Ház kívül betonból, belül fából
Ezt az ultramodern de mégis barátságos gyöngyszemet egy kínai építésznek köszönhetjük, aki Kínába, Nanjing városába tervezte ezt a helyi körülmények között (is) mindenképpen szokatlan házat. Előző cikkem folytatásaként, a betonnál maradva éreztem úgy, hogy ezt a házat ma mindenképp fel kell tennem ide a blogra. A ház messziről olyan, mint a kedvenc budafoki fekete házam, melyről már egy előző bejegyzésemben írtam, de amíg az szürkésfekete kisméretű palával volt borítva, addig ezen a házon ugyanazt a hatást 5 cm-es zsaludeszkákkal érték el. Ezzel a szép, textilszerű raszterrel idomul a házikó a környezetébe, a 20-as években épült kisméretű tömör téglával burkolt házak közé. Úgy tűnik ezen a környéken az építéshatóság nem foglalkozik a zöldterületi mutatóval, mindenesetre a ház és környéke nem sok oxigént termel, de talán a környezetét sem szennyezi nagy mértékben. A ház már önmagában is érdekes lenne, hiszen tetőtől talpig zsaluzott beton, de a hasítás az oldalán- mely enged egy icipici betekitést belsejébe - teszi még különlegesebbé. Az épület formájával, színével, anyagával és megnyitásaival együttesen válik rettenetesen izgalmassá. Bár úgy tűnik a telek sík, a tervező mégis szinteltolásokkal csempészett izgalmat az épület enteriőrjébe, mely egyébként a kerthez hasonlóan belül szinte tiszta fa a burkolatú. Minden szép, egyszerű, letisztult, nincs benne semmi felesleges sallang, így vélhetőleg könnyen és olcsón rendben- és karban tartható.















Ez is érdekelhet:





február 4th, 2010 at 18:40
hűha! A csipkékhez nem nagyon tudtam hozzászólni de ez végre egy ház!:)
Nagyon izgalmas. Egyszerű, egy kicsit trükkös, de éppen csak annyira hogy ne legyen unalmas a homogén stílusa. Egyetlen dolog zavar, a ház udvara. Olyan sterilen elszeparálja a házat minden mástól hogy számomra ez az egészet agyoncsapja. Elidegenedik mindentől, még a saját járdájától is. Ha ezt leszámítjuk akár svájcban is állhatna, Olgiati vagy Zumthor nevével fémjelezve. Ez a bambusz vagy milyen terítés körben viszont…
február 4th, 2010 at 22:07
Hát igen, kb. olyan, mint egy ház a stégen és kb. annyira is lehet használni az udvarát, mint egy stéget. Kiülni sörözni és lógatni a lábat…
Ez a ház magasabban van, mint a szomszédok. Lehet, hogy van valami föld alatti furfang.