Blog

Milano iSaloni 2014 – Minacciolo és ALPES INOX

Tegnap egy teljes napig válogattam a milánói iSaloni képeit és attól tartok, hogy nem fogok tudni mindent megmutatni nektek, amit Anitával láttam.
Ha már a Miele standjával kezdtem, akkor először a konyhákat veszem sorra. Ma két kedvencemet mutatom meg nektek, holnap még az Electroluxét (a Design Labra való tekintettel), utána pedig az összes többit kapjátok meg ömlesztve. Mivel csak 2 évente van konyha része a kiállításnak, ezért jobb is, ha most először ezeket vesszük sorra, de amint a konyhákat megmutattam, szépen közzéteszem majd a fürdőket és a lakás többi részeit bemutató standokat is.

Minacciolo

Ahogy Petránál olvastam, az újrahasznosítós, indusztriális trend bár a világ trendjében abszolút előnyt élvez (és reméljük ez már így is marad, ami az újrahasznosítás részét illeti), de az idei standokon már az MCM (itthon retro) hangulat dívott. Ettől függetlenül nekem mégis ez volt a kedvencem, talán épp azért, mert ő annyira más volt és főleg mert esett az eső a standon!
A Minacciolo nem csak konyhákat gyárt egyébként, érdemes tehát körülnézni a honlapjukon is.

milano isaloni minacciolo 0

Teljes mértékben öko a pavilon.

milano isaloni minacciolo 1

Az esőben álló konyhaszigetet imádtam.

milano isaloni minacciolo 3

Fazéklámpák színes kábellel, melyek abszolút passzolnak a csaptekerőkhöz. A dekoráció pedig teljesen természetes. A háttérben kissé klasszikus konyhabútor körvonalazódik, amit a képsor végén közelebbről is láthattok majd.

milano isaloni minacciolo 4

Talpunk alatt kőburkolat. Az elszívó pedig hatalmas volt. Szó szerint.

milano isaloni minacciolo 5

A dézsa hatású tűzhely, asztal és mosogató tökéletes összetevői lehetnek egy szabadtéri bárnak például.

milano isaloni minacciolo 6

milano isaloni minacciolo 7

A fekete pult alá süllyesztett fekete mosogatóhoz fekete csap dukál és helyes piros és fekete csaptekerők.

milano isaloni minacciolo 8

Naturális teríték.

milano isaloni minacciolo 9

Nagyon helyesnek találtam ezt a pult mentén körbefutó fogantyút is, ami ideális konyharuha tárolására.

milano isaloni minacciolo 10

A fémveretes, kissé klasszikus (kissé gót) konyha.

milano isaloni minacciolo 11

Fa burkolaton pihenő klasszikus étkező felette klasszikus csillárral.

milano isaloni minacciolo 12

milano isaloni minacciolo 13

ALPES INOX

A másik olyan konyhai pavilon, ami tökéletesen különbözött a többitől az ALPES INOX fém konyhai berendezéseit vonultatta fel néhol loftos, néhol retros, néhol giccses környezetben. Aki hasonló holmikkal szeretné otthonossá tenni a konyháját (a fém konyhai berendezéseken kívül) látogassa meg Kópis Benedek Szimpla Design Shopját, ahol mazsolázhat kedvére a kincsek között.

milano isaloni alpes inox 1

milano isaloni alpes inox 2

milano isaloni alpes inox 3

milano isaloni alpes inox 4

milano isaloni alpes inox 5

milano isaloni alpes inox 6

Képek: Hujber-Nagy Aletta

Hálás köszönet a Miele-nek, hogy segített a kijutásban az iSalonire!

A KIÁLLÍTÁSSAL KAPCSOLATOS TOVÁBBI BESZÁMOLÓK:

Milano iSaloni 2014 – MIELE

Milano iSaloni 2014 – Minacciolo és ALPES INOX

Milano iSaloni 2014 – Electrolux

Milano iSaloni 2014 – KONYHÁK

Milano iSaloni – GYEREKSZOBÁK

Milano iSaloni 2014 – FÜRDŐSZOBÁK

Milano iSaloni 2014 – DIESEL

Milano iSaloni 2014 – Tom Dixon és kartell

Milano iSaloni 2014 – MODERN 1.

Milano iSaloni 2014 – MODERN 2.

Milano iSaloni 2014 – MODERN 3.

Milano iSaloni 2014 – KLASSZIKUS BÚTOROK

 

 

hujber nagy aletta 10 ff

hujber-nagy aletta

belsőépítész-színszakértő AmiOtthonunk Magazin vendég írója

A home’n architecture dizájn stúdió csapata belső- és külső tereket, lépcsőket, házakat és tárgyakat tervez, és mindezt nem a saját, hanem a megrendelő stílusában teszi. Munkáival és trendelőrejelzéseivel a nyomtatott sajtóban sok éve folyamatosan jelen van. A cég szakmai blogján pedig elsősorban saját munkákat, élményeket mutat be saját fotókkal, illetve a legújabb trendeket hozza el olvasóinak.

ha valóban személyre szabott otthont szeretnél
a saját stílusodban