Tegnap mutattam be annak a budapesti lakásnak a látványterveit (tervek itt), melynek felújítását személyesen fogom felügyelni augusztusban. Most a felújítás első napjának történéseiről hoztam képeket.
A lakás gyakorlatilag már üres, de pár beépített bútortól még meg kell szabadulni. A gázcsövek, a légkondicionálók és a nyílászárók maradnak meg mindössze, bár ez utóbbiakat leszerelés után savmart üvegekkel látjuk majd el a Tiffany üvegek helyett és a színüket is hozzáigazítjuk a bútorok színéhez.
1. Az első teendők egyike volt, hogy az előző lakók által húzódzkodásra felszerelt csövet érdeklődés hiányában leszereltük. Atom biztosan beágyazódott jelenlegi helyére, így nem volt elég a csavarokat kihajtani, kalapáccsal is neki kellett esni.
2. Majd akril munkapult mintákat válogattunk a konyhába a technikai kőből készülő piros mosogatóhoz és a laminált beton korpuszhoz. Homogén szürke színt kerestünk. Végül két színre redukáltuk a lehetséges jelölteket. Valószínűleg az antracit csillámos lesz a befutó. Sajnos technikai kő nem volt homogén szürkében, emiatt döntöttünk a jóval lágyabb akril mellett.
3. Leszereltük az összes világító testet és szerelvényt. Ezeket biztonságba helyezzük a felújítás végéig, hiszen ezek fognak legutoljára visszakerülni végleges helyükre, vagy valaki más otthonába.
4. A villanyszekrény bővítésen és korszerűsítésen esett át.
5. Végül összefirkáltuk az összes falat. Bejelöltük az új kiállásokat, illetve a helyén maradókat is megjelöltük. Jeleztük mely konnektorok, kapcsolók, kiállások vándorolnak el helyükről és hova, illetve hogy mi honnan fog kapcsolódni ezentúl. Egy két boltívet is kiverünk majd. A kötődobozokat szépen eltakarjuk majd üvegfátyollal és festéssel. A jó öreg fűrészporos tapéta lekerül a falról és a tipliket is mind száműzzük majd a falakból. Az utolsó képen látható kaputelefon pedig szintén megérett a cserére. Muzeális darab. :-)
Ha tetszett a bejegyzés, kísérjétek figyelemmel a lakásfelújítást egész augusztusban!
A LAKÁSSAL KAPCSOLATOS TOVÁBBI CIKKEK:
Hogyan csináljuk: képek gyerekrajzok és -alkotások felhasználásával
Hogyan csináljuk: díszpárna készítése könnyen és gyorsan
A bevezető részt itt olvashatjátok:
Egy budapesti lakás újragondolása
A lakás elkészítésének fázisait pedig itt olvashatjátok és nézhetitek végig: