyelven beszélt az enyémhez képest, de azért a szellemiségével az enyémnek sem volt baj, hiszen az újrahasznosítás fontos. Sőt! Napjainkban talán az egyik legfontosabb dolog a világon.

Nézzük hát képregény formájában, hogy mit is alkottam! Érdemes elolvasni a szövegbuborékokat, mert sokat tanulhattok belőle! :-)

hna kukaprezi 1 hna kukaprezi 2 hna kukaprezi 3 hna kukaprezi 4

Ennek van ám hangos verziója is Alex és Letti hangjával. Lapozzatok a 4. oldalra! Amennyiben nem hallani a hangjukat, csak küldjetek egy mailt a hna-design@t-online.hu címre és máris küldjük eredetiben a ppt-t!

Kukaprezi

hna kukaprezi 5 hna kukaprezi 6 hna kukaprezi 7 hna kukaprezi 8 hna kukaprezi 9 hna kukaprezi 10 hna kukaprezi 11

A látványtervek nagyobb méretben.

hna kukaprezi 12 hna kukaprezi 13 hna kukaprezi 14

hujber nagy aletta 10 ff

hujber-nagy aletta

belsőépítész-színszakértő AmiOtthonunk Magazin vendég írója

A home’n architecture dizájn stúdió csapata belső- és külső tereket, lépcsőket, házakat és tárgyakat tervez, és mindezt nem a saját, hanem a megrendelő stílusában teszi. Munkáival és trendelőrejelzéseivel a nyomtatott sajtóban sok éve folyamatosan jelen van. A cég szakmai blogján pedig elsősorban saját munkákat, élményeket mutat be saját fotókkal, illetve a legújabb trendeket hozza el olvasóinak.

ha valóban személyre szabott otthont szeretnél
a saját stílusodban