2013. április 24-én – azaz nem kicsit régen – részt vettem Ligetvári István építész barátunk rendezvényén, mely Hétköznapi provokáció címen a FUGA-ban került megrendezésre. Ha még emlékeztek, Ligetvári Istvánnal, a Trafik kör atyjával együtt vettünk részt a 2010-es Média Építészeti Díja döntőjén, én ugye a diplomámmal, Ő pedig Dabas kortárs kiállítótermével, a Trafikkal.
Az esemény után sokáig vártam István összefoglalóját és videóját, de csak nem jött, így a cikk elmaradt, azt gondolom viszont, hogy a téma és az általam fotózott makettek megérnek egy bemutatót. Sok építész, építészhallgató is olvassa a blogot, hadd gyönyörködjön mindenki a képekben. A szöveget István kollégája, Tóth Ronny írta, amely nagyjából összefoglalja az ott történteket, így érdemesnek tartom arra, hogy ide idézzem.
„Ép testben, ép lélek, tartja a mondás, de érdemes kiegészíteni azzal, hogy mindez csak ép házban lehetséges. Hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy a környezetünkben található épületek (de legfőképp a sajátunk) miképp befolyásolják a lelkiállapotunk. Az építészek felelőssége az, hogy olyat alkossanak, ami nemcsak az emberek alapszükségleteit elégíti ki, hanem jó érzés legyen lakni benne, vagy egyszerűen rápillantani. Kevés ember létezik, aki a 10 perces vonzáskörzetében meg tud nevezni öt olyan épületet (legyen az magán vagy köz), amikre gondolkodás és fenntartás nélkül rávágja, hogy igen, ez tetszik. Pedig egyszerűnek hangzik, olyat kell tervezni, ami elnyeri az emberek tetszését, amellett, hogy lakható is marad, de a valóság azonban pont az ellenkezőjét mutatja. Az egyik probléma abból adódik, hogy a legtöbben örülnek, ha van hol lakniuk, bele se gondolnak, hogy plusz anyagi ráfordítások nélkül, egészen apró változtatásokkal, mennyivel lakhatóbbá, esztétikusabbá, szerethetőbbé tehetnék az otthonukat,környezetüket. A lehetőséget is elveszik a tervezők elől, hogy „jót tegyenek”, minden úgy legyen, ahogy ők azt álmaikban meglátták. Megvan a tető a fejük fölött, hidegen hagyja őket, hogy a külvilág (de leginkább saját maguk) felé milyen képet mutatnak. A másik (nagyobb?) probléma az építész tehetségének megkérdőjelezéséből adódik. Lehet, hogy mindenben szabad kezet kap a megrendelőtől, a végeredmény mégis egy kontár munka lesz.
A Trafik Kör „Szinte semmi” című kiállításának záróeseménye ezekre a kérdésekre kereste a választ, neves építészek (Balázs Mihály DLA, Ekler Dezső DLA, Golda János DLA) és civilek (László Milán, evangélikus lelkész) segítségével. A „ főprovokátor” Orci József volt, míg a moderátor szerepét Ferkai András töltötte be. Az est nehezen indult, úgy tűnt a résztvevők elbeszélnek egymás mellett, és elkalandoznak a gondolatok az építészet vizéről a központi téma kárára. Ez az állapot szerencsére nem tartott sokáig és Balázs Mihály érkezésével helyes irányba terelődött a társalgás. A kialakult világképeket egyikük se próbálta megváltoztatni, egyszerűen elmondta mindenki, ő hogyan látja a dolgokat. Ki sötéten, ki idealistán, de ugyanúgy senki, széles skálán mozogtak a vélemények. Konklúzió nincs, saját magunknak kell eldöntenünk, hogyan látjuk a dolgokat és ha akarunk, miképp tudunk változtatni.”
Jobbra Ligetvári István a rendezvény befejeződése után.
