Építészeti színtervezésBelsőépítészeti színtervezésSzemélyes színtanácsadásÉrdekesség
 

Belsőépítészeti színtervezés

Szolgáltatás

Díjszabás

Projektek

 

 

A belsőépítészeti színtervezés egészen másfajta megközelítést igényel, mint az építészeti színtervezés.

Itt elsősorban a lakásban élő emberek személyes színpreferenciájának kell megfelelni. Sokszor persze ez sem egyszerű feladat, hiszen egy családon belül is nagyon eltérő lehet a kedvelt és nem kedvelt színek skálája. Ilyenkor az segíthet, ha az egyes színekből azokat az árnyalatokat találjuk meg, amelyek együtt harmonikusak, de mégis tükrözik mindenkinek az ízlését.

Mindez első hallásra szinte lehetetlen küldetésnek tűnhet, de szerencsére egy nagyszerű magyar tudós - Dr. Nemcsics Antal Tanár Úr - kezünkbe adta a megoldás kulcsát, a tudományos pontosságú Coloroid rendszert, melynek segítségével matematikai módszerekkel, akár számítógépes segítséggel határozhatók meg tetszőleges színharmóniák, nem kell tehát egyéni ízlésekre hagyatkozni, azokon vitatkozni.

A rendszer egyik legnagyobb előnye, hogysegítségével elfelejthetjük az olyan régi "szabályokat", mint hogy a kék és zöld, vagy a piros és lila üti egymást. Természetesen vannak olyan árnyalatai ezeknek a színeknek, amelyek valóban nem szépek együtt, ugyanakkor vannak olyanok is melyek kellemesek a szemnek. A Coloroid rendszerrel tehát ezek az árnyalatok találhatók meg egyszerűen és egyértelműen. Olyan színsorok állíthatók össze, melyekből bármely színeket kiválaszthatjuk, azok harmonikus hatást keltenek.