Nagyjából négy éve történt, hogy saját házunk építéséhez anyagot gyűjtöttünk férjemmel, ezért szemrevételeztünk Zsuffáék egyik tégla burkolatos házát, mert élőben is szerettük volna látni azt a bizonyos téglát, amiből több száz négyzetmétert készültünk betervezni homlokzataink teljes beburkolására. Leparkoltunk a háztól pár méterre, majd megfordultam és valami olyasmit pillantottam meg, hogy azonnal földbegyökerezett a lábam. Már nem is igen érdekelt a téglaburkolatos ház. Színes párti vagyok, de attól a fekete épülettől, ami elém tárult, még hosszú percekig nem tudtam szabadulni. Nagy táblás burkolatai lenyűgöztek és minő véletlen: végül a mi házunk is ehhez hasonló burkolatot kapott, csak éppen zöldbe hajló antracit színben. A házat meglátva azonnal cselekednem kellett, és legnagyobb szerencsémre éppen a tulajdonos egyik rokona lépett ki a ház ajtaján, aki elárulta nekem, hogy ki a ház tervezője. Így ismerkedtem meg Schüller Ferenccel, akinek fekete házát készítettem el abban a félévben az Ybl-ön makett tantárgyból. Egy év múlva újra be kellett mutatnom az iskolámban egy makett kiállításon, akkora sikere volt az épületnek.

Aletta: Mondanál néhány szót magadról bevezetésképpen?

Ferenc: Amit magamról elsőre elmondanék: számomra az a legfontosabb, hogy az örömömet megtaláljam a munkámban. A munkámon keresztül próbálom meg ugyanis kizárni azt, ami ma Magyarországon van. Nekem az alkotás a kábítószer, én megpróbálok a munkámba belefeledkezni, hogy olyan dolgokat hozhassak létre, melyek nekem, meg a szűk környezetemnek, akik ezt tudják értékelni, egy kis örömforrás legyen.

Itt van például a legújabb projektünk, egy bemutatóterem a NaturAqua ásványvíznek. Nagyon rövid idő alatt kellett felállnunk a koncepcióval. Maga a beruházás már futó projekt, kivitelezők már javában dolgoznak a ház más területein. Mindenki nagyon lelkes volt, a palackozóüzem igazgatója Sümegre vitt el, a tanbányába, hogy megismerkedjek azzal a földtörténeti korral, amelyből most felszínre hozzák ezt a vizet. Geológus magyarázta el a karsztvíz sajátosságait, illetve megmutatta az egykor élt állatok maradványait a bányaüledékben. Innen jött az ötlet, hogy az étterem részben nyitott udvarát lefedjük egy olyan födémmel, amelyet a legjellemzőbb fosszíliák, a tülökkagylók törnek át, biztosítva egy kis barlanghatást, mely a karsztvizekre jellemző.

Persze először magam készítettem egy M=1:50 léptékű modellt, mint annyi más tervünkről. A modellkészítés nekem egy kicsit woodoo-zás. Hátha meg tudom bűvölni a világot, hogy ne álljon ellen az adott projektünk megvalósulásának. Egyelőre elég rossz varázsló hírében állok, inkább csak a modellek gyűlnek. Ezért mondom azt, hogy az ilyen mélységű alkotás egyrészt menekülés a külvilág elől, másrészt pedig örömforrás, ami biztosítja az energiát ahhoz, hogy a következő projektnek is neki tudjunk kezdeni.

Aletta: Tudom, banális kérdés, de te mióta akarsz építész lenni?

Ferenc: A családi legendák szerint négyéves korom óta a nagymamámnak mindig építkezésekre kellett vinnie. Vannak gyerekek, akiket például pályaudvarra kell vinni mozdonyt nézni, engem építkezésekre kellett vinni. Ebben biztos benne van az is, hogy nekem az apai ág egy sváb kőműves família. Gyerekként természetesen nem az építészet, hanem maga az építési folyamat kötött le.

Anyám Szegeden az ottani művészeti gimnáziumban szobrász szeretett volna lenni, de az ötvenes évek beleszóltak az életébe. A formálási készség tehát egész biztosan az anyai ágról van, míg az apai oldalról sokkal inkább ennek az egésznek az átlátóképessége.

Sokszor kicsit féltékenyen nézek más művészeti ágakra – már amennyiben az építészetet művészetnek lehet nevezni –, mert egy szobrásznak vagy egy festőnek sokkal kevesebb emberrel kell együtt dolgoznia ahhoz, hogy az alkotását létrehozza.

Nekem már a koncipiálásban is vannak munkatársaim, akikkel közösen hozunk létre valamit, mint statikus, gépész, elektromos tervező, világítástervező, és még sorolhatnám. De előfordul, hogy geológussal vagy egyéb szakágakkal kell együtt gondolkodni. Ezért az építészet egy olyan művészeti ág, ahol már az alkotásnál nagyon sok emberrel kell együttműködni. Emiatt van szükség az átlátóképességre, hogy ezeknek a kollégáknak a munkáját koordinálni tudd.

A másik ok, hogy ma már olyan anyagmennyiség van a piacon, amiből neked is nagyon jó átlátással, gyakorlatilag szűrnöd kell, melyek azok az anyagok, amelyeket egyáltalán érdemes bevonni egy adott projektbe.

Aletta: Mondtad, mennyire fontos az anyagválasztás. Mi a véleményed a környezettudatos termékekről, gondolkodásmódról?

Ferenc: Évekkel ezelőtt láttam a Felső-Tisza vidékén Móricz Zsigmond szülőházát. Nos, ha valami környezettudatos, az az volt. A fala hatvan centi vastag vert agyag, ablaka kicsi, fedése nád vagy szalma, és döngölt földpadlója van. Abban a pillanatban, ha abbahagyják ennek az épületnek a folyamatos karbantartását, néhány hónap múlva semmi nem marad utána. Az eső a vert falat bemossa a földbe, a szalma elkorhad. Ez egy környezettudatos épület, ahogy mondják, a lábnyom, amit maga után hagy a természetben, közelít a zéróhoz. Legyünk őszinték, minden más az mese!

Persze ennek ellenére nagyon fontos, hogy a túltechnicizált környezetünkbe a természetet, amennyire lehet, behozzuk. 2006-ban az AIG/Lincoln írt ki egy pályázatot a Haller út–Soroksári út sarkára irodaház-fejlesztésre. A hangzatos „Haller Kert” elnevezést adták neki, gondoltam, ha már így hívják, tegyünk is érte valamit. Akkor már évek óta próbáltuk behozni Magyarországra az ún. függőleges kertet, ami egy folyadékkultúrás növénytartás.

Én erről már a ’80-as években olvastam, még egyetemista koromban terveztem egy lépcsőházat, aminek az oldalfalát ezzel takartam a terveimen. A tanáraim csak néztek rám, hogy már megint mivel szívatom őket. Aztán a Market székház monolit beton falát szerettük volna ezzel humanizálni, de a francia gyártó egyáltalán nem érdeklődött egy itteni alkalmazás után. Viszont a fő technikai részleteket megtanultuk terv szintjén alkalmazni. A koncepciónk arról szólt, hogy az épület testét teljesen átlyukasztottuk több szint magasságban, és itt helyeztük el a növényfalakat. Turányi Gábornak volt hasonlóan lyukasztott épülete a MÜPA pályázatára, de ezt először a ’80-as években az Architeqtoniqa csinálta egy miami felhőkarcolón. A kormányzati negyedre elképzelt zöld fal már jóval a mi pályázatunk után született, és nem igazán voltak tisztában a tervezői a zöld fal technikai követelményeivel. Sajnos a „Haller Kert” pályázaton nem nyertünk, túl sok a zöld, mondták a kritikusok róla.

Néhány évvel később már beérett ez a gondolat, és a Wallis fejlesztésű K3 Irodaház már a Breeam minősítésnek megfelelően lett megtervezve. Az építész a Lukács-Vikár iroda volt, mi a publikus tereket terveztük. Újra próbálkoztam a belsőben a zöld fal gondolatával, és a sokévi próbálkozás után itt „zöld utat” kaptunk. Ez főleg annak köszönhető, hogy megismerkedtem Duronelly Balázs szobrászművésszel, aki maga is kísérletezett ezzel a saját szobrai számára. Persze a legmeggyőzőbb az volt, hogy a külföldi beszállítóhoz képest Balázs sokkal kedvezőbb árat tudott adni. Ez gyakorlatilag az első, ma már közel egy éve működő növényfal itthon.

Igazán környezettudatos tervünk volt a tavalyi év elején az Újpesti Felszíni Víztisztítóműre kiírt hasznosítási ötletpályázat. Ez nemcsak az alkalmazott anyagok tekintetében volt környezettudatos, hanem a javasolt „vízbázisú élettér” szemléletével is. A tisztító tartályok egy részében – a Dunai Együttműködés keretében – halkutató központot javasoltunk, míg a másik felében édesvízi halak élményparkszerű bemutatását. A két átalakításra kerülő épület között pedig Duna-metszeteket alakítottunk ki a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig. Az egész beruházás pénzügyi alapját pedig a vegyes hasznosítású vízbázisú élettérre alapozott magasépületek adták volna.

Aletta: Mit jelentenek a Breeam vagy Leed minősítések számotokra?

Ferenc: Nagyon érdekes oktatáson vettem részt a Zumtobelnél, ez egy osztrák lámpagyártó cég. Egyrészt a teljes nyugat-európai ipar szeretne valahogy túlélni. A kínai gyártás azonban, főleg a munkabérek alacsonysága és a minősítési tanúsítványok megspórolása miatt, jóval kedvezőbb áron tud termékeivel megjelenni. Persze miközben az ismeretlen kínai mumust emlegetjük, közben azért szép lassan mindig kiderül, hogy az adott nyugat-európai márka a gyártási kapacitását már rég kitelepítette Kínába, vagy eleve Vietnamba. Ha az igazán energiatakarékos LED-es lámpákról beszélünk, LED-et csak Délkelet-Ázsiában gyártanak. Csomagolhatja azt a LED-et a Phillips, az Osram vagy bárki más, az Kínában készült. Brüsszelben elhatározták, hogy minden termékhez csatolni kell egy 11 oldalas tanúsítványt, mennyire környezettudatos a termék – sustainability. Vagyis minden egyes termékhez kivágunk annyi fát, hogy egy 11 oldalas tanúsítványt adjunk róla.

Erre a tanúsítványra nagyon felhívták a figyelmét az építészeknek, világítástervezőknek, hogy ezeket a minősítéseket gondosan tanulmányozzuk, hogy a BREEAM vagy LEED minősítésű épületek tervezésénél ezek mennyire fontosak. Kénytelen voltam megkérdezni, hogy oktatják-e ezt a megrendelői oldalnak is? Tehát a beruházót, a bankot, aki adja pénzt. Nekik megmagyarázzák, hogy miért vegyen tízszer annyiért LED-es fényforrást? Mert az a beruházási költséget jelentősen növeli.

Tudod, az, hogy egy beruházás környezettudatos, tipikusan azt jelenti, hogy kétszer-háromszor annyiba kerül, mint amennyibe azt az adott piac hajlandó befogadni. Ezért kellene, hogy maga a beruházó, vagy magának a finanszírozó banknak a szakembere mondaná azt, hogy igen, én környezettudatos vagyok.

Aletta: Ahogy látom, ti mindig valami új megoldáson töritek a fejeteket. Itthon új anyagokat mutattok be.

Ferenc: Nagyon fontosnak tartom, hogy új megoldásokat ismerjünk meg és alkalmazzunk. Persze úttörőnek lenni az rizikós is. Schüllerként – nomen est omen – életem végéig tanulhatok. Ezt meg kellett értenem egy bizonyos kortól. Negyvenévesen jöttem rá, hogy én soha nem fogok hátradőlni, én világ életemben fúrni-faragni fogok, keresve az új dolgokat. De legalább ettől nem öregszem meg.

A BeLight bemutatóteremben alkalmaztunk egy nagyon olcsó anyagot, az alumínium hullámlemezt. Itt azt szerettük volna elérni, hogy a világosban tartott enteriőr ellenére az egyes fényforrások vetítési képe jól kirajzolódjon. Addig lámpa-bemutatótermet csak sötétre festve tudtak elképzelni. Ez az egyébként olcsó anyag viszont a világos környezetben is rendkívül hatásosan rajzolja ki a fénykévéket.

Ennél sokkal izgalmasabb és nagyobb kockázatú volt a fekete porcelánház burkolata. Mikor terveztük, akkor még ez a 3 mm vastagságú, 3 m²-es porcelánburkolat nagyon új volt. Összeszedtem a kérdéseimet az olasz gyártó számára, kiküldtük jó előre, hogy mire megyünk, készüljenek föl belőle. Megkapták, nagyon köszönték, majd mikor kimentünk, kiderült, hogy a technikailag felelős személy „beteg”. Majd szép lassan az is kiderült, hogy egyelőre ők maguk is csak kísérleteznek vele, ami a gyárudvarban láthatóan föl van rakva, arra semmi garanciát nem adnak. Majd megtudtuk, hogy eladták az olaszok a receptúrát a törököknek. Elmentünk Isztambulba is, de ott sem jártunk több sikerrel. Végül a selyemfényű bevonat miatt a török lapot választottuk, de mindent találhattunk ki magunktól. A gyártók semmivel sem támogatták a munkánkat. Ez az épület a világon az első volt, amelyik külső térben, ekkora léptékben alkalmazta ezt az anyagot!

Aletta: Van egy másik kedvenc épületem is, ami mellett gyakran elautózok. Annak idején azt mondtam róla neked, hogy az épület számomra úgy néz ki, mint egy feminim férfi, amit te viccesen le is reagáltál akkor. Mondanál erről az épületről is pár szót?

Ferenc: Szintén egyedi homlokzati megoldásra tett kísérletünk volt a Máriássy Ház melletti új irodaépület homlokzata, amit magunk közt csak Spagetti Háznak neveztünk. Minden homlokzati üvegfalrendszer azzal kezdődik, hogy vannak a függőleges teherhordó bordák. Nos, mi ezt vettük ki, és találtunk ki egy teljesen egyedi üvegfal konstrukciót. Persze a gravitáció ellenszerét mi sem találtuk fel, de a függőleges teherviselést a homlokzati síktól hátrahúztuk, és a szokásos 1,0 méter körüli rasztert közel háromszorosára növeltük. Így volt elérhető, hogy a jellemzően vízszintesen futó homlokzati bordákat nem töri meg méterenként a függönyfal bordarendszere. Továbbá találtunk egy olyan kivitelező céget, mint a Vetlanda Kft., akik hajlandóak voltak ezzel foglalkozni és megépíteni prototípusként a véglegest.

Aletta: Ennél az épületnél nehéz lett volna az energiafelhasználást a vastag hőszigeteléssel csökkenteni. Hogyan lehet mégis környezettudatos egy ilyen épület?

Ferenc: Ami a környezettudatosságból engem ma leginkább érdekel, az az energiafelhasználás minimalizálása. A német passzívház rendszerhez képest nekem szimpatikusabb a svájci minenergie rendszer, mert ez nem zárja be az épületet hermetikusan. Minimális energiafelhasználást szerintem kétféleképp lehet megvalósítani. Az egyik lehetőség a rendszer energiafelvételét a minimálisra csökkenteni, ezt főleg a fűtés-hűtés terén képzelik el, sokszor extrém vastag hőszigeteléssel. Nem ritka a 40-60 cm vastag sztirolhab ezeken az épületeken. Persze világításhoz, sütés-főzéshez, mosáshoz akkor is szükségünk van kívülről behozott energiára. Engem ez az extrém vastag polisztirolhab nem igazán érdekel. Inkább a másik megoldás lehetőségeit keresem, és ez a környezet, főleg a napsugárzás által biztosított energiahasznosítás. Abból is inkább az elektromos energia, mint a melegvíz-előállítás. Ezek pedig a photovoltaikus panelek, amelyekből már vannak épületszerkezetbe integrált változatok is. Persze ma még horror az áruk, de van már építési engedéllyel rendelkező tervünk, ahol a tetősíkban már ilyen áramtermelő panelek vannak elhelyezve. Merthogy ehhez is külön engedély kell a sok más adminisztratív akadályon túl, de próbáljuk már ki ezt is!

Aletta: Mi annak idején a fekete porcelánház miatt ismerkedtünk meg. Ez az épület azonban nemcsak a burkolata miatt érdekes, hanem kertje, belsőépítészete is különleges.

Ferenc: Ebbe a házba tényleg nagy energiát fektettünk. Nemcsak a tervezésbe, mely közel egy évig tartott, hanem a kivitelezés folyamatos ellenőrzésébe is. Nagyon kevés olyan megoldás van ezen az épületen, ami szokványos volt. A statikától kezdve a gépészeten át a belsőépítészetig. Nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy a kívülről monolitikus fekete tömb belülről barátságos legyen. Habár az utcáról nem látszik, de van benne például egy két szint magas páció, alul szökőkúttal és egzotikus növényekkel. A panoráma pedig a zárt kubus ellenére belülről az épületnek szinte minden pontjáról élvezhető. Ez az épület a saját korában világszám volt, de még ma is kitűnik a környezetéből. Az egész történet egy kicsit a kedvenc filmemet, az Andrej Ljubjovot juttatja eszembe, a templomépítő mesterekkel az orosz középkorból.

Aletta: A porcelánház, ha kívülről nem is tűnik annak, de igazából egy lakóház. Milyen más funkciójú épületeket szerettek tervezni?

Ferenc: Az igazán nagy kedvenceink a tematikus bemutatótermek. Bármilyen furcsán hangzik, de az első Wolford üzletet is mi terveztük Pesten. Persze ez inkább csak azért volt kihívás, hogy az ilyen intim női termékkel tudunk-e mit kezdeni.

Az igazi kihívás azonban a beLight Lánchíd utcai bemutatóterme volt, ami aztán később bővítésre is került. A világítás számomra legalább annyira szerelemgyerek, mint az ékszerkészítés. Egyrészt a bemutatásra került DeltaLight termékek prémium minőséget képviselnek, másrészt maguk a megrendelők is magas igényeket támasztottak. Szerencsére erre már nem volt franchise kötöttség, mint akár a Wolfordra vagy korábban az Esprit-re. Lényegében azt csináltunk, amit akartunk a költségkereteken belül. A már korábban említett alu hullámlemez igen jól jött, mert a profil nélküli üvegportál és a pincei üvegtető akkor még árban húzós volt. Egyedül az épületszerkezeti javaslataim nem kerültek kialakításra, ezt a második ütemben már nem lehetett figyelmen kívül hagyni.

A beLight két üteme közt valósult meg ugyanennek az épületnek a másik oldalán a PointZero bemutatóterem, mely egyrészt a Vitrának és a Magisnek, másrészt neves olasz burkolóanyagoknak volt a bemutatóterme. A két üzlet nagyon jól kiegészítette egymást. Voltak, akik a PointZero vécéjéből egyenest a beLight bemutatótermébe szerettek volna átjutni. Egyébként ez a vécé másról is nevezetessé vált. Míg a beLight eredetileg csak a földszinten helyezkedett el, és később került kibővítésre a pince irányába, addig a PointZero mindjárt több szintes volt, és meg sem állt a pincéig. Ez a része a Duna-partnak erősen árvízveszélyes. Miután az eredeti pinceablakokat egészen a pincei padlósíkig lehúztuk, a teret jelentősen tágítva ezzel, a vízre is gondolnunk kellett. Az ablakok előtt ezért kármentő csatornát alakítottunk ki. Ennek ellenére az egyik árvíz betört, aminek a tapasztalatait aztán a beLight pincei bővítésénél figyelembe is vettünk. Sajnos a PointZero áldozatául esett az anyacég racionalizálási törekvéseinek, és áthelyezésre került a Decor Floor Lívia utcai új székházába.

Ez egy pár éves épület volt, Kövi János tervezte. Nekünk főleg a belső átalakítás jutott feladatul. Az épület egy időben autóstuning-újságok kiadójának központjaként szolgált, így az utca felől négy garázs is ki volt alakítva. Először is ezeket alakítottuk át egyetlen, hatalmas bemutatóteremmé. A bemutatóterem mögött pedig egy könyvtárat alakítottunk ki a különböző burkolatok tematikus bemutatásával, az itt kapható anyagok mintadarabjait színek szerint csoportosítva. Ez már régi álmom volt, nagyban segítve a belsőépítészek, lakberendezők munkáját. Az épület fölső tereiben a projektekkel foglakozó kollégák munkahelyei vannak, ezeket a cég által forgalmazott Vitra munkaállomásokkal rendeztük be. Magához az épülethez azonban már nem nyúltunk hozzá. Sokkal inkább a „Kékszakállú herceg várához” hasonlóan csak az egyes ajtók mögötti területeket igyekeztünk elvarázsolni a cég által forgalmazott termékekből. Ezek voltak az étkezők, a vécék és a tusoló. Szóval kívülről megfogtad egy teljesen közönséges laminált ajtó kilincsét, és amikor beléptél, akkor történt az átváltozás. Sajnos a pénzügyi válság közbeszólt, és az eredeti ötleteknek csak egy része valósult meg.

Aletta: Mindegyik bemutatóteremnél említetted a vécéket. Van valami kötődésed a vécétervezéshez?

Ferenc: Mindenféleképp! Egyetemista koromban a professzorom, Farkasdy Zoltán nevelő célzattal a komplex tervezés tárgyában, cserébe, hogy folyadékkultúrás növényfalat tervezek, amihez a tanszéken senki nem értett, rám sózta a tervem vécéit, hogy ezeket is teljes alapossággal dolgozzam ki. Akkor még itthon nem halottunk a Geberit tartályos vécékről. Aminek lehetett, utána jártam, de hogy mi is a vécétervezés, azt igazából Philadelphiában tanították meg nekem. Egy párszor visszavágták a rajzaimat, hogy még mindig nem elég racionális. Aztán érdekes módon pár éve ülök a kocsimban, és Réz András beszélget Bojár Ivánnal, hogy mit hozott nekünk a bevásárlóközpontok megjelenése, és Iván is többek közt a vécékultúrát emelte ki. Annak idején az Euro Center Óbudában mi terveztük a vécéket is, de akkor még nagyon visszafogott voltam.

Szóval a vécék, legalábbis ha nem egy áruház vécécsoportjáról beszélünk, igazából az a lépték, ahová az ember, ha valami extrát szeretne csinálni, még a beruházók elviselik. Amolyan kis ékszerfaragási lehetőség. A beLightban készítettünk egy fehér vécét a vendégtérbe és egy feketét hátra. A fehér vécé 10x10cm-es fehér csempével van burkolva, teljesen visszafogott, csak Philipp Starck kézmosója rúgta el a költségvetést. A fekete vécében a cég által képviselt DARK holland extrém lámpatervező csapat fényforrása van, aminek a neve 1221. Még nekem is időbe került, hogy leessen, ez a karácsonyi napforduló dátuma, a lámpa maga egy fekete gömb. A PointZero korábban említett vécéje már az illuzionizmussal is játszott. Volt, aki az egymással szembefordított két tükörfal közt magát a vécét nem találta meg. Érdekes módon akkor még az Archicad-Artlantis szoftverek sem tudták kezelni az egymással szembefordított tükrökben kialakuló végtelen tükröződést.

Az elvarázsolt vécék gyűjtőhelye azonban a Decor Floor épülete, különösen az eredeti tervek szerint, ahol például a női és a férfi vécé kézmosója közös lett volna, de ez csak akkor derült ki, ha éppen a másik fél is akarta volna használni. Ez sajnos nem került kialakításra, de elkészült a vezetői szinten a könyvtár vécé. Az igazán extra azonban az egyetlen publikus vécé lett volna, amit magunk közt „hóvakság” vécének hívtunk, és a Broullec fivérek által kifejlesztett Alga fehér változatából akartunk annyit beletenni, hogy be se tudjál lépni. A takarítónő bérét mindenesetre megspóroltuk volna. Sajnos nem így valósult meg.

Aletta: Ha már így végigszaladtunk a kedvenc projektjeiden, neked milyen a stílusod? Miről lehet megismerni az általad tervezett házakat, belső tereket?

Ferenc: Nos, az én stílusom a kutatás-keresés, hátha rátalálok valami csiszolatlan gyémántra. És aztán azt szeretném kidolgozni, persze nem egyedül, hanem a megrendelőimmel és a magyar építőipar segítségével. Volt gyerekkoromban egy vicc, aminek a poénja ez volt: a segítő kezek ellenére sikerült felszállnia a villamosra!… Hát, persze ez nem egy egyszerű feladat, nemcsak kitalálni, hanem az embereket egy-egy ilyen feladatra rávenni. Én egyébként foglalkoztam is – Houstonban – ékszerkészítéssel, tervezéssel, és mindig is érdekelt.

Amikor tanítottam a Műszaki Egyetemen, a diákjaimmal azt próbáltam megértetni, hogy nincs egyedüli üdvözítő megoldás. Persze vannak rossz megoldások, de jó nem csak egy van! Igyekszem magam távol tartani az igehirdetőktől. Én már abban a korban vagyok, aki átélte az építészeti irányváltásokat, átélte örökigazságok perccé válását. Amikor egyetemre jártam, akkor kezdődött a posztmodern. Mi még szamizdatként fordítottuk az akkori sztár posztmodern építészeknek a kiáltványait. Szerintem ma már nincsenek kiáltványok, ma már rég nem erről szól a történet, sokkal inkább arról, hogy az adott projekt, amit csinálsz, az hogyan felel meg a környezetének, hogyan reagál ott egy adott problémára, azt hogyan oldja meg tisztességesen.

Az elsők közt voltam, akik a trend fogalmát építészetileg, belsőépítészetileg próbálták Magyarországon publikálni. Ide jött egy híres holland trendkutatónak a volt személyi asszisztense, Dávidházy Panni. Próbáltam neki publicitást adni, hogy erről előadást tartson. Mert én ezt nagyon fontos dolognak tartom, de ez nem jelenti azt, hogy nekünk mint Bibliát kellene olvasni. Mert aki ezekre a trendekre odafigyel, az azt látja, hogy ezek dodonai jóslatok. Ha le akarod fordítani olyan termékekre, mint például autótervezés, melynek komoly a háttéripara, akkor azt látjuk például a Mercedesnél, hogy 2016-ig az összes járműve már meg van tervezve. Tehát a történet sokkal inkább arról szól, hogy a piacot hogyan alakítsák hozzá ezekhez az elkészült dolgokhoz. Joggal lehet kérdezni, hogy akkor most erre oda kell figyelni? De azt, hogy tudjunk róla, hogy ismerjük, azt nagyon fontosnak tartom!

Aletta: Ilyen alapon akkor kedvenc kortárs anyagod sincsen, tehát nem vagy Te is beton őrült?

Ferenc: Először is a beton egy nagyon csábító anyag a formaérzékeny alkotók számára. Ha betonból akarunk valamit létrehozni, akkor a cementen, a homokos kavicson és a formán kívül csak vízre van szükségünk. Ha bármilyen más anyagból akarunk valami maradandót alkotni, akkor sok minden másra van szükségünk. Ha agyagból vagy porcelánból, akkor azt még ki kell égetni. Ha acélból vagy bronzból szeretnénk, mondjuk, szobrot készíteni, akkor az elkészült mintát még ki kell öntetni. Mindig van valami magasan indusztrializált történet a betonhoz képest. A betonnál ez pont fordítva van, a cementet még azelőtt égetik ki, mielőtt mi még találkoznánk vele. Ez nagy előny a többi anyaghoz képest.

Az első ismert látszóbetonunk a Market Bogdánfy Ödön utcai székházának a monolit fala volt, előtte a repülőszőnyeg lépcsőmmel. Nos, a betonfal zsaluzásánál az alsó részt vízszintesen elhelyezett acéltáblák közé öntötték, míg a fölső részt függőlegesen helyezték el. Mikor megláttam, azt hittem lebontatom, de legalábbis főbe lövöm a zsaluszerelőt, pedig nem vagyok egy bontatós típus. Aztán itt később még elkészült egy acél-beton spirál lépcső, ami a tetőtérbe vezetett föl. Később ezt a lépcsőt tökéletesítettük a BeLight bemutatóterem bővítésénél. Itt már a betonozást anyagában színezett – természetesen fekete – betonból Ivánka András készítette. Ő is egyike azoknak a youngstereknek, akiktől már én tanulok. A lépcső mellett még készült egy fekete beton bárpult is a hátsó zónában.

A NaturAqua bemutatóterem számára készülő perforált betonfödémünk is érdekes lesz, ha elkészül. Egyelőre annyira megijedt tőle mindenki, hogy el is halasztották őszre a kivitelezését. Az ember azt gondolná, legalább lesz idő alaposan átgondolni a dolgokat, de sajnos nem ez a tapasztalatom. Mindenesetre mi már fázisterveket készítettünk, a zsaluk elhelyezéséről, a vasszerelésről, a betonozás ütemezéséről, a munkahézagok kialakításáról. A tülkökbe pedig egy olyan többcsatornás LED-es világítási rendszert találtunk ki, amivel a karsztvizekre jellemző fényeffektusokat szeretnénk visszaadni.

Aletta: Ahhoz képest, hogy nem tartod magad betonőrültnek, azért néhány extra alkalmazást már végigvittél. Ha jól értem, akkor nemcsak a beton a fontos, hanem mindig az, amit a projekt megkíván. Azt az anyagot használod, a tájnak, a környezetnek, az igénybevételnek megfelelően.

Ferenc: Igen azt használjuk, annak kell valahogy a lehetőségeit a végletekig kikutatni, látni azt, hogy ebből ma Magyarországon mit lehet megvalósítani, de azt meg is próbálni. Talán az elején ezt már kellett volna mondanom, én egy maximalista állat vagyok. Engem az érdekel, hogy valami olyat csináljak, ami még nem volt, ezzel viszont nagyon megfeszítem a környezetemet.

Aletta: Én is abba a típusba tartozom, mint Te, gondolom ezért tetszenek ennyire a munkáid és a hozzáállásod. Aki viszont először hall, olvas rólad, azt hiheti, hogy fekete-fehérben látod a világot. Mi a helyzet a színekkel? Szereted őket?

Ferenc: Persze. Nagyon szeretem a földszíneket. Ebből a szempontból nekem a női arcfesték az irányadó, azok fantasztikusan jól működnek az építészet, belsőépítészet területén is.

Aletta: Gyakori nálad, hogy ennyire beleásod magad egy-egy projekted történetébe? Mint például ez a tülökkagyló mint geológiai, régészeti elem.

Ferenc: Én Szegeden a Móra Ferenc Múzeumban nőttem fel. Rengeteg kis diákkutatást végeztem ott, és imádtam a nagy könyvtártermet, meg különösen, ha lejutottam a pincébe, ahol a még feldolgozatlan régészeti leletek voltak. Később Szeged kapott egy különálló könyvtárépületet, de én nagyon szerettem, hogy minden egy helyen volt. Szóval a kutatás, összefüggések keresése, átértelmezése mindig is örömmel töltött el. Ha nem építész lettem volna, akkor nagy valószínűséggel régész.

Aletta: Akkor te szó szerint vetted a régészkedést?

Ferenc: Igen, a régészet gyárilag be van kódolva. Most is itt ülünk egy műemlék jellegű épületnek az átalakításában. Ezekben a régi épületekben lehet keresni-kutatni, lehet valami olyan dologra, újra fényt deríteni, ami hosszú éveken keresztül eltakarásra került. Az, hogy a dolgokat mélyebben megértsük, nem arról szól, hogy ettől jobb házat terveznénk, vagy jobb tárgyakat, hanem egyszerűen ez egy érdeklődés, ez egy úri passzió, ez a mi önkényeztetésünk.

Az eddigi legkomolyabb műemléki munkánk Lechner Ödön Postatakarék pénztárának a belsőépítészeti felújítása volt. Az épület akkor a Nemzeti Bank tulajdonában állt, és a műemlékvédelmi hivatallal karöltve haladtunk fentről lefelé minden évben egy-egy szintet felújítva. Rengeteg részlettervet, akár egy az egyes léptékű modelleket is készítettünk, hogy a gyárthatóságot, illetve az épülethez való illeszkedést tudjuk ellenőrizni. A legszebb jelenetek a legfelső szint hajlított üveg tárgyalója és az első emeleti méhsejt tárgyaló lettek. Sajnos a második emeleti, egykori elnöki tárgyaló felújítása már nem készülhetett el. Az épületet a Kincstár vette át, és a várható költségek miatt a beruházást elhalasztotta. Ez lett volna a legszebb rész, eredeti 1902-es fotók alapján készítettük el a rekonstrukciós terveket, mind az épület belső díszítését, mind a berendezési tárgyakat illetően.

Szintén műemléki felújítás volt a Máriássy Ház rekonstrukciója. Ezt az épületet a Wallis vette meg, és később ide került az ingatlanfejlesztési része. Ez a Borjúvásárcsarnok közvetlenül az egykori Vágóhíd mellett volt, ipari vágányok vezettek ide, a borjakat a nyugati fedett-nyitott színbe terelték be, és onnan a belső csarnokba árverésre. Az épületnek a főhomlokzata a Vágóhíd felé nézett, a jelenlegi Könyves Kálmán körút felőli homlokzata akkoriban inkább a feneke volt az épületnek. Itt nemcsak az épület rekonstrukciójával kellett foglalkozni, hanem a megváltozott városszerkezeti szerepével is. Ebben a munkában Dr. Nagy Béla várostervező volt a segítségünkre, ahogy az elején említettem, az építészet nem „oneman show”, különböző szakágak összehangolt munkájával lehet eredményt elérni. A csarnokban kialakításra került loft iroda sokáig volt példateremtő idehaza.

Aletta: Ennyi megvalósult munka után hogy érzed, mennyire ismerik a munkásságodat? Van-e külföldi visszhangja annak, amit csináltok?

Ferenc: Ahhoz, hogy az embernek visszhangja legyen külföldön, nagyon sok mindennek kell egyszerre teljesülnie. Nem elég valami újat kitalálni, azt meg is kell tudni valósíttatni, és aztán a publikálás is egy külön szakma.

A BeLight bemutatótermünk többször volt közel ahhoz, hogy átlépje ezt a küszöböt, de végül nem történt meg.

A fekete porcelán háznál éreztem először, hogy ezzel valóban kiléphetünk a nemzetközi színtérre, de aztán mind a hazai, mind a nemzetközi publikációtól a megrendelő elzárkózott.

Érdekes, hogy a Spagetti ház egy német művészeti iskola érdeklődését keltette fel, diákok jöttek megnézni az épületet.

Mostani élményem: a Zumtobel továbbképzésen bemutattak nekünk néhány épületet is, ahová a Zumtobel szállította a világítási rendszereket. Közte volt egy kikötői, mondanám, világítótorony a Bodeni-tó partján. Ezt a pavilon jellegű épületet a Baumschlager és Eberle osztrák építésziroda tervezte, és 2010-ben készült el. A csodájára járnak a világ minden pontjáról. Nos, mi 2007-ben a Clark Ádám térre kiírt szállodatervezési pályázatra nyújtottunk be egy olyan megoldást, aminek ez a pavilon, mondjuk, az előfutára lehetne, csak hát pont fordítva van. Mindenesetre a hazai zsűri sem értékelte a tervünket. Tehát nem elég az, hogy kitalálsz valamit, ami ennyire úttörő, erről még másokat is meg kell győznöd, különben marad a papíron, aztán mehetsz ki Ausztriába megnézni, milyen is lett volna.

A már említett Újpesti Víztisztítómű hasznosítási pályázatunk az utolsó ilyen élményünk. Itt legalább a zsűri megemlítette a nevünket. Érdekes a blogbejegyzés, amit az Építészfórumon olvashatsz a pályázatunkról.

Az, hogy a publikálás külön szakma, azt én nagyon komolyan gondolom. Habár rendszeresen megjelenünk az itthoni design újságokban, ez még kevés ahhoz, hogy átlépjük a nemzetközi küszöböt. A januári Marie Claire-ben jelent meg a lányom számára kialakított lakás, míg a márciusi Otthonban a lakásunk és a műtermünk. Ez egyébként újrapublikálás, 2006-ban publikálta először az Oktogon. Nekünk ebből igazán az a fontos, hogy ebben a rohanó világban sikerült valami maradandót alkotni.

A website-unk, ahol egy kis ízelítőt lehet kapni eddigi munkáinkból, a www.schullerdesign.com címen érhető el.

Schüller Ferenc további munkáit az Építészfórumon láthatjátok. Katt ide.

Forrás 1, Forrás 2, Forrás 3

© 2011 hna design studio