Lila nappalik

Az előző bejegyzés sikerén felbuzdulva összeszedtem pár képet lila nappalikról is. A lila hálószobák bejegyzésből már ismerjük a lila szín legfőbb tulajdonságait, ezért itt most inkább az arányokról szeretnék beszélni.

Két nyitóképet tettem be, melyek közül az elsőn a lila a domináns szín, a másodikon visznot az az egyetlen szín.

 Ebben az enteriőrben finomabb vonalvezetésű, lágyabb bútorok és kiegészítők, nemesebb anyagok és több csillogás kapott helyet, ebből kifolyólag a szoba értelemszerűen nőiesebb. Ha egy családban a nőre van bízva az otthon berendezése és csinosítása, akkor előfordulhat, hogy az összkép ilyenre sikeredik. Ehhez mindenképp egy befogadóbb partner szükséges, aki elismeri, hogy szépre és ízlésesre sikeredett a lakás központi tere, de nyilván hozzáfűzi majd azt is, hogy ő azért máshogy csinálta volna. Ha megcsinálta volna. De nem csinálta.
A másik megoldás az lehet, hogy szinglik maradunk és akkor bármikor lehet ilyen nappalink.
A nagyon halvány kékeslila még egy férfi szemnek is nyugtatónak és tetszetősnek tűnhet, de az áfonyaszínnel és a lágy formákkal, kelmékkel, csecsebecsékkel mindenképp kibillen a nyugodt kategóriából ez a tér. Tele van szépséggel, bujasággal, izgalommal.

Lila nappalik

Itt a domináns szín természetesen a fehér, de nem lehet nem megemlíteni a lila színfoltokat a falon. A szeder színű és orgona színű szekrények nélkül tejesen csupasznak és monotonnak éreznénk a szobát. Bár én nagyon szeretem a festett fehér padlókat, a fehér falakat, a magasfényű fehér bútorokat, de mégis ettől a két szekrénytől és az 5f-től válik élettelivé a kép és teljessé az enteriőr. Aki nagyon modern párti, annak ennyi izgalom valószínűleg elég az egyik legtöbbet vitatott színből, de ennyire viszont mindenképp szükség van, hogy látogatóink ne érezzék sterilnek otthonunkat.

Lila nappalik

A szürkés szederszínű fal elég semleges ahhoz, hogy uniszex otthonba költöztessük és ezen az ugyancsak szeder színű fotel sem változtat, mert a lilának a fakó, főleg a sötét árnyalatai sokkal inkább nyugtatólag hatnak ránk, mint világos vagy élénk társaik. Csak a nippekkel nem tud mit kezdeni a szemem.

Lila nappalik

Ez az eddigi legbujább lila enteriőr, amit találtam. Mind a formák, mind a kelmék, mind az árnyalatok (sötét padlizsán és élénk lila) és azok mennyisége egyértelműen egy olyan teret hoz létre, amin sem a feketék, sem a hideg fémek csillogása nem tompít, hanem sokkal inkább kiemelik a lilaáradatot. Nekem nagyon tetszik. Férfi olvasóim gondolom már nem ennyire lelkesek.

Lila nappalik

 Ebben a nappaliban remekül sikerült az egyensúly teremtés, hiszem az áfonyaszínű padló és a tér közepére rendezett körbeülhető violaszín és pirosasbordó kanapét nagy mennyiségű fehér öleli körbe és egy kis nyugalmat árasztó sötét mahagóni lambéria biztosítja a hátteret ehhez a szinpadias bútorzathoz.

Lila nappalik

Ez igazából nem egy lila nappali, de jelen van egy kis mennyiségű, de nagyon hangsúlyos sötét ibolyaszínű bútor, amit csak egy hasonlóan hangsúlyos piros és kék formatervezett bútor tud kiegyenlíteni a nagy mennyiségben jelen lévő barna, szürke, fekete és fehér társaságában.

Lila nappalik

Egy monokróm nappaliba tökéletes választás lehet egy darab magasfényű, kékeslila, faragottlábú, letisztult vonalvezetésű bútordarab. Hozzáteszem, irigyelek mindenkit, akinek ezt megengedik otthon.

Lila nappalik

Itt viszont pont az előző kép ellentéte látható. Semmi sem modern, semmi sem monokróm, semmi sem szellős. Gyönyörű kékeslila és orgonalila árnyalatok jelennek meg türkizek, fakó sárgabarackszínek, barnák, feketék, törtfehérek és fehérek társaságában. Sok szín van ebben a szobában, de mivel egyik szín sem harsány és egyik szín sem domináns, így kellemesen megférnek egymás mellett. Tökéletes arányérzéke van a tervezőnek.

Lila nappalik

Az orgonalila hátteret a barna polc és a törtfehér függöny szelidíti meg. A törtfehér kanapét viszont az ibolyalila párna és pokróc teszi izgalmassá.

Lila nappalik

A tér központi eleme egyetlen, de annál hatalmasabb sötét viharfelhőlila kanapé, amely gyönyörű eleme a barna árnyalatokat felvonultató enteriőrnek. A lila kanapé nélkül valószínűleg unalmas is lenne ez a szoba.

Lila nappalik

A világos íriszek egy kanapé, két fotel és egy csokor virág formájában jelennek meg. Itt bravúrosat alkotott a lakberendező, hiszen merészen kombinálta az írisszel a cikláment, a sárgát, pici kéket és zöldet és igen nagy mennyiségű sötétbarnát, pár gyöngyházszínű csillanással. Merész összeálltás, de mindenképpen ízléses és harmonikus. Nem lehet szó nélkül elmenni mellette.

Lila nappalik

Ez az egyik kedvenc lila terem, mert merész, játékos, retrós-barokkos eklektikus, harsány és mégis tompa. A nagy mennyiségű vad ibolyaszínt egy zöld-ciklámen kockás, aranykeretes kanapéval és egy érdekes női akttal “takarja el”. A lila háttér előtt nagyon jól mutatnak az üveglámpák, és meglepő a párosítás a szocreál barna padlóval és bútorokkal.

Lila nappalik

A lila itt is csak kiegészítő szín, hiszen a fő szín a fehér és a szürkéskék, de a ciklámen remekül párosul a sárgával, zölddel, kékkel, naranccsal, vörössel. Itt is jól eltalálták az arányokat.

Lila nappalik

A halvány szürkéslila kanapét ügyesen takargatták el a sok-sok díszpárnával. A hortenziák a vázában és a falon egy picit visszahoznak belőle. A penésszzöld alapú tapéta nagyon kellemes. Izgalmas bútorok, tárgyak, hátterek veszik körül a lilákat. Érdemes ezen a képen elidőzni megnézni az apró részeteket.

Lila nappalik

Gyönyörű sötét szőlő színű háttér. Egy ilyen fal előtt bármi jól mutat. Éppen csak a fekete nem érvényesül előtte. Ez a nappali kicsit sötétre sikeredett és a lámpa pirosa is kicsit sántít.

Lila nappalik

Kellemes vidéki, rusztikus, de mégis elegáns, ízléses nappali, ahol egyszerre csempészi be az izgalmat és a nyugalmat az enteriőrbe a sötét szederszín.

Lila nappalik

Ez egy klasszikus barokk enteriőr. túlzásba vitt színekkel, formákkal, anyagokkal. És mégis szép, harmonikus, egységes. Tudtak valamit a régiek is.

Lila nappalik

Csodaszép ez az űrlila kanapé a sok díszpárnával, a mintás szőnyeggel, az étcsokoládészín fallal. Sötét enteriőr, de hangulatos. Segít az ellazulásban, megnyugvásban.

Lila nappalik

Fekete, fehér és barna. Modern és retro. Ezek szolgáltatják a környezetet a lila fényekhez és árnyalatokhoz.

Lila nappalik

A semleges drapposszürke tökéletes háttér a fakó lilásszürke és piros kanapékhoz. Nagyon modern és elegáns az összhatás.

Lila nappalik

Jó ez a kutya, de mégjobb ez a csillogó lilásszürke kanapé a türkiz vázával és egyéb kiegészítőkkel.

Lila nappalik

A sötét szőlő remek háttér a mintás tapétához, a pazar tükörhöz, a csodaszép lámpákhoz és az ezüstös bútorokhoz. Pont ideális az aránya a sötét és világos színeknek. Minden egyszerre emeli ki, és egészíti ki egymást.

Lila nappalik

A következő 5 kép egy sorozatból való. Azt mutatja, hogy mennyi sok szép árnyalata van a lilának és milyen jól megfér a többi színnel.

Lila nappalik

Lila nappalik

Lila nappalik

Lila nappalik

Lila nappalik

Nem, ez nem egy gyerekszoba. Ez egy nappali. Inkább nem kommentálom, mert ez még nekem is sok. Inkább kommentáljátok Ti.

Lila nappalik

Minimális mennyiségben jelenik meg a ciklámen, a sötét és világospadlizsán. Remekül párosul a búzasárgával, fehérrel és feketével.

Lila nappalik

A lil az arannyal mindig is jó párosítás volt, van és lesz is.

Lila nappalik

Nagy mennyiségű sötét fakó szőlő, padlizsán és sötét ibolyaszín pici sárgával és szürkékel. A padló fehér, de at egyensúly mégsem borul fel.

Lila nappalik

Egy nagyon izgalmas összeállítás a sötét ibolyalila, a sötét orgonalila, a ciklámen és a sötét űrlila alkalmazásával. A bútorok és kiegészítők színei pazarul összetalálkoznak a szőnyegen. Minden színből pont annyi van, amely az egyensúlyhoz segíti hozzá a nappalit.

Lila nappalik

Végül egy nagyon szolíd, visszafogott összeállítás halvány krókusz alkalmazásával. Pihentet, megnyugtat, kikapcsol.

Lila nappalik

Osszd meg, ha tetszett!
  • Print
  • Facebook
  • Twitter
  • Google Bookmarks
  • Add to favorites

Ez is érdekelhet:

Bejegyzés elküldve: szerda, március 24th, 2010 23:56a Belsőépítészet, Színharmóniák kategóriába. A bejegyzéshez érkező hozzászólásokat RSS 2.0 segítségével követheti. Válaszolhat, vagy követheti azokat saját weboldaláról.

4 hozzászólás a “Lila nappalik” posthoz

  1. bogi hozzászólása:

    imádom a lilát, nagyon szépek a képek! :)

  2. hnaletta hozzászólása:

    Köszi!!! :-)

  3. mevrim hozzászólása:

    A lila-arany egész jó, számomra meglepően jó, bár még mindig inkább lila-ezüst, ahol az ezüst kontúrt ad a lilának.

  4. hnaletta hozzászólása:

    Valóban a 4. képen sikerült legjobban érvényesíteni a lilát a gyönyörű ezüst tárgyakkal. Nekem legalább is az kellene, ha szingli lennék, és a 7. enteriőr kéne, ha Pepe beengedné a lilát az ajtón.

Szóljon hozzá!

 
© Copyright 2010 hna design – belsőépítészet, lakberendezés, színtervezés, tárgykultúra blog All Rights Reserved
Based on WP Theme Design by Jewellery Wordpress Theme
Blog WebMastered by All in One Webmaster.