Múlt pénteken abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy részt vehettem a MOME Design Rafting rendezvényének záró eseményén mint a zsűri egyik tagja. Bevallom, örült a fejem rendesen, mikor felkértek erre a nem kis feladatra az egyetem részéről.
A Design Rafting a MOME Design Intézet tervezői versenye, amelyen négy darab négy tagú professzionális designer csapat old meg egy problémát az első éves diákok számára 24 óra leforgása alatt, a feladat felvetéstől a megvalósuló kész termékekig. Az esemény bemutatja, hogyan gondolkoznak és dolgoznak a designerek, és hogyan lesz egy ötletből valóság.
Az idei Design Rafting feladatának címe “MOME MUSZKLI”, témája az egészség és a sport. A tervező csapatok olyan eszközöket és szolgáltatásokat terveztek a diákoknak, amelyek a MOME hallgatók fizikai egészségét és fittségét segítik kreatív, vidám és a megszokottól eltérő módon. A nyitó képen a rendezvény plakátját láthatjátok.
A Moholy – Nagy Művészeti Egyetemre 3/4 10-kor érkeztem. 10 óráig éppen volt annyi időnk, hogy a zsűri többi tagjával bemutatkozzunk egymásnak és hogy Barcza Dániel DLA Intézetigazgató Úr elmesélje nekünk, mi is a harci helyzet, mi lesz pontosan a feladatunk a következő pár órában. 
A MOME Design Intézet szakított a korábbi hagyományokkal és nem választják szét az elméletet a gyakorlattól. Helyette komplex gyakorlati faladatot kapnak diákjaik, melyeket csapatban visznek végig a félév folyamán és az elméletet menet közben sajátítják el. A Design Rafting az első évesek design szolfézs nevű tervezési tantárgyának nyitó állomása.
A FELADAT
Az idei évben a design intézet azt a feladatot adta a hallgatóinak, hogy hozzanak létre egy olyan tárgyat vagy akciót, amely a hallgatókat mozgásra, sportolásra bírja. A 24 órás kihívást mindenki máshogyan oldotta meg. Két akció és két tárgy született. A szűrizés nem volt egyszerű, hiszen minden egyes csapat projektjében 24 órányi megfeszített munka és ötlet „pihent” (ellentétben a 24 órája talpon lévő tervezőkkel és diákokkal).
A VADVÍZI KALAND ÁLLOMÁSAI
Ha már vadvízi evezés, akkor nézzük milyen folyón, menyi idő alatt és milyen akadályokat leküzdve kellett végigmenjenek a csapatok!
A CSAPATOK MUNKA KÖZBEN
A CSAPATOK ÉS KONCEPCIÓIK
Ez pedig már a prezentációk bemutatása a határidő lejárta után, melyeket a tervezés és az ötletek megvalósításának befejeztével kellett összedobjanak hulla fáradtan a versenyzők. Azért a rutinos dizájnerek nem kis feladat elé lettek állítva (akasztották a hóhérokat), az elsős hallgatók, akik pedig szintén a folyamat részesei voltak, igen korán megismerkedtek a design világ fárasztó létformájával.
Sárga csapat – Fehér Bori, Kelle Ildikó, Király András, Lipóczki Ákos
A csapat koncepciójának neve „Gondolkodj és tekerj!” koncepció azért szerveződött kerékpáros gondolat köré, mert a résztvevő elsős hallgatók, a kliensek visszajelzései szerint őket motiválná a kerékpározásra egy, a projektben megfogalmazott lehetőség, a közösség ereje, az együtt tekerés, az órával való kapcsolat és az identitást is adó díj is. És hogy mi is ez a lehetőség, és főként milyen díjról is van szó? Aki az elsősök közül a Design elmélet óra keretében biciklivel ellátogat meghatározott Design Hét eseményekre, ráadásul hétről hétre nagyobb távot tesz meg a cél érdekében, az egy díjjal, egy formás biciklicsipesszel lesz gazdagabb.
Kék csapat – Bodnár Barbara, Keszei István, Lubloy Zoltán, Töős Dániel
A kék csapat szintén egy tárgyat ötlött ki a diákok megmozgatása érdekében. Ez a tárgy egy a Szigorúan ellenőrzött vonatok című film által inspirált videóból bontakozott ki. Nagyon tanulságos, ki ne hagyjátok (szinte 18 karikás). Az ötlet azon alapul, hogy a diákok a tanév megkezdésekor terveznek maguknak egy-egy szimbólumot a pecsétjükre, mely az általuk űzött sportot jelképezi. A hallgatók saját nyomdája kulcstartó jelleggel funkcionálhat, így ha fityegni látjuk egy szimpatikus diáktársunk övbújtatóján mondjuk, akkor könnyedén beszédbe elegyedhetünk vele, rákérdezve, hogy neki mit ábrázol a pecsétje. Egy ilyen beszélgetés után pedig a közös sportolás lehet a kezdet és akármi is lehet a végkifejlet…
Piros csapat – Gulyás Sára, Kondor Edit, Mauer Klimes Ákos, Varga Péter
A piros csapat egy akciót dolgozott ki. A projekt ötletének alapja a diákok szoros betáblázása, melynek következtében mikro idők maradnak csak a sportolásra, testmozgásra. A diákok gyakorlatilag reggeltől estig az iskolában tartózkodnak, ezért a testmozgást az iskola közlekedő tereiben biztosítják a diákoknak olyan felkiáltásokkal, mint „NYOMASD”, „DUPLÁZZ”, „HÚZZ RÁ”. Az ötlet során létrejött piros jelek behálózzák az épület belsejét örökre nyomot hagyva abban és ahányszor felvillannak az emberek látó mezejében, mozgásra késztetik a mellette, alatta, felette elhaladókat, de legalábbis lelkiismeret furdalást okoznak, ha esetleg régóta meg sem moccant az illető.
Zöld csapat – Csernátony Fanni, Lakos Dániel, Nagy Adrien, Vető Péter
A zöld csapat egyik emberének neve ismerős lehet rendszeres olvasóinknak, hiszen Csernátony Fanniról külön interjút is készítettem a dekooderre, köszönhetően annak, hogy a nemzetközi Elektrolux Design Lab ez évi fordulójában az 1700 indulóból a legjobb 20 közé jutott. A napokban várható a zsűri döntése, hogy a 8 legjobb közé, azaz a döntőbe kerülhet-e.
Visszatérve a koncepcióra, az ötlet nem volt más, mint egy egyszerű, de nagyszerű képernyő pihentető, mely akkor lép működésbe, ha a tanár már túl rég óta nem tekerte a diákat. Maga Moholy kiált a diákokra, hogy álljanak fel, mozduljanak meg. Külföldön egyébként az óraközi testmozgás nem szokatlan, így bár az ötlet elsőre furának tűnhet, de nem véletlenül találták fel és alkalmazzák bizonyos helyeken.
A ZSŰRIZÉS
A fiatalok prezentációi után visszavonultunk, mert el kellett döntsük, ki is nyerje meg a zsűri neon narancs gumi bója díját. Miközben mi heves vitákat folytattunk, hogy tárgy vagy akció nyerjen-e és ha egyik vagy másik, akkor azon belül is melyik legyen a befutó, közben a hallgatók is leadták szavazataikat a csapatok valamelyikére. A közönség díj egy arany evező volt.
A zsűriben társaim voltak: Martinkó József a Trend Guide-tól (akit már ismertem korábbról, mert neki köszönhetően került be a házunk az Octogonba), Mizsei Anett az építészfórum-tól (akit már szintén ismertem korábbról, mert együtt diplomáztunk 3 éve az Ybl-ön), Tóth Katalin a hg.hu-tól, Kovács Dániel az artur.org-tól és Hoffnamm Petra a stilblog-tól.
Zsűrizés közben az energiát friss, ropogós croissantokból nyertük. Szükség is volt rá, mert a döntés nem volt egyöntetű, de azt mindenki elismerte, hogy mindegy lett volna melyik is nyer, mert mindegyik a maga nemében érdekes és izgalmas megoldás.
A ZSŰRIZÉS VÉGEREDMÉNYE
A zsűrizés olyan hévvel zajlott, hogy mikor Barcza Dániel benyitott, csak annyit mondott, hogy „Józsi, nektek nem továbbtervezni kell a projekteket, hanem zsűrizni! Húzzatok bele, mert ezek az emberek egy napja nem aludtak.” Hát belehúztunk az akkor már negyed órája tartó eszmecserébe és 4:2 arányban megszületett a többségi döntés. És hogy min is ment a vita? Vegyük gyorsan sorba a terveket!
A nadrágcsipesz a zsűri több tagját is lenyűgözte. Meglepő módon valójában azokat, akik biciklivel közlekednek Budapesten. Én úgy gondoltam, hogy mivel a közúti balesetektől való félelmem miatt sosem közlekednék Budapesten, így esélyem sem lenne megnyerni a díjat. Dani, Petra és Kati szerette a koncepció összetettségét, és hogy beépítették a tanrendbe, majd pedig díjazzák is az elsősök erőfeszítéseit. Józsinak is tetszett maga a koncepció, de felvetette a kérdést, hogy tényleg jutalmazni kell-e fiatal dizájnereket azért, mert tanórák keretében a leendő szakmájukba vágó eseményeket látogatnak. Nem kellene-e ennek egyértelműnek lennie? Ebben én is láttam némi igazságot, és továbbra is úgy éreztem, hogy bár a díj nagyon tetszetős, és ha nadrágra nem is tennénk, de blézer kihajtóra is szívesen, akkor sem nyerhetném meg, mert nem biciklizem.
A pecséttel kapcsolatban mindössze annyi merült fel, hogy valóban jól látható helyen tartanánk-e, hogy mások is észrevehessék, és valóban kezdeményeznénk-e beszélgetéseket ennek ürügyén? Többen el tudták képzelni, mások már kicsit túlkorosnak tartották magukat ehhez. Azt hiszem, én is ez utóbbi táborba tartoztam, de el kellett ismerni, hogy a tárgy maga nagyon szép volt és az ötlet is érdekes.
A piros jelek az épületben szintén nagy vitákat kavartak. Abban mindenki egyetértett, hogy a tanulóknak valóban csak mikro idők jutnak, és ezek kihasználása igencsak jó ötlet, de a kivitelezés túlságosan megmaradt a koncepció szintjén. Ha kicsit rágyúrtak volna még, akkor még frappánsabb lehetett volna a projekt.
A képernyő pihentető szintén megosztónak bizonyult. Való igaz, hogy szükség lenne néha arra, hogy egy-egy hosszú előadáson átmozgassuk a tagjainkat, de ebben az esetben szintén arra jutottunk, hogy az ötlet, hogy maga Moholy állítja talpra a fiatalságot nagyobbat ütött, mint a kis videó, mely a célt szolgálta volna.
Látható tehát, hogy valóban nem volt egyöntetű a döntés. Egy idő után arra jutottunk, hogy két versenyzőt tartunk bent: egy tárgyat és egy akciót. Mindkettőre három szavazat érkezett és végül az egyik tag átbillent a másik oldalra, mert ő amazt is szívesen látta volna a dobogó tetején.
Nem tudom, mennyi ideig vitáztunk, de az biztos, hogy többször ránk kellett szólni, hogy iparkodjunk, mert itt bizony csomó fáradt ember várja izgatottan a döntésünk eredményét, ezért hát döntöttünk, és visszamentünk a nagy terembe, ahol megkezdődött az eredményhirdetés és minden zsűritag röviden beszámolt élményeiről, érzéseiről. Balról jobbra haladtunk. A sort Martinkó Józsi nyitotta, aki köszönetét fejezte ki, hogy ott lehetett és elmesélte, hogy sikerült megosztani a zsűrit és hogy 4:2 lett végül a szavazatok száma miután a zsűri kettészakadt. Utána én következtem. Én arról beszéltem, mennyire klassz, hogy meghívtak, hogy milyen klassz cikket tudok ebből majd faragni és csak remélni tudom, hogy lesz aki végig bírja olvasni, majd átadtam a mikrofont Anettnek, jelezvén, hogy ez a legjobb, amit tehetek, azok után, hogy a zsűri egyik alulmaradt tagja vagyok. Ezután már csak akkor volt nagyobb az általános derültség, mikor Anett bejelentette, hogy ő pedig a zsűri kettészakadt tagja. Eztán Dani beszélt röviden és Kati, ők szintén örömüket fejezték ki, hogy részt vehettek az eseményen, de Dani annyit hozzátett, hogy ő egyedül a pecsételős projektben nem látta az kivitelezhetőséget (nem tárgyi szempontból természetesen). A sort Petra zárta, aki szintén megköszönte, hogy ott lehetett és elmondta, hogy részéről bármelyik terv nyerhetett volna, mert mind nagyon tetszett neki. Már ki akarta ejteni a száján, hogyan is döntöttünk, mikor Barcza Dániel átvette a szót, hogy mielőtt bármit is mondana, legyünk szívesek aláírni a bója díjat. Mondanom sem kell, hogy vágni lehetett a levegőben a feszültséget.
A NYERTESEK
Miután az aláírás is megtörtént és Petra visszakapta a szót, hirtelen csak annyit mondott, hogy Ő nem húzza tovább az időt. A győztes csapat a: SÁRGA! Így tehát a bója díjat nagy örömködés közepette a SÁRGA csapat kapta. Ezután nem sokkal kiderült a közönségszavazás eredménye is. A képernyő pihentető 14 pontot kapott, a pecsét 15-öt, a piros jelek 16-ot a biciklicsipesz pedig 17-et. Így tehát az arany evezőt is a SÁRGA csapat kapta, és nem meglepő módon nagyjából fedte egymást a két eredmény és a pontszámok közelsége is tükrözte, miért is vitáztunk olyan sokat az eredményen.
Az esemény végeztével a nyertes csapat egyik tagjának apró műanyag ékszerével távozhattunk. Lipóczki Ákostól én egy orrszarvút választottam, de volt aki a sárga kutyát vagy a zöld krokodilt vitte haza.
Most már bevallhatom, hogy a két tábor egyike a piros jelekre szavazott, a másik fele meg értelemszerűen a biciklicsipeszre. Végül Anett volt az, akinek győzött a biciklis énje és átállt a biciklisták közé, hogy ne tartson a végtelenségig a zsűrizés és a fiatalok mehessenek haza aludni. Mi Józsival mindent megtettünk, hogy a másik oldalra billenjen a mérleg nyelve, de végül alulmaradtunk. Én bevallom, hogy egyedül a biciklicsipeszt nem választottam volna győztesnek, és nem azért nem nem tetszett, vagy nem volt jó az ötlet, vagy nem volt benne elég motiváció, hanem azért, mert kizárólag egy sportág szerelmeseinek szánták, ellentétben a másik hárommal, amely bárkinek vagy bármely sportnak szólhatott. Személy szerint engem a piros jelek mozgattak volna meg. Biztosan kettesével vettem volna fokokat, ha a MOME-ra járok éppen. Mivel kicsit kizárva éreztem magam a zsűrizésből ezért kíváncsi lettem, hogyan is döntöttek volna más dizájnerek és ismerősök, így felvetettem még aznap este a témát egy tucat dizájnernek, mert épp dekooder találkozónk volt, ahol jelen voltak a régi és jelenlegi tagok közül is sokan. Lehet, hogy azért, mert csak egy biciklis volt a társaságban, de az élménybeszámolóm után mindenki a piros jelekre tette le a voksát, még az egy szem biciklistánk is. Így utólag egy picit megnyugodtam, de ebből számomra kiderült, amit eddig is tudtam, hogy a design világában minden szubjektív. Dolgozhatsz Te akármennyit és lehet akármilyen jó a terved, ha nem vagy jókor jó helyen és jó időben, akkor nem Te leszel a nyerő. 🙂
Ha sikerült eljutnod a bejegyzés végéig és van véleményed, írd meg nyugodtan, örömmel fogadom!
Fotók: Hujber-Nagy Aletta, MOME
