Blog

PUBLIKÁCIÓ: szakértés az amiotthonunk 2013/10. számában (PADLÓTÓL A PLAFONIG)

AMIT A PADLÓBURKOLATOKRÓL, FESTÉSRŐL, TAPÉTÁZÁSRÓL ÉS LAKÁSTEXTILEKRŐL FELTÉTLENÜL TUDNI KELL:

az amiotthonunk magazin szeptemberi számában megjelent hat oldalnyi szakértésünk a korábban megszokottól eltérően nem egy helyiségre összpontosul. Az átfogó anyag címe igen találó (PADLÓTÓL A PLAFONIG), ennek értelmében sok mindenről írunk az otthonunkat körülvevő határvonal (fal, padló, mennyezet, ablak) díszítési lehetőségeiről, valamint egy sokszor elhanyagolt téma is terítékre kerül a lapban, ez pedig nem más, mint a lakástextilek. A különleges burkolatok közül megismerkedhettek a fatéglával, a festési technikák közül szó esik például a graffitiről, a lakástextileken belül pedig a sokszor mostohagyerekként kezelt ágyneműkről. A cikkben láthatjátok a gyermekeim dühöngőjét, illetve B.Tier Noémi gyermekeinek fotójával borított gyerekszobaszekrényüket is. Ha elmulasztottátok megvenni a lapot, most elolvashatjátok a szakértői anyagot.

0 hna design szakertes

Ezúttal az első borító belső oldalán is egy kép tőlem származott, mely a szakértést harangozza be. A bal alsó képen látható különleges liliomos falpanelt egy kedves ügyfelemhez terveztem be.

1 hna design szakertes

2 hna design szakertes

Itt látható bal oldalon alul gyermekeim dühöngője, jobb oldalon pedig Noémi srácainak fotótapétával borított szekrénye.

3 hna design szakertes

4 hna design szakertes

5 hna design szakertes

6 hna design szakertes oktoberi cimlap

7 hna design szakertes

8 hna design szakertes

9 hna design szakertes

10 hna design szakertes

11 hna design szakertes

12 hna design szakertes

Szakértő: Hujber-Nagy Aletta, belsőépítész és környezettervező művész.

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a hna design studio Facebook táborához, hogy minden új cikkünkről és munkánkról értesülhess.

Vagy iratkozz fel hírlevelünkre, illetve ha az online vagy személyes tanácsadás érdekelne, akkor nézz körül a tanácsadás menüpontunkban.

A SZAKÉRTŐ SOROZAT TOVÁBBI RÉSZEI:

PUBLIKÁCIÓ: szakértés az amiotthonunk 2013/2. számában (KONYHA)

PUBLIKÁCIÓ: szakértés az amiotthonunk 2013/3. számában (FÜRDŐSZOBA)

PUBLIKÁCIÓ: szakértés az amiotthonunk 2013/4. számában (OKOS OTTHON)

PUBLIKÁCIÓ: szakértés az amiotthonunk 2013/5. számában (GYEREKSZOBA)

PUBLIKÁCIÓ: szakértés az amiotthonunk 2013/6. számában (KERT)

PUBLIKÁCIÓ: szakértés az amiotthonunk 2013/7-8. számában (DOLGOZÓ, TANULÓ, HOBBISZOBA)

PUBLIKÁCIÓ: szakértés az amiotthonunk 2013/9. számában (NAPPALI)

PUBLIKÁCIÓ: szakértés az amiotthonunk 2013/10. számában (PADLÓTÓL A PLAFONIG)

PUBLIKÁCIÓ: szakértés az amiotthonunk 2013/11. számában (HÁLÓSZOBA)

PUBLIKÁCIÓ: szakértés az amiotthonunk 2013/12. 2014/1. számában (ÉTKEZŐ)

hujber nagy aletta 10 ff

hujber-nagy aletta

belsőépítész-színszakértő AmiOtthonunk Magazin vendég írója

A home’n architecture dizájn stúdió csapata belső- és külső tereket, lépcsőket, házakat és tárgyakat tervez, és mindezt nem a saját, hanem a megrendelő stílusában teszi. Munkáival és trendelőrejelzéseivel a nyomtatott sajtóban sok éve folyamatosan jelen van. A cég szakmai blogján pedig elsősorban saját munkákat, élményeket mutat be saját fotókkal, illetve a legújabb trendeket hozza el olvasóinak.

ha valóban személyre szabott otthont szeretnél
a saját stílusodban