A 2013-as Jövő konyhája pályázaton a tavalyihoz hasonlóan a zsűri egyik tagja voltam. A pályázat az LG HI-MACS akrilkő anyagára épült és témája a mini konyha volt. A zsűrizésben partnereim többek között Csontos Mónika, a tavalyi nyertes és a pályázat fő szervezője, Macsali Zsolt volt. Ebben a bejegyzésben igyekszem összefoglalni a pályázattal kapcsolatos fontosabb dolgokat, többek között a pályázati kiírást és próbálom bemutatni az összes értékelhető minőségben beérkezett pályaművet. Az egyes tervek mellett található megjegyzések kizárólag saját véleményemet tükrözik, tehát azt, amit én képviseltem a zsűrizés során. A bejegyzés végén láthatjátok a különdíjas makettről készített fotóimat, valamint bemutatom szintén saját fotókon a Construma – Otthon Design 2013 kiállításon a Jövő konyhája pályázat 2013. évi standját is.
PÁLYÁZATI KIÍRÁS:
Ismét meghirdették a Jövő konyhája pályázatot, amelyre minikonyha terveket várnak. A győztes pályaművét a 2013. április 10-14. közötti Construma idején megrendezendő Otthon Design kiállításon megépítik és bemutatják.
Néhány kikötés a Jövő konyhájával kapcsolatban:
- A konyha teljes kivitelezésére szánt tér nem haladhatja meg a kb. 5m2-t, mivel egy garzonban lévő minikonyhát kell tervezned.
- A konyhában 2 személy részére kell biztosítanod az étkezési lehetőséget. Vedd figyelembe egy garzonlakás elvárható ételkészítési lehetőségeit.
- Olyan konyhát tervezz, ami reálisan kivitelezhető.
- Legyenek egyedi ötleteid a konyhában.
- A bútor tervezésekor maximálisan figyelembe kell venned az Lg-Himacs ( http://www.himacs.eu/ ) akril kő alakíthatóságát.
- A konyhabútor tervezésekor légy tekintettel a környezetre és használd a legújabb öko design trendeket.
A pályázathoz benyújtandó dokumentumok:
Kötelezően benyújtandó szöveges és képi dokumentáció fordulónként:
- 1. forduló: Az alkotás rövid leírása (max.1200 karakter) + látványtervek, esetleg makett
- 2. forduló: A már korábban beadott pályamű részletes ismertetése a bírálóbizottság előtt (Az első fordulóból túljutott, 5 legjobb „Jövő konyhája Pályázat” tervezője)
Dokumentáció formátuma: a látványterv elkészítéséhez bármilyen számítógépes program használata megengedett (Pl. KitchenDraw, AutoCad, ArchiCad stb.), de akár lehet kézi rajz is. A látványterveket (minimum 3, maximum 10db) PDF vagy Jpg formátumban kell elküldeni a megadott e-mail címre. A képek egyenként nem haladhatják meg az 5 Mb-ot!
Idén újdonságként már makettel is lehet nevezni, a makett mérete minimum 25 cm x 25 cm x 25 cm, de maximum 50cm x 50cm x 50cm lehet, súlyát tekintve két ember által mozgatható kell, hogy legyen, anyagát tekintve nincsen megkötés.
A pályázat beadásának előfeltétele regisztráció, melynek során küldj egy e-mail-t a nagy.judith@macsali.hu címre neveddel, elérhetőségeddel és pályázatod fantázia nevével.
Szakmai zsűri:
- Thomas Valent – zsűri elnök, építész, Lg Hi-Macs közép-európai képviselője
- Csontos Mónika – Mandaline építész, a 2012 évi Jövő Konyhája nyertese
- Elek Márton – Geppetto Belsőépítész Iroda
- Hujber-Nagy Aletta – designer, blogger
- Macsali Zsolt – Macsali Kitchen Manufacture
- Panácz György – Forest Hungary Kft.
- Vogl Artemon – Szép Házak folyóirat
Beérkezett pályamunkák (a legtöbb kép rákattintás után nagy méretben is megtekinthető)
Csontos Móni tavalyi nyertes pályamunkája, annak is a növény szigete többeket is megihletett, ez az elem ugyanis több terven is visszaköszönt. Sok terv sajnos arról árulkodott, hogy tervezője maga nem gyakorlott háziasszony (vagy úr), nem mozog sokat a konyhában, így születtek kihasználhatatlanul íves, vagy nem jó elrendezésű konyhák is. A zsűri férfitagjairól egyaránt elmondható, hogy általában nem nyűgözte le őket a virágminta (ellentétben a női tagokkal). A legnagyobb baj azonban mégis az volt, hogy egyik sem volt igazán jövőbe mutató, sőt, olyanok is akadtak, amik kimondottan régimódiak voltak. Emiatt végül nem került kihirdetésre nyertes, mindössze egy különdíjas lett és ő sem azért, mert a konyhája hozta a pályázat kiírója által elvárt minőséget, ötleteket, hanem mert érdekes volt a konyhájának a pultja, az LG HI-MACS használata. A design szakmában alapvetően a homogén makettekre törekszünk, de ebben az esetben mindenki hosszan időzött a terepasztal, vagyis inkább babaház minőségben legyártott makett mellett, melyről sok-sok fotót láthattok a bejegyzés vége felé. A legtöbbünknek a CSI Helyszínelők sorozat makettes-gyilkosos részei villantak be a makett részletessége láttán. :-)
Kíváncsi vagyok, hogy ti melyik tervet választottátok volna legjobbnak a most bemutatásra kerülő pályamunkák közül!
1. MOHARI – RADNÓTHY
A Mohary – Radnóthy terv volt prezentációját tekintve a legigényesebb, a legátgondoltabb és a leginkább környezettudatos. Külalakja alapján lehetett volna első, de a tervnek inkább a gondolatisága volt jövőbe mutató. A pályázatkiírásban szerepelt ugyanis, hogy a pályázók törekedjenek arra, hogy kihozzák a legtöbbet az LG HI-MACS anyagból. Ezen a terven azonban a szögletes formák dominálnak, eltekintve természetesen a bortartók perforációitól.
2. BÁRY ANIKÓ ÉS VARGA CSABA
Anikó és Csaba terve szintén nagyon igényes, szép és átgondolt. A terv lényege, hogy a konyha használat után egy egyszerű bútordarabbá alakítható, így az egyterű lakásokban sem zavaró a jelenléte, sokkal inkább egy szép komód érzetét kelti. A mobilizálható tervvel szintén ugyan az volt a probléma: nem tartalmazott íveket, hajlatokat.
3. SZALKAI DANI
Dani terve már tartalmazott íveket, hajlatokat, sőt, még multimédiás eszközök, internet és beépített páraelszívó is helyet kapott a bútorban. Én tulajdonképpen láttam fantáziát közösségi főzésre is alkalmas konyhájában. Egy szép anyagkombinációval mutatós lehet.
4. LAKNER DÁVID ANTAL
Dávid tervében már szintén több helyen felfedezhetünk íveket, és szolid, perforált formában virágot, sematikus ágakat is, így kissé népies keretek közé került ez a jövő konyhája terv. Alapvetően szép, környezettudatos terv, de kissé mainak éreztem, nem jövőbelinek.
5. KAPOSVÁRI GERGŐ
Gergő terve elég kompakt és különleges. Ívek ugyan nincsenek benne, de érdekesek a formái és a színhasználata. A tárolóhely a pultban kissé kevés, ellenben jár a konyhához asztal. Az elszívó bár nagyon dizájnos, és nagyon illik a bútorhoz, de annál kevésbé hatékony a sok törés miatt.
6. TERLECZKY ÁDÁM
Nekem személy szerint Ádám terve tetszett a legjobban. Szívesen láttam volna viszont a Construma – Otthon Design 2013 kiállítás Jövő konyhája standján. Tetszettek a mintái, mind a virág, mint pedig a szimbólumok. Sokat agyaltunk rajta, vajon hogy lehetne technikailag megoldani a szétcsúszó munkafelületeket, mert az LG HI-MACS súlya elég számottevő ekkora felületen és vastagságban, de végül nem jutottunk megoldásra.
7. KATONA SZILVIA
Szilvia aprócska konyhája helyes kis étkezővel egészül ki, ami kicsit el is vonja a konyháról a figyelmet. Térben, enteriőrben biztosan érdekesen mutatna. Picivel több játékosságot tettem volna a konyhába is, hogy kellemesen kiegészítsék egymást az étkezővel.
8. KASZA TÜNDE
Tünde alapvetően kihasználta az LG HI-MACS lehetőségeit, de az íves konyhákról érdemes tudni, hogy a helykihasználása nem igazán hatékony. Sok holt terület keletkezik, ugyanakkor az íves elemek megdrágítják a konyhát. Ha főzés közben kifut az étel, az befolyik a szekrény hátoldaláról megnyitott polcos elembe. Egy kis peremmel a pult szélén az ilyen balesetek elkerülhetőek.
9. PADOS ADRIENN
Adrienn terve tartalmaz néhány egyedi ötletet, de a terven nehezen láthatóak a részletek. Az utolsó képet kivilágosítottam a kedvetekért. Pályázatra leadott munkáknál sok mindenre kell figyelni, ebből az egyik fontos dolog, hogy jól láthatóan kell prezentálni a tervet, hogy minél könnyebben érthető legyen a zsűri számára. Ennél a tervnél egy műszaki rajz nagy segítség lett volna a zsűrizés folyamán.
10. ÚJSZÁSZI RICHÁRD
Kompakt íves konyha pulttal. Előnye, hogy kompakt, hátrányát már a másik íves konyhánál említettem. Egy ilyen konyhánál bár úgy tűnik, hogy minden könnyen elérhető a konyha közepén álló ember számára, de mivel kívülről könnyebb hozzáférni a polcokhoz és azok tartalmához, így ez a teória máris megdőlt.
11. ÚJSZÁSZI RICHÁRD
Formavilágát tekintve ez a terv volt az, melyet a zsűri megvalósításra érdemesnek ítélt. Mivel azonban nem tartalmazza minden funkcióját egy alap konyhának (leginkább csak egy reggeliző pult), így nyertesnek nem lehetett kihirdetni. Az LG Hi-MACS anyag lehetőségeit jól kihasználta a tervező, így végül ez a bútor köszönt vissza a Jövő konyhája 2013 standján.
12. NÓRA BEATRIX
A pályázat különdíjasa végül Beatrix lett, akinek kidolgozott makettje sok időre lefoglalta szemlélőit. A konyhának alapvetően a csíkos pultja tetszett meg mindenkinek, így a pult az íveivel szintén kiállításra került a Jövő konyhája 2013 standján.
Díjátadó: Macsali Zsolt (Macsali Kitchen), Panácz György (Forest Hungary Kft.) és a különdíjas, Nóra Beatrix. Háttérben Beatrix csíkos konyhapultja.
Jövő konyhája stand 2013
És végül Macsali Zsolt legújabb fejlesztésű fafrontja. Természetesen modern, rusztikus minimál konyhába javasoljuk!
Fotók: Hujber-Nagy Aletta