Homlokzati színválasztó állomások Pécs főterein, avagy hogyan tervezzünk tájba illeszkedő házakat épített környezetünkben
Kortárs művészet kérdései ötletterv a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karának belsőépítész és környezettervező mesterszakára
Az egyetemen folytatott tanulmányaim során a Kortárs művészet kérdései című tantárgy keretében egy hosszabb sétát tettem Pécs belvárosának egy meghatározott részében.
Az volt a feladatom, hogy találjak olyan témát, hibát, ami a pécsiek és a turisták szemében esetleg visszás, vagy nem eléggé vonzó, majd a problémára keressek megoldást.
Jártamban keltemben két olyan téma merült fel bennem, amivel szívesen foglalkoztam volna.
Az egyik a járdák nem igazán tervezett jellege és nem feltétlenül megfelelő állapota, a másik pedig, hogy túl sok a barokk sárga ház.
Végül tanárommal, Molnár Tamás DLA-val az utóbbi téma mellett döntöttünk, hiszen miután a bejárás, majd a google street view segítségével összesítettem a sárga házak számát bizony döbbenetes arányra lettem figyelmes.
És ha már a sárga házakat számba vettem, akkor feljegyeztem a fogkrém zöld házakat is, hiszen ez is egy rendszeresen rosszul használt árnyalat nagy homlokzati felületeinken.
Különböző módszerek
A világon sok módszerrel próbálkoznak lakókörnyezeteink élhetőbbé tételével kapcsolatban, de az enyémhez hasonló megoldással nem találkoztam sehol.
Van ahol csak meleg színek, vagy meleg színek hideg árnyalatai veszik körül a sárga épületeket, így gyakorlatilag egy színcsaládból merítenek a lakók, városkép tervezők.
Máshol az arányokat találják meg helyesen.
Néhol teljesen nélkülözik a sárgát, megint máshol csak a kiegészítőkön (napernyőkön például) használják.
Egyes helyeken pedig graffitikkel, street art alkotásokkal vagy éppenséggel éjszaka, fényfestés segítségével teszik élhetőbbé az épületeket.
Az én módszerem
A megoldást jelen esetben részemről két színválasztó állomás jelentette.
A Széchenyi és a Jókai tér két egymáshoz közeli tér és ami a legnagyszerűbb bennük, hogy mindkét térről látható ugyan az a ház, mégpedig a sárga színű „elefántos ház”.
A két térre lehelyezett egy-egy készülék abban segíti a járókelőket, hogy a készülékbe belenézve, annak forgó üvegfelületét a megfelelő állásba fordítva a házakat hat darab, előre meghatározott színállásban is meg lehet tekinteni a két térről két nézetből is.
A készülék ráadásul két különálló talapzat résszel készül – mivel az egyik tér szabályos és sima, a másik pedig gyűrt és rusztikus -, így mindkét térbe bele tud simulni a saját színválasztó állomása.
A talapzat rész edzett üvegből készül, mely alá fénytestet helyezve a készülék sötétben is feltűnő, észrevehető marad.
A következő fotókat magam készítettem a helyszíneken, sajnos néha erős ellenfényben, de így is sikerült megragadni a lényeget és jól láthatóvá tenni a megoldást egy-egy nappali és esti fotón is.
SZÉCHENYI TÉRI SZÍNVÁLASZTÓ ÁLLOMÁS
JÓKAI TÉRI SZÍNVÁLASZTÓ ÁLLOMÁS
A készülék a kémlelőjén keresztül. A ház immár egy új színkombinációban pompázik.
Színkombinációk
A következőkben pedig 6+2 színkombinációt láthatunk.
Ebből az első hat a színválasztó állomások 6 megtekinthető színkombinációja, az utolsó kettőt pedig ajándékba csináltam Pécsnek és az egyetemnek, hogy ha valaki mindenképpen zöld színben gondolkodik, akkor mely árnyalatokból érdemes a fogkrém vagy fa szappan zöld árnyalton kívül választani.
A színeket egyébként NCS kóddal adtam meg, hogy bárki számára kikeverhetőek legyenek az árnyaltok.
Jelen készülék és ötlet megmutatása persze erősen kockázatos részemről, hiszen ahány számítógép, annyi színárnyalat, de akinek kalibrált a monitorja, érezni fogja a különbséget és a lényeget, abban biztos vagyok.
SZÜRKE SZÍNÁLLÁS
GALAMBKÉK SZÍNÁLLÁS
PÚDERSZÍN
HOMOKSZÍN LILÁVAL
PÚDERSZÍN BARNÁVAL
CSOKIBARNA SZÍNÁLLÁS
Végül pedig a két zöld színezés:
PENÉSZZÖLDEK
HALVÁNY SÓSKAZÖLD ÁRNYALATOK
Köszönet a színválasztó készülékek lemodellezéséért Armen Armaganjannak és a fotóba illesztésekért Mázló Lajosnak!
Homlokzati színválasztó állomások Pécs főterein fotók és tervek: Hujber-Nagy Aletta, belsőépítész és környezettervező művész.
Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a hna design Facebook táborához ITT, hogy minden új cikkünkről és munkánkról értesülhess.
Vagy iratkozz fel hírlevelünkre ITT, illetve ha az online vagy személyes tanácsadás érdekelne, akkor nézz körül ITT.