Blog

Otthon hundertwasser minimál stílusban 1. – TERVEZÉS

Örömhír mindazoknak, akik szerették olvasgatni az Egy lakás új ruhája című sorozatot, hogy új sorozat indul a blogon!

Ez a történet ugyan nem végződik happy enddel (úgy is mondhatnám, hogy tragédiába torkollt), de az odavezető út az bizony csupa mókával és kacagással volt kikövezve. Hogy talányos amit írok? Igen, valóban az, de nem szándékozom lelőni a poént. Bőven elég, ha a sorozat végén tudjátok csak meg, hogyan is ért véget ez a történet.

Több, mint 10 éves ismeretség után, még 2012 nyarán kerestek meg minket régi ügyfeleink. Terveztettek egy házat maguknak egy építésszel, ami küllemét tekintve szögletes és modern ugyan (mert szerették volna,  ha eladható lenne, ha úgy hozná az élet), de belül mindenképpen vidám és színes kellene, hogy legyen. Igazából a legjobb az lenne, ha itt-ott hajazna Hundertwasser stílusára a minimalista formavilágú otthonuk. Így történt, hogy ettől fogva csak hundertwasser minimálként emlegettük a leendő családi fészket.

AZ ÉPÜLET KÍVÜLRŐL:

1 hw minimal

2 hw minimal

3 hw minimal

4 hw minimal

FÖLDSZINTI ALAPRAJZ:

6 hw minimal

EMELETI ALAPRAJZ:

7 hw minimal

TETŐ NÉZET:

8 hw minimal

METSZET:

9 hw minimal hna

Mikor az építész terveit alaposan szemügyre vettük, feltűnt egy-két dolog, ami nem igazán tetszett nekünk, de nem mertük szóvá tenni, míg 3D-ben fel nem szerkesztettük a terveket. Hátha képzelődünk, gondoltuk, hiszen rutinos, neves építész tervezte a házat.

Miután felszerkesztettük a házat, beigazolódott minden gyanúnk. Összességében nagyon különleges volt a terv, de ha már alkotunk, alkossunk tökéleteset, nem igaz? Mivel az építész nem 3D-ben készítette terveit, így nem vett észre vagy nem jelzett a lakók felé pár dolgot, amit mi fontosnak ítéltünk meg. Észrevételeink a következők voltak, melyeket megosztottunk a lakókkal is, annak ellenére, hogy már beadott engedélyezési tervekről beszélünk.

1. A jobb felső piros nyíl azt mutatja, hogy van olyan része az épületnek, ahol mindössze 2 m-es a belmagasság. A házigazda 190 cm magas, így ez gondot okozhat, ha megszaporázza lépteit és kicsit nagyobbat szökell a kelleténél.
2. Ugyanezen a tájékon van olyan része az épületnek, ahol az emeleti rész alatt nincs földszint, nincs alátámasztás. Csak egy kis csücsökről beszélünk mindössze, ami egy ilyen össze-vissza ferde háznál nem volt feltűnő ugyan, de véleményünk szerint fontos, hogy egy háznak mindenhol legyen alja is ne csak teteje.
3. A pincébe vezető lépcsőnél szintén mindössze 2 m körül van a belmagasság. Ez sem ideális, még akkor sem, ha nem napi szinten használják esetleg a lépcsőt.
4. A konyha nagyon nehezen berendezhető a nyílászárók miatt, így javasoltuk azoknak a tükrözését.
5. A garázs a beépíthetőség miatt igen kicsi. A két autó csak úgy fér bele, ha nagyon közel állnak egymáshoz és a falakhoz. Így viszont teljesen feleslegessé válik a garázsból lakásba vezető ajtó, hiszen meg sem tudnák közelíteni, viszont a garázs előtt van fedett előtetős rész, így száraz lábbal lehet bejutni a lakásba. Nem mellesleg ajtó nélkül a háziasszony álma is valóra válhat a tágas(abb), sok tárolóval rendelkező előszobával kapcsolatban.
6. Az emeleti alaprajzot jócskán leegyszerűsítettük és két gyerekszobát összenyitottunk . A két szoba két tolóajtó segítségével igény szerint elszaparálható.
7. Végül pedig a lépcső dizánjával voltak komoly gondjaink. Ha már mindenhol szögletes az épület és ilyen óriásiak a terek, akkor ne legyen húzott karú lépcső benne kör oszlopokkal, hanem legyen az is szabályos, szögletes és majd megbolondítjuk a végső dizájnnal. Ráadásul a húzott karú lépcső ívelt alja igen komolyan belógott a térbe az egyik közlekedőben, egészen az egyik 210 cm magas ajtó keretéig ért. Igaz, hogy ez egy alárendelt helyiség és nem tartózkodnak benne huzamosan, de ha lehet, oldjuk meg e nélkül a belógó rész nélkül a lépcső kérdését. Ennek a problémának az orvoslására is tettünk természetesen javaslatokat.

BELÓGÓ LÉPCSŐ ALJA A FOLYOSÓN:

10 hw minimal

MEGOLDÁSI JAVASLATOK:

1. A lépcső egyenes karú, fallal alátámasztott, de vizuálisan hajtogatott, és a bejárati ajtótól indul.

11 hw minimal

2. A lépcső egyenes karú, fallal alátámasztott, de vizuálisan hajtogatott, és a közösségi terektől, a ház közepéből indul. A család egyébként ezt a verziót választotta, mert így a pince lejáró a bejárati ajtótól indulhat és az emelet is hamarabb elérhető, ha az esti tv-zés után nyugovóra tér a család, továbbá a lenti fürdő is tágasabb lett ezáltal.

12 hw minimal

LÉPCSŐ METSZET:

A metszeten az látszik, hogyha a fürdő ajtótól indul a lépcső, akkor az OTÉK-nak megfelelően meg tud úgy érkezni a felső szintre, hogy kényelmes rajta a járás és a bejárati ajtónál csak egy kis szakaszon kell álmennyezet, de ott is több, mint 260 cm lesz a belmagasság.

13 hw minimal

KONYHA ALAPRAJZ:

A konyhában a nyílászárók megtükrözésével egy „J” alakú, reggelizős félszigettel rendelkező konyhát tudtunk létrehozni, és két másik falfelületen is teljes értékű magas szekrényeket sikerült elhelyezni. A legtöbbet a konyhán agyaltunk egyébként, de végül pultba épített elszívóval minden akadályt elhárítottunk a megvalósíthatóság útjából.

14 hw minimal

GARÁZS ALAPRAJZ:

A piros nyílnál lévő ajtót sztornózni kívántuk, miután betettük a család két méretarányos autóját.

15 hw minimal hna

VÉGEREDMÉNY:

Miután a család minden egyes pontban egyetértett abban, hogy változtassunk a mi ötleteink alapján, addig amíg fel nem épült a ház, így megkértek, hogy mondjuk el az ötleteinket az építésznek. Először volt egy pici megbántódás – hiszen egy elismert, Ybl díjas építészről van szó -, de a másnapi személyes találkozónkon már nagyon kedvesen csak annyit mondott a kolléga, hogy egye fene, átrajzolják az irodában a terveket és újra engedélyeztetik. Ez így is történt és az építkezés szépen meg is kezdődött a következő tervek alapján.

PINCE ALAPRAJZ:

A pincébe egyeneskarú lépcső vezet.

16 hw minimal

FÖLDSZINTI  ALAPRAJZ:

Az emeletre immár egyeneskarú lépcső vezet. A garázs és a lakás közötti ajtó megmaradt sajnos és  konyha külső nyílászárói sem változtak. Ezeket az építkezés folyamán terveztük orvosolni, még ha ez pici büntit is von maga után esetleg, mert harmadik engterv módosításra nem maradt idő sajnos.

17 hw minimal

EMELETI ALAPRAJZ:

Az emelet a terveinknek megfelelően alakult át.

18 hw minimal

METSZET:

A metszeten szép, letisztult, egymással párhuzamos lépcsők láthatóak, melyeknél a fejtér már mindenhol egyforma. Az alacsony házrész belmagassága megnőtt, így már nem 2m a belmagasság és az alátámasztás nélkül, levegőben lógó emeleti csücsök is megkapta alátámasztását.

19 hw minimal

Az építészeti rész bemutatása után az egyes helyiségek hangulati lapjait fogom megmutatni. Tartsatok velem legközelebb is!

A LAKÁSSAL KAPCSOLATOS TOVÁBBI CIKKEK:

Otthon hundertwasser minimál stílusban 1. – TERVEZÉS

Otthon hundertwasser minimál stílusban 2. – HANGULATI LAPOK

Otthon hundertwasser minimál stílusban 3. – ALAPRAJZOK

Otthon hundertwasser minimál stílusban 4. – ELŐSZOBA, LÉPCSŐHÁZ, KÖZLEKEDŐK, WC

Otthon hundertwasser minimál stílusban 5. – BETONFÜRDŐ

Otthon hundertwasser minimál stílusban 6. – KONYHA-ÉTKEZŐ-NAPPALI-DÜHÖNGŐ

Otthon hundertwasser minimál stílusban 7. – MOSÓKONYHA, GYEREKFÜRDŐ

Otthon hundertwasser minimál stílusban 8. – SZÜLŐI FÜRDŐ, WC, HÁLÓSZOBA

Otthon hundertwasser minimál stílusban 9. – GYEREKSZOBÁK

Otthon hundertwasser minimál stílusban 10. – KIVITELEZÉS

 

hujber nagy aletta 10 ff

hujber-nagy aletta

belsőépítész-színszakértő AmiOtthonunk Magazin vendég írója

A home’n architecture dizájn stúdió csapata belső- és külső tereket, lépcsőket, házakat és tárgyakat tervez, és mindezt nem a saját, hanem a megrendelő stílusában teszi. Munkáival és trendelőrejelzéseivel a nyomtatott sajtóban sok éve folyamatosan jelen van. A cég szakmai blogján pedig elsősorban saját munkákat, élményeket mutat be saját fotókkal, illetve a legújabb trendeket hozza el olvasóinak.

ha valóban személyre szabott otthont szeretnél
a saját stílusodban