Most induló sorozatomban a 2010- 2011-es divatszíneket kívánom bemutatni. Az első 4 részben a lakberendezésben eluralkodni szándékozó színekről lesz szó képekkel illusztrálva 4 különböző téma köré építve, az utolsó post-ban pedig a divatvilág leendő színeiről fogok írni.
Eltérően a divattól – ahol akár naponta lecserélhetjük ruhatárunkat – a lakberendezésben sajnos nem egyszerű a trendeket követni, kivétel persze, ha épp most építkezünk, mert akkor a lakás első hangulata könnyen a trend témák alapján tervezhető és készíthető el és mire elkészül, még mindig maradt 1-2 évünk kiélvezni fáradságos munkánk gyümölcsét. Ha viszont már egy ideje benne lakunk, de nem szeretnénk elavulttá válni, fessünk át egy falat, vegyünk új díszpárnahuzatokat, szőnyeget, apróbb bútordarabokat, reprót a falra, díszgyertyákat, vázát, egyéb kiegészítőket és ajándékozzuk el még meg nem unt, tönkre nem ment holmijainkat rokonainknak, barátainknak vagy vaterázzuk el azokat, esetleg vigyük le a pincébe, ha van hely, hátha 10-20 év múlva újra divatba jönnek.
Az előrejelzések szerint a 2010- 2011-es években a 4 fő téma a:
– szabad önkifejezés,
– vissza az alapokhoz,
– műanyag kultúra,
– a klasszikus újjáéledése.
A sémák ne feledtessék el, hogy a design minden területén a fő szín a türkiz(zöld) – melyről a trendi karácsonyfás post-ban már említést tettem – és e köré csoportosul a többi szín.
Ebben a bejegyzésben a SZABAD ÖNKIFEJEZÉS színeiről lesz szó. Ez a téma képviseli az alkotói szabadságot, az optimizmust, a lázadást, egy válasz az elmúlt év gazdasági világválságára. Teret ad a merész önkifejezésnek és a váratlan színkombinációknak, bátran keveri a csillogó kiegészítőket a földszínekkel és pasztell árnyalatok finom tónusaival. Ezen a témán belül is 3 színsémát fedezhetünk majd fel, de nem kizárt ezek keveredése sem.
1. SZÍNSÉMA:
2. SZÍNSÉMA:
3. SZÍNSÉMA: