építészeti színtervezés

épületek külső szín- és anyagharmóniájának kialakítása
Home » szolgáltatásaink » szín » építészeti színtervezés

Az építészeti színtervezésben az jelenti a legnagyobb kihívást, hogy adott esetben nem csak a megrendelő színpreferenciáit kell figyelembe venni, hanem az épített és természetes környezet színvilágát is. Fontos, hogy illeszkedjünk a szomszéd házakhoz, és a növényzethez is.

Legyen összhangban a tető színe, a fal, a nyílászárók, az eresz anyaga, a lábazat, a kerítés, és még lehetne sorolni. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy minden háznak egyszínűnek, jellegtelennek kell lenni, épp ellenkezőleg. Talán úgy lehetne legegyszerűbben megfogalmazni, hogy akkor működik jól egy ház külső megjelenése, ha nem üt el drasztikusan a környezetétől, és az egyes részletei sem azért tűnnek fel, mert színükben nem illeszkednek a többihez.

Másnak persze épp az lehet a célja, hogy az épület felhívja magára a figyelmet. Ezt sem csak úgy lehet elérni, hogy rikító sárgára, vagy lilára festjük az épületet. A lényeg, hogy ez esetben is úgy tervezzük meg a színeket, hogy a szemnek kellemes színkompozíciót alkossanak. Ideális esetben pedig ez nem csak egy házra vonatkozik, hanem egy utcarészletre, térre együtt.

Ma már olyan kezdeményezések is vannak, amikor egy teljes utcarészletet együtt terveznek meg, például a Műegyetem Építész Karának Színdinamikai tanszéke dolgozott a Rákóczi út házainak külső homlokzatfelújításánál és Tiszafüred belvárosának rekonstrukciójánál.

Mit tartalmaz?

Ideális esetben a tervezés még az építkezés/felújítás előtt megtörténik. Első lépésben felmérjük, hogy milyen adottságokhoz kell alkalmazkodni (szomszéd épületek, felújításnál a megmaradó anyagok, stb.), majd a megrendelő igényeit is pontosítjuk. Ezek alapján dolgozzuk ki a javasolt színprofilt, igény esetén akár több verzióban is.

Ez azt jelenti, hogy a különböző felületeknek adunk árnyalatokat és kiválasztjuk azt, amelyik a legharmonikusabb érzetet kelti. A különböző árnyalatokkal ki lehet emelni az épület egyes jellegzetes részleteit, vagy éppen a kevéssé előnyös megoldásokat tompítani lehet. Optikai csalásokat lehet elkövetni, például 3D hatásokat imitálva.

A színprofil ténylegesen csak színárnyalatokat jelent, majd ha ez nagyjából kialakult, akkor következik az anyagszerű tervezés, azaz a tető, a nyílászárók, a vakolat, vagy falburkolatok, a kiegészítők, a kerítés, az ereszek, az árnyékolók, a térburkolatok kiválasztása.

Referenciák

Referenciáinkat megtekintheti a referenciák oldalon, a színtervezés címke alatt.

© 2011 hna design studio