Építészeti színtervezésBelsőépítészeti színtervezésSzemélyes színtanácsadásÉrdekesség
 

Személyes színtanácsadás

Szolgáltatás

Díjszabás

Projektek

 

 

 

 

A személyes színtanácsadás során a cél a személyes színharmónia kialakítása, illetve az, hogy tisztában legyünk azzal, mely színek állnak jól nekünk. Mindez rendkívül fontos a mindennapi kellemes közérzet szempontjából.

A legtöbb ember ösztönösen tudja, hogy bizonyos színek jól állnak neki, míg mások nem. Fontos azonban azzal is tisztában lenni, hogy az aktuális divatszínek sem illenek mindenkinek, ezért érdemes csináltatni egy úgynevezett személyes színprofilt, ami alapján már bátran lehet vásárolni, hiszen az így kiválasztott ruhák színharmónia szempontjából biztosan megfelelőek lesznek számunkra.

A személyes színprofil lényegében egy harmonikus színsor, melynek színei egyrészt egymással, másrészt az adott személy saját színeível -haj, bőr, szem- is összhangban vannak.

A színtervezés a "négy évszak" módszerre épül, tehát először az alaptípust határozzuk meg. Természetesen nagyon kevés ember van, aki tisztán csak egy csoporthoz tartozik, ezért általában nem árt a másodlagos csoport meghatározása sem. Ezt követően már lehet keresni néhány alapszínt, amik megadják a kiindulási pontot a Coloroid módszer alkalmazásához, ennek segítségével készül el végül a személyes színsor.

Ez természetesen egy nagyon leegyszerűsített leírása annak a folyamatnak, amelynek a színpszichológia, illetve a színdinamika együtt adják meg a tudományos hátteret, és azt az eszközrendszert, melynek segítségével ez a harmónia elérhető.