Blog

Hogyan csináljuk: díszpárna készítése könnyen és gyorsan

Átalakítós munkánk kapcsán merült fel legutóbb, hogy a családok számára gyakran csak megfizethetetlen díszpárnák vannak a piacon. Ügyfeleink összesen 3 párnát tudtak venni a Max cityben a rendelkezésre álló keretükből, mert csak ott találtak olyanokat, amik passzoltak a lakásba és amik eléggé tetszettek nekik az árukhoz képest. Már adott volt a max city-s függönyös cégtől, a Fancy Home-tól két piros díszpárna a függöny maradékából, ehhez jött egy baglyos és két szőrös szürke párna az IDdesignból. Ez összesen 5 díszpárna, de egy „L” alakú, nagy méretű kanapén ezek mellé még fér bőven más is. Nem is beszélve arról, hogy a hálószobai ágyon is jól mutatnának, ahol szintén csak két piros párna van a függöny maradékából.
A bevezető után nézzük hát, hogyan is kell könnyen és gyorsan párnahuzatokat varrni minden különösebb előképzettség nélkül, pusztán türelem és alkotni akarás (meg persze néhány eszköz) segítségével.

24 parna mr

1. Elmentem az IKEA-ba és vettem INNER párnabeleket.  Két darab 50×50-eset és két darab 40×60-asat. Ezen kívül vettem két pöttyös anyagot is. Piros alapon fehér és fekete alapon fehér pöttyöseket.

1 parna mr

1. Forró vízben beavattam az IKEA szöveteket. Túl sokáig nem kell áztatni, elég 15 perc is. Fontos, hogy figyeljük az anyagokat. Ha eresztik a színüket, akkor külön-külön áztassuk be az anyagokat és tegyünk ecetet a vízbe.

2 parna mr

2. Szárítsuk meg az anyagokat.

4 parna mr

3. Száradás után vasaljuk át őket.

5 parna mr

6 parna mr

4. A függönyös cégtől (Fancy Home) elkértük anno az anyagmaradékokat. A pirosból maradt annyi, hogy egy 50×50-es párna kijöjjön belőle, így ezt a szövetet is átvasaltam.

3 parna mr

7 parna mr

5. Jöhetett a mérés, szabás. A most bemutatásra kerülő technikának az a lényege, hogy a hátoldalon egymásra lapoljuk a szövetet, így nem kell bajlódjunk cippzárral, gombokkal, pertlikkel. Az egymásra lapolódó részek legalább 20 cm-esek legyenek!

8 parna mr

6. Először a magasságot állítottam be. A varráshoz 1,5-1,5 varrásszélességeket hagytam az anyag tetején és alján. Mintás anyagnál mindig törekedjünk arra, hogy a minta szimmetrikus legyen és úgy vágjuk el az anyagot, hogy a mintaelem minél szebben mutasson végül.

9 parna mr

10 parna mr

7. Becsippentettem a hajtások éleinél az anyagot, hogy varrás közben is tudjam, hol lesz a párna széle, hiszen kifordítva kell majd megvarrni, átfordítás után.

11 parna mr

8. Ugyanezt megismételtem a többi anyagnál is.

12 parna mr

9. Levágtam az anyag gyári széleit, mert ha duplán behajtjuk elszegésnél, vastag és csúnya lenne az eredmény.

13 parna mr

10. Kétszer fél centi behajtásával elszegjük az egymásra lapolódó részek széleit.

14 parna mr

11. Varrás után megvasaljuk a varrásszéleket.

15 parna mr

12. Most a becsípések és gombostű segítségével fonák oldal felől megvarrjuk a párna tetejét és alját bő 1 cm-es varrásszélességgel.

16 parna mr

13. Ha van interlockunk akkor azzal, ha nincs, akkor cikkcakkal elszegjük az anyagot.

17 parna mr

14. Ha lockolunk, érdemes elvarrni a cérnát a végeken, hogy mosásnál ne induljon meg a varrás a későbbiekben.

18 parna mr

15. Miután elkészültünk az összeállító varrással, vasaljuk készre a párnát fonák oldal felől.

19 parna mr

16. Fordítsuk ki a párnát. A sarkoknál kisolló segítségével, óvatosan segítsünk rá belülről, hogy minél szebbek legyenek a csücskök.

20 parna mr

17. Gyakorlatilag el is készültünk. Már nincs más dolgunk, mint betenni a párnabelet a huzatba.

21 parna mr

18. Díszpárna elölről. Szép szimmetrikusak a pöttyök.

22 parna mr

19. Díszpárna hátulról.

23 parna mr

20. Az elkészült díszpárnák itthon.

24 parna mr

21. A bal felső párna egy régóta itthon hányódó anyagból készült. Legjobban egyébként ez tetszett az anyukának, mert finom a fogása és különleges, rátétes mintája van az anyagnak.

25 parna mr

22. Az elkészült párnák a végleges helyükön.

26 parna mr

IMG_5876

A LAKÁSSAL KAPCSOLATOS TOVÁBBI CIKKEK:

Hogyan csináljuk: képek gyerekrajzok és -alkotások felhasználásával

Hogyan csináljuk: díszpárna készítése könnyen és gyorsan

A bevezető részt itt olvashatjátok:

Egy budapesti lakás újragondolása

A lakás elkészítésének fázisait pedig itt olvashatjátok és nézhetitek végig:

Egy lakás új ruhája 1.

Egy lakás új ruhája 2.

Egy lakás új ruhája 3.

Egy lakás új ruhája 4.

Egy lakás új ruhája 5.

Egy lakás új ruhája 6.

Egy lakás új ruhája 7.

Egy lakás új ruhája 8.

Egy lakás új ruhája 9.

Egy lakás új ruhája 10.

Egy lakás új ruhája 11.

Egy lakás új ruhája 12.

Egy lakás új ruhája 13.

Egy lakás új ruhája 14.

Egy lakás új ruhája 15.

Egy lakás új ruhája 16.

Egy lakás új ruhája 17.

Egy lakás új ruhája 18.

Egy lakás új ruhája 19.

Egy lakás új ruhája 20.

Egy lakás új ruhája 21.

Egy lakás új ruhája 22.

Egy lakás új ruhája 23.

Egy lakás új ruhája 24.

Egy lakás új ruhája 25.

Egy lakás új ruhája 26.

Egy lakás új ruhája 27.

Egy lakás új ruhája 28.

Egy lakás új ruhája 29.

Egy lakás új ruhája 30.

Egy lakás új ruhája 31.

Egy lakás új ruhája 32.

hujber nagy aletta 10 ff

hujber-nagy aletta

belsőépítész-színszakértő AmiOtthonunk Magazin vendég írója

A home’n architecture dizájn stúdió csapata belső- és külső tereket, lépcsőket, házakat és tárgyakat tervez, és mindezt nem a saját, hanem a megrendelő stílusában teszi. Munkáival és trendelőrejelzéseivel a nyomtatott sajtóban sok éve folyamatosan jelen van. A cég szakmai blogján pedig elsősorban saját munkákat, élményeket mutat be saját fotókkal, illetve a legújabb trendeket hozza el olvasóinak.

ha valóban személyre szabott otthont szeretnél
a saját stílusodban