Kispesti tetőtéri lakás – 100 nm

A kispesti család tetőtéri lakásának kiviteli terveit nyár végén, ősz elején készítettem. A munkák már csak jövőre kezdődnek el, így addig is van idő az általunk javasolt hozzávalók, és egyéb belsőépítészeti elemek beszerzésére. A kis család ugyan csak 3 tagú, de a tervezés során is sok nehézséget okozó ferde tetőtéri falak nehezen tették lehetővé, hogy a teljes alapterületet belakhassák a lakás jelenlegi állapotában, ezért a funkciókat átszervezve igyekeztünk élhetőbb tereket létrehozni.

A jelenlegi étkező helyére egy olvasósarkot és előtér funkciót terveztünk. A lerakóasztal szerepét egy meglévő komód tölti majd be. Az előtér és az innen nyíló nagyméretű terasz tavasztól őszig kellemes kapcsolatot biztosít majd a természettel.

A nappali közepén jelenleg található cikkcakkos hűtőt takaró fal lebontásra kerül. Helyére egy 2 darabból álló, egyik részén áttört, ferde szögben, térben álló pengefal kerül, mely egyik fele média funkciót tölt be, a másik pedig keretet ad a tér közepére átkerülő étkezőnek. Az izgalmas álmennyezet, a világítás, a falsíkból kiugró kéményt takaró kőpanel és a barátságos színek az étkezőt a lakás központi elemévé teszik majd.

 

A nappali közepéről eltávolított hűtő bekerül a konyhába, a tűzhely pedig a reggeliző pult félszigetére kerül, így a háziasszony a főzés ideje alatt is “együtt lehet” a családdal. A nappali falán lévő kőpanel és a padlóvilágítás esténként kellemes hangulatot biztosít majd a család számára.

 

A hálószobába egyedi készítésű ágy kerül, amely lehetővé teszi könyvek és laptopok tárolását. A fal egy részének a gyerekszobába való áttolásával mélyebb és hosszabb gardróbszekrények kaphatnak helyet. A fal 17 cm-rel történő eltolása a szülői hálóra nézve óriási könnyebbséget jelent, a gyerekszobában azonban nem okoz feltűnő veszteséget, mert az az egyetlen teljes alapterületén hasznos belmagassággal rendelkező helyiség, így az jelenlegi állapotában jóval tágasabbnak érződik a többinél.

 

A jelenlegi számítógépes raktárszoba hobbiszoba lesz, mely zárt szekrényeivel rengeteg tárgyat és könyvet is befogad majd.

A hobbiszoba hangulata az öreg rádióval a régi szivarszobákat idézi. Belépés kizárólag férfiaknak!

A fürdőszoba jobb oldali falára teljes szélességében tükör kerül, így optikailag megkétszereződik a pirinyó fürdőszoba. A megmaradó burkolatok ellenére, a szaniterek cseréje és az egyedi, méretre készített bútor összhangot teremt majd a lakás többi részével.

 

Osszd meg, ha tetszett!
  • Print
  • Facebook
  • Twitter
  • Google Bookmarks
  • Add to favorites

Ez is érdekelhet:

Bejegyzés elküldve: hétfő, november 9th, 2009 21:36a Belsőépítészet, Referenciák kategóriába. A bejegyzéshez érkező hozzászólásokat RSS 2.0 segítségével követheti. Válaszolhat, vagy követheti azokat saját weboldaláról.

Szóljon hozzá!

 
© Copyright 2010 hna design – belsőépítészet, lakberendezés, színtervezés, tárgykultúra blog All Rights Reserved
Based on WP Theme Design by Jewellery Wordpress Theme
Blog WebMastered by All in One Webmaster.