Blog

Hogyan tervezz gyerekszobát egy 6 évessel?

A belsőépítészeti munka egyik legaranyosabb része, amikor gyerekeknek tervezünk. Nagyon helyesek, amikor elmondják az álmaikat, vágyaikat, esetleg még rajzolnak is hozzá és képeket is mutogatnak közben. Természetesen mindegyiknek van kedvenc színe, vagy színei, mesehőse, játékai, melyeket majd kiemelt helyre kell letenni a terven, aztán persze majd a valóságban.

Egy ilyen aranyos szituáció nálunk, itthon is előállt a nyáron.
Kisflanctól kaptam egy katalógust, melyből ő csodálatosan berendezte otthonát. Alex meglátta a katalógust, átlapozta és csillogó szemmel hozta oda nekem:

– Anya, bejelöltem azokat a dolgokat, amikből be kellene rendezned nekem és Ali babának egy-egy szobát! Az enyém kék, az övé rózsaszín legyen!

Hát így kezdődött, hogy játékból hazai pályán is terveztünk egy-egy gyerekszobát a magunk örömére.
Ezek a szobák nem fognak megvalósulni sajnos, mert nem tudunk kimenni Olaszországba a bútorokért és a tárgyakért, de a napokban terveztünk egy itthonról is összeállítható kalózszobát Alexnek, amit karácsonyra fog megkapni ajándékba. Ennek történetét is leírom majd itt a blogon, de most először következzenek a Maisons du Monde szobák a la Alex!

A gyerekszoba tervezésnek végtelen számú lehetősége létezik, ezért itt most azt a módszert osztom meg veletek, amit mi alkalmaztunk ennél a konkrét „munkánál”.

A gyerekszoba projekt kezdő lépése tehát a csomag kézhezvétele utáni pillanatokban már megkezdődött. Lapozgattam a postás által frissen házhoz szállított katalógust, amibe Alex is belepillantott a vállam fölött. Majd miután én párszor végigzongoráztam a felkínált szépségeket, letettem. Észre sem vettem, hogy Alex magáévá tette, csak mikor odajött, hogy kéne egy cerka, és mikor kérdeztem mire, akkor mondta el, hogy gyerekszoba tervezéséhez.

Hát jó, gondoltam én. Sosem lehet elég korán elkezdeni.

Kisvártatva jött is Alex és kérte, hogy nézzem végig miket jelölt be és abból legyek szíves gazdálkodni. Én így is tettem. Első körben fogtam az összes terméket és a netről lementve, körbevágva szépen lapra rendeztem az összeset, majd elkezdtem kihúzgálni azokat, amikből feleslegesen sok volt. Természetesen azokat hagytam meg, amiknek a színe vagy a formája jobban illik egy gyerekszobába és Alexnek is jobban tetszett. A babakék ágyikót például nagyon szerette volna betenni a kistesónak, de csak a hátulja felől volt lefotózva, és szerencsére mivel egy baldachinos ágyat is bejelölt, így megengedte, hogy azt is lehúzzam a listáról.

Ezután elkezdtük számolgatni, hogy hány darab is lett kiválasztva, el lehet-e osztani igazságosan kétfelé, össze lehet-e őket passzítani, milyen színekben, funkciókban gondolkodhatunk…

Alex nem mindenben értett velem egyet, mint a mellékelt ábra is mutatja, de a fő csapásirány hamar körvonalazódott.

Gyakorlatilag 5 percen belül sikerült igazságosan széthajigálni a cuccokat. Gondoltam én. Aztán Alex közbeszólt, hogy neki bizony a bika kell és cserébe a kis hokedlit tudja felajánlani Ali babának. Éreztem, hogy nem jó ötlet, de a kedvéért megpróbáltam a kishúgának betervezni a bőrhokedlit, hogy még véletlenül se legyen valamelyik srácnak több vagy kevesebb.

A kiválasztott tárgyak ismeretében Alex kérésére Ali baba kapott a tároló és pihenő funkciókon kívül egy buli sarkot, egy olvasókuckót, egy pipere sarkot és egy krétafalat, mert egyszerűen jól néz ki és így legalább Alex majd átjár hozzá rajzolgatni.

Akárhogy erőlködtem viszont, az a hokedli bizony nem volt jó a kislány szobába. Sem elég bájos, sem elég lányos, sem elég modern, sem elég kifinomult nem volt. Sokkal jobban illet Alex kissé vintage hangulatú szobájába, ahol több klasszikus elem is helyet kapott a modern bútorok és tárgyak mellett. Így gondolatban vissza toloncoltam hozzá a kis puffot és helyreállt a rend. A kishúga úgysem tud még sem lakberendezni, sem számolni, tán nem lesz gond belőle…

Ezután Alex kérésére piros és rózsaszín falszíneket próbálgattunk a kiválasztottakhoz. Egyszer a buli rész volt piros és az olvasó rész rózsaszín.

Majd fordítva, de sehogy sem éreztük jónak a pirosat.

Az sokkal inkább Alex színe, így szerencsére Alexnek támadt az a korszakalkotó ötlete, hogy legyen Ali baba fala rózsaszín és arany. Ez volt az a pont, amikor azt mondtuk, hogy kész van! Ilyet képzelt el a kisfiam a kishúgának! Tudom, kicsit túlzásnak tűnik a tárgyak és tárolók mennyisége, de higgyétek el, szükség van rájuk. Amilyen kevés nálunk a felnőtt holmi, annyira térdig járunk a babacuccokban. Persze csak a gyerekszobában. Tulajdonképpen ezért is kell saját szobát csinálni Alexnek, ami ahogy fent is írtam, karácsonyra lesz kész és kalóztémában fogjuk megtervezni.

Ezután Alex tárgyait és funkcióit rendeztük el szép sorjában. Mivel ő már jövőre suliba megy, ezért külön tanulósarkot is kért a sztenderd tároló és pihenő részeken kívül. Buli rész azért kellett, mert néha jön kis látogató hozzá, na meg persze, ha a kishúgának van, akkor úgy az igazi, ha ő is kap egyet. A sakk rész pedig kötelező volt, hiszen az oviban középsős koruk óta sakkoznak egymással a srácaink Áronnak köszönhetően.

Először kipróbáltuk Alex kedvéért, milyen lenne, ha teljes falfelületeket színeznénk, de nem igazán tetszett még neki sem. Túl domináns volt. Nyugodtabb szobácskára vágyott. Az angol lobogó viszont az ő fejlövése volt, mert rajong ezért a zászlóért, amióta a szülei tavaly ősszel Londonban jártak.

Ezért a szép acélkék ágyszínt tettük a buli zónába, nehogy nagyon felpörögjenek a srácok és a sakk rész kapta a piros falszakaszt. Így legalább nem alszanak el sakkozás közben a fiúk.

Alexnek megmutattam, hogy egyáltalán nem érződik, hogy most nála 2 db-bal több tárgy van, így megengedte, hogy visszatoljuk hozzá a szőrhokedlit és belátta, hogy így lett tökéletes a szobája. Ez is kész lett!

Ja hogy ezek a gyerekszobák minimum 20 nm-esek darabonként? Könnyen lehet, de csak papíron, hiszen álmodozni mindig lehet, az nem kerül semmibe! Egy szuper jó katalógussal, egy kreatív kis sráccal és egy szolgálatkész anyukával bármit lehet! Próbáljátok ki Ti is ezt a kreatív készségfejlesztő játékot!

hujber nagy aletta 10 ff

hujber-nagy aletta

belsőépítész-színszakértő AmiOtthonunk Magazin vendég írója

A home’n architecture dizájn stúdió csapata belső- és külső tereket, lépcsőket, házakat és tárgyakat tervez, és mindezt nem a saját, hanem a megrendelő stílusában teszi. Munkáival és trendelőrejelzéseivel a nyomtatott sajtóban sok éve folyamatosan jelen van. A cég szakmai blogján pedig elsősorban saját munkákat, élményeket mutat be saját fotókkal, illetve a legújabb trendeket hozza el olvasóinak.

ha valóban személyre szabott otthont szeretnél
a saját stílusodban