Elnézést kérek előre is minden lelkes olvasómtól, hogy nem írok az elmúlt egy hétben dizájn jellegű cikkeket, de egyszerűen minden másodpercben a minket ért lopáson (cikk, előzmények ITT), káron kattog az agyam. Egyszerűen e körül forog az életem, életünk, mióta megtörtént a baj. És a dolog a rendőrség szemszögéből nyilván annyira átlagos, annyira nem történik semmi, és annyi ember írt és hívott azóta, aki hasonló problémákkal küzdött vagy küzd, hogy azt kell higgyem, hogy ez tonképpen tényleg semmi különös. Mondhatni csak a szokásos. De ahogy mindig, nálunk most is akadt egy-két fordulat, csavar az ügyben, mint ahogy az életünkben is folyton, ezért leírom nektek nagyjából a történetet, hogy mindenki okulhasson belőle.
Tegnap délután csörög a telefonom, egy ismerősünk hív, hogy egy ember minket keres a környékünkön bóklászva, mert visszahozott pár táskát nekünk. Az ismerősünk átadta a telefonját az embernek, aki azt mondta meg tud várni, mert csöves, úgysincs más dolga. Épp a városban próbáltunk új pénztárcát venni Pepének, de mindent félredobtunk, azonnal hazarohantunk.
A találkozóra odahívtam a rendőröket is, sajnálatos módon sem a csövest nem kutatták át, se ujjlenyomatot nem vett megint senki, holott tele volt a házunk is vele és a cuccaink is.
A lopás után 10 perccel már nálunk voltak a rendőrök. Akkor is felvették az adatokat, másnap jöttek helyszínelők, ők is felvették, de csak fotózgattak, holott ott voltak a tolóajtón, kerítésen az ujjlenyomataik, lakásunkban a cipőlenyomatuk, de semmi ujjlenyomatvétel, hiába virítanak ott mindenen. Mikor másnap bementem a rendőrségre, még nem voltunk a rendszerben, így harmadszor is elmondtam mindent, három órát töltöttem ott estig. A térfigyelő kamerák nem sokat segítettek, a szemtanúk sem tudtak teljes rendszámot, pontos autó típust mondani. Az egész annyira elkeserítő, nagyon szomorúak vagyunk, hogy vagy nem vesznek komolyan minket, vagy ennyire nem érnek rá, vagy ennyire nem vagyunk fontos emberek, vagy 1 millió forint kár ennyire nem jelentős. Egy hét alatt rengeteg nyom ment veszendőbe.
A csövessel – miután kihallgatták röviden a rendőrök – elmentünk a helyszínre, de a rendőrök nem jöttek velünk. Már csak egy-két blokk volt a bokrosban a nyaralásunkról, szóval tényleg ott ázhattak 6 napig a cuccaink.
A 7 táskából 6 visszakerült minden számukra (a tolvajok és a csöves számára) értéktelen dologgal együtt. A fotóstáska nem volt köztük és a fotóscucc a memóriakártyákkal, a zebra tollaim, pár műszaki cucc (kábelek, ilyesmi) a vásárlási utalványok… A csövesnek a férjem a rendőrök szeme láttára adott egy 10 ezrest, sajnos több pénzünk nem maradt, így Pepe még órák múlva is szomorkodott, hogy csak ennyit tudott adni. Kinyitottuk a gyűrűs dobozokat is a rendőrök előtt, de természetesen azok is üresek voltak. A csöves egy fehér gyűrűt mutatott, de állította, hogy az az övé. Ezt nem tudhatom, de biztosan nem az enyém volt.
Útban a megtalálási hely felé vett a csövesnek a férjem egy telefont a 10.000.- forinton felül, mert a rendőröknek azt mondta nincs neki, hajléktalan és ha tanúnak hívják, akkor a bicskei hajléktalan szálló címén sem fogják megtalálni.
Boldogan mentünk haza utána a sáros és büdös cuccokkal, melyeket azóta ketten mosogatunk, válogatunk, szárítunk. A gyerekeket el kellett 2 hétre küldeni a nagyihoz, nem tudtunk volna velük foglalkozni sem lelkileg, sem időben, pedig az augusztust rájuk szerettük volna áldozni, amennyire csak lehetséges, hiszen nyári szünet van.
A csöves úrtól megkérdeztük, hogy vásárlási utalványok nem voltak-e a táskában. Ő erre határozott nemmel válaszolt és jelezte, hogy az ő lelkiismerete tökéletesen tiszta. Mi hittünk neki, így tovább reménykedhettünk, hogy az Intersportban talán mégis vásárolni fog az elkövető velük.
Hívtak is rá egy órára, hogy most vásárolták le az utalványainkat, és kedvezménykártyához megadta az illető a nevét és címét, valamint videó felvétel van róla. Rohantam be hozzájuk, de hamar kiderült, hogy csak a csöves hajtott végre bűncselekményt. Vett magának egy túracipőt az utalványainkkal, mert ahogy a lányoknak mondta, sokat gyalogol.
Pepével nem kívánunk feljelentést tenni ellene, mert a visszahozott cuccok anyagi és eszmei értéke nagyobb, mint az általa eltulajdonított 13 ezer forintnyi utalvány, de mélységesen csalódottak vagyunk. A becsületes megtaláló sem becsületes.
Ha elkérte volna az utalványokat, mi neki adtuk volna, hiszen annak köszönhetően lett meg a cuccaink egy része, hogy ő lejárta a lábát és benézett minden bokorba Óbudától Budakeszin át a Tóparkig bezárólag, ahol végül megtalálta a bokrosban a 6 táskát.
Nagyon szépen megkértük a rendőröket, hogy ha sikerül majd kihallgatni, akkor szembesítsék ezzel az „apró” hazugsággal és okirattal való visszaéléssel és meséljék el neki, hogy ez bűncselekmény. Vagy vigyen vissza mindent és mondja meg az árát, vagy ne, de ne csinálja ezt senkivel, hogy magát kiengeszteli, megjutalmazza, mert ez igen hervasztó és visszataszító. Volt egy fél jó napunk az eset óta, de azóta ennek is annyi.
Ha az utalványokat letagadta, ki tudja, mi mindent tagadott még le. Mivel nem motozták meg, már sosem fogjuk megtudni sajnos, mit lopott még el tőlünk a „becsületes megtaláló”. A jegytömbömet mindenesetre nem vette el, mert szerinte az már nem érvényes, a múltkor neki nem fogadtak el egy ilyet…
Hazafelé az Inetsportból helyi rendőrökkel beszélgettem a főúton (2 másikkal, nem azzal, aki a feljelentést vette fel és az átadásnál ott volt), elmeséltem mi történt, mert ismerték az ügyet, majd az utcánkban is feltűntek, megnézték, jól vagyunk-e. Ekkor jött oda az egyik szomszéd, hogy ő is látott itt aznap fél 4-4 felé egy lépcsős hátú szürke autót, és látta már korábban is több hétvégén portyázni 4 nagy darab kreol bőrűvel, de ő szerinte Hyundai Pony volt, nem skoda Octavia, mint más szemtanúk szerint. Az öcsém szerint elöl hosszú széles lamellás hűtőrácsa volt, ennek a típusnak meg elvileg nem az, de az biztos, hogy szürke volt és lépcsőshátú és rendszeresen portyázik errefelé, mert ezt már több szomszéd is mondta azóta, ebben mindenki egyetért. Megpróbálja ezentúl az a néhány jó érzésű szomszéd legközelebb lefotózni az autót, felírni a rendszámát, rendszámait ennek, ezeknek az autónak, hiszen sosem lehet tudni, ki lesz a következő. A mi utcánkban az elmúlt 2 évben a 9 lakásból hatot már feltörtek, ami elég rossz adat statisztikailag szerintem.
Egy hete mást sem csinálunk, csak kormányablakokba, okmányirodákba, hivatalokba, rendőrségre, különböző boltokba járunk, hogy letiltsunk, újra csináltassunk, újra megvegyünk… amit csak lehetséges, amire maradt némi pénzünk. Ez idő alatt természetesen dolgozni nem tudtunk, személy szerint aludni sem nagyon tudok.
Az ember csak ilyenkor szembesül vele, mi minden van egy női retikülben, egy férfi táskában vagy egy fotós táskában, mennyi fontos és kevésbé fontos dolgot hurcolunk magunknál nap, mint nap. Sajnos a gépemet nem látom egyik internetes oldalon sem és a blogbejegyzésem nyomán keletkezett rengeteg megosztás sem segített egyelőre (amit mindenkinek nagyon köszönök!!!), így sajnos augusztusban biztosan nem tudok dolgozni, de talán szeptemberben sem, ha a biztosító is húzza és a cucc sem lesz meg…
MÉG EGYSZER A GYÁRTÁSI SZÁMOK, HÁTHA ÖSSZEFUT VELÜK VALAKI (és ITT a cikk, hogy nézett ki a táska és a cuccok):
CANON EOS 600D KIT (18-55 IS II)
GYÁRI SZÁM: 21023011003703, 217202503676
CANON EFS 10-22 mm NAGYLÁTÓSZÖGŰ OBJEKTÍV
GYÁRI SZÁM: 919518A00792AA2178605354
CANON 430EX II VAKU
GYÁRI SZÁM: 969573
Itt pedig a bokrost és a megkerült cuccokat láthatjátok…
