Blog

128 nm-es társasházi lakás belsőépítészeti tervei 3. (1-2 felnőtt)

A sasadi penthouse lakás harmadik és egyben utolsó variációjához értünk. Aki látta az előző kettőt, első ránézésre akár azt is hihette, hogy az ugyanaz a lakás más színben, hiszen a stílusjegyek hasonlóak voltak.

Ebben a lakásban igyekeztünk elszakadni a hagyományosabb megoldásoktól, és a luxus irányába vittük el a belső terek terveit. Az alapot a fekete és fehér kontrasztja szolgáltatja és a harsány türkiz és sárga egészíti ki, hogy megtöltse színnel, élettel ezt az enteriőrt. Az üvegek, a tükrök, a kristályok, a krómozott felületek és a modern hátteret szolgáltató tapéták és képek mind-mind szép párbeszédben állnak a modern bútorokkal, illetve mára klasszikussá vált bútorok replikáival.

A terek tágasak, a reprezentatív lakás pihentető  luxust biztosít egy-vagy két ember számára. A kényelmes hálószobához kapcsolódik a járható gardrób és wellness fürdőszoba. Utóbbiban infraszauna, gőzkabin, hidromasszázskád biztosítja a felfrissülést, illetve ellazulást. A hálóból egy kis dolgozószoba is nyílik.  A nagy, összenyitott térben elhelyezkedő nappali, étkező és a konyha megfelelő helyet biztosít akár baráti összejövetelekhez is. A kandalló melletti pihenőszék egy jó könyvvel a nyugodt esték kedvenc helye lehet.

128 nm-es penthouse lakás látványterve

128 nm-es penthouse lakás látványterve

128 nm-es penthouse lakás látványterve

128 nm-es penthouse lakás látványterve

Helyiségek:

1. hálószoba – 15,05 nm
2. wellness fürdő – 14,5 nm
3. dolgozószoba – 5,89 nm
4. wc – 1,82 nm
5. közlekedő – 7,15 nm
6. gardrób – 5,96 nm
7. járható szülői gardrób – 7,22 nm
8. nappali-étkező-konyha – 54,9 nm
9. terasz – 19,26 nm
10. terasz – 37 nm

Nappali-étkező-konyha

128 nm-es penthouse lakás látványterve

Étkező-konyha

128 nm-es penthouse lakás látványterve

Nappali-konyha

128 nm-es penthouse lakás látványterve

Nappali, pihenőszék a kandalló mellett

128 nm-es penthouse lakás látványterve

Konyha-nappali

128 nm-es penthouse lakás látványterve

Nappali

128 nm-es penthouse lakás látványterve

Nappali részlet-közlekedő

128 nm-es penthouse lakás látványterve

Dolgozó

128 nm-es penthouse lakás látványterve

Gardrób

128 nm-es penthouse lakás látványterve

Hálószoba

128 nm-es penthouse lakás látványtervei

Hálószoba

128 nm-es penthouse lakás látványterve

Hálószoba

128 nm-es penthous lakás látványterve

Hálószoba

128 nm-es penthouse lakás látványtervei

Fürdőszoba

128 nm-es penthouse lakás látványterve

Fürdőszoba

128 nm-es penthouse lakás látványterve

Fürdőszoba

128 nm-es penthouse lakás látványterve

Fürdőszoba

128 nm-es penthouse lakás látványterve

Fürdőszoba

128 nm-es penthouse lakás látványterve

Wc

128 nm-es penthouse lakás látványterve

hujber nagy aletta 10 ff

hujber-nagy aletta

belsőépítész-színszakértő AmiOtthonunk Magazin vendég írója

A home’n architecture dizájn stúdió csapata belső- és külső tereket, lépcsőket, házakat és tárgyakat tervez, és mindezt nem a saját, hanem a megrendelő stílusában teszi. Munkáival és trendelőrejelzéseivel a nyomtatott sajtóban sok éve folyamatosan jelen van. A cég szakmai blogján pedig elsősorban saját munkákat, élményeket mutat be saját fotókkal, illetve a legújabb trendeket hozza el olvasóinak.

ha valóban személyre szabott otthont szeretnél
a saját stílusodban