Az a régen sajnos nem is olyan régen volt.
2009 áprilisának végén vettük birtokba 70 %-os készültségi fokú házunkat abban a reményben, hogy apránként szépen befejezgetjük jó magyar szokás szerint, majd minimum 30 évig élvezzük a kényelmét, amit nyújtani fog.
A természet természetesen átírta a forgatókönyvet.
Nem volt elég, hogy az építkezés során 2 fővállakozót kellett kirúgni, mert nem voltak méltóak az építőiparra, s ezért egy idő után én váltam a művezetővé, a brigádbeszerzővé és a feladatok koordinálójává, de júniusban olyan esőt kaptunk, hogy egy ideig csak pislogtunk.
A garázs még telis-tele volt a költözős cuccainkkal és ezen a szép júniusi napon nem utolsó sorban 15 cm sáros, fertőzött vízzel is.
Rengeteg dolgot kellett konténerbe lapátolni, ami meg megmenekült, azt hárman 2 teljes napig mostuk tisztára slaggal az utcán, majd az apróságokat ketten még egy napig bent a mosogatóban.
Hogy mi volt ennek az oka? Természetesen a globális felmelegedés, az emiatt bekövetkező éghajlatváltozás, a cég, aki a közművet csinálta a környékünkön és az, aki nem szólt, hogy ez errefelé és főként, hogy velünk megtörténhet.
És akkor tegnap – miután elkészültek a kerttevek és kezdődött volna a kert kivitelezése és miután igen-igen sok pénzt költöttünk vízelvezetésre, elszivárogtatókra, ipari átemelő szivattyúkra, atombiztos támfalakra – a történelem megismételte önmagát. A garázs még mindig tele van cuccokkal, de „szerencsére” most csak 1-2 cm-nyi vízben állnak, hiszen a többi párszáz köbmétert sikerült a kertben tartani.
Egyszerűen erőm sincs lemenni a garázsba megnézni, hogy mi a helyzet, hiszen már a kert látványától is lezsibbadok,…
….és azt hiszem idővel ez csak rosszabb lesz. Valaki állítsa vissza a Földbolygó egyensúlyát!!!
ÁRVÍZ 2009.
2009 júniusa. Mentjük, ami még menthető.
Ezek a kupacok természetesen mind a konténerben kötöttek ki.
A gyönyörű borospincénk. Volt. Azóta sem sikerült helyreállítani.
Ezt mossa fel, aki tudja. Végül takarítógcéget kellett hívni, aki kifertőtlenített. A bácsi aranyos volt és szánalomból csak egy üveg jófajta bort fogadott el a már nem létező borospincénkből.
Pepe a tűzoltókkal rögtönzött gátat készített sittből, geotextilből és járdából (a jó gát receptje, ha valakinek szüksége lenne rá a későbbiekben). A tűzoltókkal szerencsénk volt, mert én voltam az első betelefonáló. Az a 15 perc, amíg kiértek egy évnek tűnt, de mivel nem szerepelünk a térképen, nehezen találtak meg minket. 15 perc alatt 15 cm vízzel telt meg a 75 nm-es pinceszintünk. Miután megérkeztek, 1 órán keresztül szivattyúztak ki 100 köbméter vizet az utcára a garázs előtti összefolyóból, ami mind a garázsunkba tört volna be, ha ők nincsenek és persze Pepe, akinek az ötlete volt a gátkészítés. 75 nm-en 100 köbméter testvérek között is 133 cm víz pluszban a már bent lévő 15 cm-hez.
Cuccaink konténerben. 4 év Ybl-ös rajzai, nyomatai és sok más.
Szokolyai Gábor budafoki Fekete házának főiskolai feldolgozása sem úszta meg. Pedig rá is van írva, hogy „szép, rendes, értelmes” munka. Volt.
Anyut hívtam át, hogy dobjon ki mindent, mert nekem nem volt szivem hozzá.
ÁRVÍZ 2010.
És akkor tegnap, miközben a dédpapájának mutattam be újdonsült kisunokáját, megcsörrent a telefonom. Pepe volt. Azt kérte, azonnal hívjam a tűzoltókat. Onnantól telefonon elérhetetlen volt. Tudtam, hogy nagy a baj. A tűzoltók őszintén megmondták, hogy nem tudnak jönni. Túl sok a risztás. Sokáig tartottam magam, míg hazaértünk, de mikor megláttam a méteres patakká duzzadt árkot útban a házunk felé és a mindenhol villogó rendőröket és lezárt utakat, bizony eltörött a mécses.
Mi lehet a házunkban, ha az utak folyóvá változtak, a körforgalmak pedig tavakká duzzadtak.
Végig az járt a fejemben, hogy a pincében hagyott új tükrömnek annyi. A többi lent hagyott tárgyat már fel sem mertem idézni.
Annak a kis zöld autónak a kép közepén a lejtő legmélyebb pontján a lámpáját eltakarta a víz, amikor átment rajta. Az én autómon nem tudom, meddig ért a víz, mert benne ültem, de nem is akarom tudni.
A legszörnyűbb a történetben, hogy az utcánk nem vízszintes, hanem felénk lejt, mint ahogy saroktelki házunkhoz mindkét utca is, amik nálunk futnak össze. Hol vannak a csatornák? Na hol? Hát nem a legmélyebb ponton, hanem a legmagasabbon és az aszfalt melletti szegélykő semmit nem fog fel az úton hömpölygő vízből. Vajon ez kinek a felelőssége és kinek a hozzá nem értésének a következménye?
Gyönyörű jégveréssel kezdődött a vihar. A faluban azt hitték, tűzoltók poroltó habja lepi el az utcákat fél méteres magasságokban. De „csak” jég volt.
Aztán sárlavinával folytatódott a vihar.
Egy szomszéd és barát sem volt otthon, miután a tűzoltók jelezték, hogy nem tudnak segíteni és elkezdtem mindenkit hívogatni, hogy segítsen Pepének. Én nem tudtam, hiszen útban voltam hazafelé és egy hónapos kislányomat egyébként sem hagyhattam volna bent a házban, míg én kint, derékig a sárban dagonyázom. Végül 3 nagyszerű ember, érdi ismerőseink segítettek. Tavaly is ők vakartak ki minket a sárból. Idén is ők voltak, akik első szóra ugrottak, hiszen ők már tudták milyen is egy árvíz.
Pepe akkor már egy órája küzdött az elemekkel. Ők kettőre értek hozzánk és ötig tudtak maradni. Ez idő alatt sikerült 2 gátat felépíteni a garázs két oldalán eternit lapokból, fóliából és sárral töltött szelektív szemetes zsákokból.
Írtam nektek Koós Miklós oldalán, hogy gyűjtsétek szelektíven a szemetet! Ha nincsenek a zsákok, minden víz a garázsban köt ki.
Az előkertünk.
Ebben a sarokban 80 cm-rel magasabban állt a vízszint, mint a járda szintje.
Az oldalkertünk. A leghátsó részen szerintem még hetekig fog állni a víz, mert nem tud sehova elfolyni, az agyagban meg nem tud elszivárogni.
Az előkert másik oldala. Itt voltak olyan részek, ahol Pepe derékig süllyedt a sáros vízbe.
Így készültek a „homokzsákok”.
Itt látszik, hogy a benti vízszint legalább fél méterrel magasabb, mint a kinti terepszint. Azt hittük, elég lesz 2 lépcsőfoknyi támfal a garázs megvédéséhez. Hát nem volt az.
És végül egy kép a garázsunk irányába csörgedező erecskéről.
A tűzoltók este 10-re értek hozzánk, 9 órával a riasztás után. Pepe előtte 10 perccel jött be a házba csurom véresen, átázva, átfázva. Megköszönte a tűzoltók érkezését, de jelezte, hogy itt már nincs tennivaló. Menjenek nyugodtan a következő címre, hátha ott még tunak segíteni. Szerencsére Pepe ma kapott oltást a fertőzések ellen, amik ilyenkor a fertőzött vízben tenyésznek.
Ezt a bejegyzést mindazoknak ajánlom, akik már átéltek ilyesmit és azoknak is, akik még nem és esetleg egy vállrándítással intézik el a dolgot. Persze csak addig, míg testközelbe nem kerülnek a víz pusztító erejével. Nemcsak mi tudunk „dizájnolni”. A természet is képes rá, bár nem mindig úgy, ahogy mi azt szeretnénk és elképzeljük.
Tisztán látszik, hogy a kertünk nem fogja 2 héten belül elnyerni végső formáját, mint ahogy terveztük, annál is inkább, mert pár napig még biztos, hogy marad az ítéletidő, de amint módomban áll a kertterveket és a végeredményt is megosztom veletek, amit reméljük sosem fog elmosni az eső…
