Blog

Toszkán hangulatú ház 7.

A színek lassan a helyükre kerülnek mind a falakon, mind a padlókon, mind a bútorokon és persze lépcsőkön is. Alakul a szép, toszkán hangulatú lépcsőkorlát is. A projekt jól halad, még van remény, hogy iskolakezdésre kész lesz a ház belső ruhája.
Hogy mi minden történt augusztus 4-én, az pillanatokon belül ki is derül!

27

2012. augusztus 4.

1. Felkerült végre a nappaliban az új, mindenkinek tetsző TIKKURILA H113-as szín kis felületen a falra. Most már biztos, hogy ez lesz a végleges szín. Élőben mindenhol jól mutat légköri viszonyoktól függetlenül. Kellemes mediterrán szín, ami mindenhez passzol a környezetében.

519

2

2. A második helyiség, amivel nem voltunk maradéktalanul elégedettek, az a kislány szoba. Ez a már mutatott második kiválasztott szín, a TIKKURILA M130 (az első a TIKKURILA L140 volt). A második képtől a TIKKURILA L138 színnel való próbálkozás látható, de elég komornak bizonyult falra kenve, hiába passzolt szépen a bútorhoz. Egyszerűen nem kislány szobába való szín. Tehát mivel nem tetszett ez a 3. sem A többi meg szóba sem jöhetett ebből a színkártyából), ezért a háziasszony fogta magát és elment egy teljesen másik boltba, ahol rábökött egy tökéletes árnyalatra. A festék neve és kódja máig tisztázatlan, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy végre meglett a SZÍN! Na de erről a titokzatos színről majd a következő bejegyzésben láthattok csak képet (én is már csak felkenve láttam). Addig is legyetek türelmesek!

3

4

5

6

7

8

9

3. Színminta színminta hátán! Nem egyszerű történet. A sötét színeknél nagyon nem mindegy, hogy végül melyik árnyalat mellett döntünk.

33

4. A nagylány szobába már mutattam a TIKKURILA M130-at és hogy a TIKKURILA J031 lesz a kiegészítő szín. Na de azt nem mutattam, hogy a TIKKURILA H130-at is kipróbáltuk mellette, hátha túl sötét és harsány lesz az amúgy szelíd lelkületű lánykának. De végül képzeljétek mégis csak a sötétebb árnyalat győzött!

10

11

12

13

14

32

5. A fiú szinten is megtörtént a színváltás és itt is a TIKKURILA F018 helyett a 2 árnyalattal sötétebb TIKKURILA H018 lett a végleges szín, mert ebben a sötétebb árnyalatban már semmilyen zöld beütés nem rajzolódott ki.

137

15

16

17

6. A nap híre, hogy felkerült a szép kovácsoltvas korlát egyik szára, amit egy igazi kovács bácsi készített. Jó volt nézni, ahogy dolgozik.

18

19

20

21

22

23

24

7. A színválasztósdi még közel sem ért véget. Megvannak tehát a fal színeink, megvannak a padlók, de milyen legyen a bútor színe? Mi a középső CS-8250-re voksoltunk. Szép, meghatározó és eléggé kontrasztos, sötét színnek bizonyul a többi szín mellett. Jó hangulata van. Legközelebb meg is mutatom.

25

26

27

8. Itt pedig már a falhoz passzintottuk a padlólapokat a nappali-étkező-konyha színmintája mellett, és nagyon tetszett mindenkinek a látvány.

28

29

9. A földszinti svédpadló (alsó) ugyan sosem fog találkozni az emeleti laminált padlóval (felső), de azért megnéztük őket együtt. Szépek! A kettőt összekötő lépcső ugyanis a bútor színét kapja majd, mert azt is a bútorasztalos készíti, így egy kézben vannak az aprólékos famunkák és ha szerencsénk lesz, egyformán szép lesz minden.

30

10. Végül pedig a konyha csempéjéhez is hozzánéztük a svédpadlót, hiszen ha közvetlenül nem is találkoznak (a konyhában hidegburkolat lesz), de azért közel lesznek egymáshoz.

31

A történet hamarosan folytatódik!

A SOROZAT TOVÁBBI RÉSZEI:

Toszkán hangulatú ház 1.

Toszkán hangulatú ház 2.

Toszkán hangulatú ház 3.

Toszkán hangulatú ház 4.

Toszkán hangulatú ház 5.

Toszkán hangulatú ház 6.

Toszkán hangulatú ház 8.

Toszkán hangulatú ház 9.

hujber nagy aletta 10 ff

hujber-nagy aletta

belsőépítész-színszakértő AmiOtthonunk Magazin vendég írója

A home’n architecture dizájn stúdió csapata belső- és külső tereket, lépcsőket, házakat és tárgyakat tervez, és mindezt nem a saját, hanem a megrendelő stílusában teszi. Munkáival és trendelőrejelzéseivel a nyomtatott sajtóban sok éve folyamatosan jelen van. A cég szakmai blogján pedig elsősorban saját munkákat, élményeket mutat be saját fotókkal, illetve a legújabb trendeket hozza el olvasóinak.

ha valóban személyre szabott otthont szeretnél
a saját stílusodban