Blog

Egy lakás új ruhája 26.

Érdekes dologra bukkantam a minap, miközben mappáimat rendezgettem a számítógépemen. Kezembe került egy nagy adag fotó, amiket a legutóbbi átalakítós bejegyzésem előtt nem mutattam meg, pedig annak képei előtt készültek. Emiatt most kicsit visszamegyünk az időben. Többre utalgattam is az előző bejegyzésben és furcsálltam is, hogy nem találok róla képet, hiszen én gyakorlatilag mindent lefotózok, ami él és mozog. Meg azt is, ami nem.
Következzen tehát a 26. átalakítós bejegyzés, ami igazából a 25., míg a 25. a 26. Fura így leírva mi? Na de sebaj. Aki pedig nem tudná miről van szó, a bejegyzés végén lévő linkekből mindent megtudhat.

KEDD, október 9.

1. Már említettem ugyan a 25. bejegyzésben, hogy az asztal lábak rózsaszín aerobic zoknit kaptak, de ott csak két lábat mutattam meg a 8-ból. Igaz, most is csak 4-et…

2. Szerintem ezeket a tündéri IDdesign Ball lámpákat még nem mutattam.

3. Nagyon jól mutatnak így átlóban, különböző magasságban. Helyesek a falikarok is és az ágytakaró, amikhez csináltattunk párnákat narancs, citrom és rózsaszínben, de volt is pár régi HABA modell is, amiket nem feltétlenül száműztünk. A kutty pillanatnyilag még a lakásban él, de ha továbbra sem keveredik barátságba az új parkettával és a cipőzabálásról sem szokik le, akkor új házat kell magának keresnie attól tartok.

4. A szekrény díszek felrakását hosszan bemutattam a 25. bejegyzésben, de ez volt az a pillanat, amikor a nylon zacsit kiborítottam és elaléltam. Rém cuki volt a sok kis festett fa biszbasz és ekkor még nagyon tudtam örülni, mert nem tűnt fel, hogy nincs köztük narancssárga. Bár már azt ekkor is észrevételeztem, hogy a lepke sérült és nincs kis „l” vagy nagy „I” betű.

5. Parádésan néz ki az óra a bejárati ajtó mellett és nem unatkozik, mert van egy csomó barátja.

6. A wc még a régi és a wc kefe is sajnos, mert egyrészt ezer évig tart míg a nyomólapot megkapjuk (valami új cucc), másrészt nemrég műtötték a gépész farokcsontját és még most tanul újra járni szegény, nemhogy wc papír tartókat fúrjon a falra.

7. A mosókonyha szálcsiszolt ezüst pultja, amit azért szeretek különösen, mert nekünk is ilyen van itthon a konyhában és nagyon baba.

8. A nappali ezüst szőnyege pedig trendi, barátságos és elegáns. A kanapé még a régi, de a párnák és a függöny már újak.

9. A függöny kellemesen bűvkörébe vonja környezetét, de a szögletes lámpák és bútorok nagyszerűen ellensúlyoznak. Nem mellesleg nem használtam vakut, mert azért élőben egyáltalán nem ilyen budoirszerű a nappali.

10. A tv fal és TV feletti fa panel is jótékonyan takarja az óriás méretű, plafonon meredező menetes szár csonkokat és remekül mutat rajta az 5. kockalámpa. A falpanel eleinte süllyesztett alukkal volt elválasztva, mert lettek volna polcok itt-ott, de mivel nem lettek, így rájuk ragasztottunk csinos lapos profilokat. Így most sokkal esztétikusabb a történet.

11. A 25. bejegyzésben már emlegetett nappali komód egyike, akinek fedőlapja bal sarkán van egy kis sérülés, hogy legyen szexepilje. Hülyén mutatna a többi selejtes cucc között hibátlanul.

11. Ezt a cuki kis fahernyót is beharangoztam már az előző bejegyzésben, amit a lépcsőre ragasztottak az asztalos kollégák és amit le is tépettem velük nem sokkal később, hogy lapos fém „L” profilra cseréljük. Na nehogy má!

12. Egy közeli kép a padló sérüléséről, amit valami maró anyaggal követett el valaki, de mindenki tagad. Ne tévesszük szem elől azt az aranyos kis furnér hiányt sem a lépcső alsó tövében!

13. Az ajtók átfestése után panaszkodtam a minőségre, de nem értették az asztalosok, mi bajom van vele. Ti hogy látjátok ezt a kérdést? Jól?

14. A lakóknak sírva könyörögtem, hogy ne ezeket a kilincseket válasszuk, mert a katalógusban nagyon vicces meg minden, de sajnos élőben is. Messze elmarad a modern hatás és ezzel sajnos most már ők is egyetértenek, de a kilincsek maradnak most már. Így jártam/tunk.

15. A 25. bejegyzésben már mutattam a konyhának az egyik legtrébb részét, de ezt a gyönyörű képsort azért muszáj ide pöttyintenem.

16. A mosogató melletti élzárás kissé feltűnő, de némi festék vagy egy sötét filc csodákat tud művelni majd.

17. És végül az egyik kedvenc képem. Az asztalosok persze egyáltalán nem értették, mi bajom van vele. A gérek. Igen azok. Fájnak. Nagyon fájnak. És szinte mind ilyen..

A rémálom folytatódik természetesen…

Ha tetszett a bejegyzés, legközelebb is tarts velem!

A LAKÁSSAL KAPCSOLATOS KORÁBBI CIKKEK:

Hogyan csináljuk: képek gyerekrajzok és -alkotások felhasználásával

Hogyan csináljuk: díszpárna készítése könnyen és gyorsan

A bevezető részt itt olvashatjátok:

Egy budapesti lakás újragondolása

A lakás elkészítésének fázisait pedig itt olvashatjátok és nézhetitek végig:

Egy lakás új ruhája 1.

Egy lakás új ruhája 2.

Egy lakás új ruhája 3.

Egy lakás új ruhája 4.

Egy lakás új ruhája 5.

Egy lakás új ruhája 6.

Egy lakás új ruhája 7.

Egy lakás új ruhája 8.

Egy lakás új ruhája 9.

Egy lakás új ruhája 10.

Egy lakás új ruhája 11.

Egy lakás új ruhája 12.

Egy lakás új ruhája 13.

Egy lakás új ruhája 14.

Egy lakás új ruhája 15.

Egy lakás új ruhája 16.

Egy lakás új ruhája 17.

Egy lakás új ruhája 18.

Egy lakás új ruhája 19.

Egy lakás új ruhája 20.

Egy lakás új ruhája 21.

Egy lakás új ruhája 22.

Egy lakás új ruhája 23.

Egy lakás új ruhája 24.

Egy lakás új ruhája 25.

Egy lakás új ruhája 26.

Egy lakás új ruhája 27.

Egy lakás új ruhája 28.

Egy lakás új ruhája 29.

Egy lakás új ruhája 30.

Egy lakás új ruhája 31.

Egy lakás új ruhája 32.

hujber nagy aletta 10 ff

hujber-nagy aletta

belsőépítész-színszakértő AmiOtthonunk Magazin vendég írója

A home’n architecture dizájn stúdió csapata belső- és külső tereket, lépcsőket, házakat és tárgyakat tervez, és mindezt nem a saját, hanem a megrendelő stílusában teszi. Munkáival és trendelőrejelzéseivel a nyomtatott sajtóban sok éve folyamatosan jelen van. A cég szakmai blogján pedig elsősorban saját munkákat, élményeket mutat be saját fotókkal, illetve a legújabb trendeket hozza el olvasóinak.

ha valóban személyre szabott otthont szeretnél
a saját stílusodban