Sámli tervezése a Műtermi- és műhelygyakorlat tantárgy keretében
Bútorterv a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki és Informatikai karának belsőépítész környezettervező mesterszakára
Az egyetem műhelyében található csodálatos példányt alaposan átgondolva egy modern hangvételű, enyhén rusztikus, farakás jellegű, belül üreges sámlit készítettem, amely lerakóasztalként is tud majd funkcionálni leendő irodánkban. A sámli oldalain található folytonossági hiány segítségével a sámli könnyen arrébb helyezhető. Állítható lábainak köszönhetően a talajtól 1 centiméternyire eltávolítható, így a belsejébe helyezett mobil LED lámpa fénye résfényt képez a sámli alján, így a sámli vizuálisan lebeg a padló felett. A sámli a leendő irodánk csiszolt betonpadlójával remek kontrasztot fog alkotni.
Inspirációként az óra keretében tanárunkkal, Getto Tamással formai és statikai problémákat feszegettünk. Hamar kialakult mindenkiben, hogy mit is szeretne tervezni, így nekifoghattunk a makettezésnek.
A tervezés során egyetlen kikötés volt: 2×4 cm-es fenyőlécekből kellett készüljön a bútordarab. A makettem balzafából készült, mivel azonban a kapott alapanyag oldalainak aránya nem 1:2 volt, így a darabszámot csak papíron okoskodtam ki. A makett esetében kevesebb összetevőből, de sikerült létrehoznom egy a leendő sámlihoz nagyon hasonló makettet.
A környékbeli nagyobb barkácsáruházakban sajnos már kifogyott a léc készlet másfél héttel Karácsony előtt, ezért elmentem egy kisebb budaörsi barkácsáruházba, ahol az ott dolgozó kedves úriemberek segítségével az 5×2 cm-es lécekből sikerült 4×2 cm-eseket szabatni. Az így kapott 4×2 cm-es lécekből levágtak nekem 18 darab 60 cm és 82 db 4 cm hosszú darabot (némi rátartással természetesen). Mivel nem tudtam, hogy a műhelyben van-e szalagfűrész, illetve mert nem voltam benne biztos, hogy ha van is, akkor alkalmas leszek-e a használatára, így 12 db 60 cm hosszú 2×2 cm-es lécet is vágtak nekem. Ezeket, a pluszban kiszabott léceket, két pillanatszorítót, faragasztót és a sarokcsiszolónkat felpakoltam és leutaztam vele Pécsre.
Az első pár órában igyekeztem az éleket megcsiszolni a sarokcsiszolónkkal, de a hosszas zajongás után áttértem az egyetem korong csiszolójára, ami halkabb és gyorsabb is volt. A kezem általában nem így néz ki, de a fűrészpor pillanatok alatt szétszárította, és a próbaragasztások során rákerült faragasztó sem tett éppen jót neki.
A szükséges részek beragasztózása után segédlécekkel és pillanatszorítókkal felfegyverkezve elkezdődött az egyes „emeletek” elkészítése. A lényeg az volt, hogy a lécek szabályos síkot képezzenek, de a végeken legyen egy kis „mozgás”, lehetőleg akkora, ami nem túlzás, de nem is „elcseszésnek” tűnik. Az első két „emeletnél” a tanár úr is besegített, de utána ráéreztem az egyedül reménytelennek tűnő munkafolyamatra, és folytattam a lécek összeragasztását. Arra kellett nagyon vigyázni, hogy ne csorduljon túl a ragasztó, mert abban az esetben a segédlécek is az alkatrészekhez ragadnak. Egy-két esetben ez meg is történt, és volt, hogy nem a segédlécek repedtek, hanem az alkatrészek, így pluszban is kellett ragasztani a munka során. Sajnos azt sem sikerült megakadályozni, hogy a végeken kibuggyanjon a ragasztó. Amennyire tudtam ilyenkor letöröltem a felesleget. Ez nem mindig sikerült, és ez a munka vége felé megnehezítette a festést, mert a pác a ragasztóra sajnos nem fogott.
Az egyetemen eddig jutottam. Még két sor hiányzott. Alulról a harmadik sorban a középső elemek csiszolatlan távtartók. Ezek később nem képezik majd a sámli egészének a részét, viszont ragasztásnál szükség volt rájuk. Ahogy a képen is látszik, hibába igyekeztem a segéd lécekkel a síkokat vízszintesben tartani. Sajnos ez nem mindenhol sikerült tökéletesen. Ez főleg a fedőlapra igaz.
Itthon is akadt segítségem, aki ráadásul a legszebb ruhájában jött le hozzám a garázsba, hogy ne érezzem magam egyedül.
Még a csiszolásnál is helyt állt a kis segítségem, hiszen 14 darab 4 cm-es elem élei még parlagon hevertek.
Az utolsó két „emelet” majdnem addig tartott, mint az első 11 és el is tört az utolsó „emelet” két helyen, de szerencsére sikerült alig láthatóan megragasztanom mindent. Valahogy kiestem a rutinból az ünnepek miatt.
Ez után igyekeztem minél gyorsabban beragasztózni és összeállítani az „emeleteket”, mert a ragasztó sajnos percek alatt megkötött és utána már csak vésővel és kalapáccsal lehetett elválasztani egymástól a részeket.
Itt látszik, hogy a „füleknél” nem került a távtartóra ragasztó, így később könnyedén ki tudtam tolni őket a helyükről.
Kis időre ráültettem a kis segítségemet a sámlira, majd pillanatszorítókkal is rásegítettünk egy-két órára a kötésre.
Száradás után visszamentünk a garázsba. Mint ahogy sejtettük, sajnos nem lett makulátlanul egyenes a felső és két oldalsó sík. A sámli tetején és oldalain 1-2 mm-es szintkülönbségek is keletkeztek, ezért először gyaluval…
…majd szalagcsiszolóval…
…aztán extenter csiszolóval is nekiestünk a felületeknek…
…végül sarokcsiszolóval gömbölyítettük le az éleket. Ezeket a műveleteket többnyire Pepe intézte. Az excenteres csiszolásnál a felület már olyan volt mint a baba popsi, viszont pácolásnál derült ki, hogy láthatatlan „cikornyák” keletkeztek a mozgatás hatására a felületeken, így kissé mintás lett a sámli, de szerencsére úgyis a bütüjét szeretném inkább megmutatni majd, az pedig elég jól sikerült.
Csiszolás után egy nagy ecsettel alaposan letakarítottam a felületeket és az asztalosaink által küldött vizes bázisú tölgy páccal lepácoltam a felületeket. Ugyanezzel a páccal lesz lekenve az új irodánk leendő polcrendszere, így legalább tesztelhettük, hogy megfelel-e majd nekünk a szín. Nedvesen még elég ijesztő volt a pác, de aztán száradáskor megszelídült.
A pácot Annie Sloan viasszal és puha pamut ronggyal kentem át. A ragasztós részeket sötét viasszal, majd az egész felületet átlátszóval dörgöltem át. Az Annie Sloan viaszokat nemiskacattól vettem.
A felesleget természetes alapú gyökérkefével szerettem volna eltüntetni a résekből, sarkokból, de ennek hiányában ismét egy nagy ecsethez nyúltam. Célnak megfelelt, de eltart majd egy darabig, míg kitisztítom az ecsetet.
Miután mindez elkészült, egy nylon fedésre lyukat vágtam és befúrtuk az állítható talpakat a négy sarokra. A sajátos technikával nagyjából sikerült megvédeni a forgácstól a frissen viaszolt felületeket. Persze fúrhattunk volna viaszolás előtt is, csak sajnos Pepe korábban nem ért rá, én meg a fúrókhoz nem értek…
Íme a végeredmény!
A történet tanulsága, hogy a mobil LED fény sötétben nem világít ki a sámli alól, így a résfény kérdés továbbfejlesztésért kiált…
Végül egy hangulatkép Anettel, a csoporttársammal, a sámlijával és a műhellyel. 🙂
