Bauke Knottnerus őrületes dizájntárgyai
augusztus 29th, 2010
A ma este folyamán oly mértékben hatása alá kerültem az RTL klub-on most indult X faktor tehetségkutató versenyen induló Takács Nikolas-nak (valami utánozhatatlan csoda volt, amit a hangjával művelt), hogy mindenképp valami X-eset szerettem volna feltenni.
Sajnos semmi említésre érdemeset nem találtam egyelőre, de keresgélés közben ráakadtam a holland dizájner, Bauke Knottnerus honlapjára és leszedegettem azt a [...]
Kortárs bungaló sóskazöld kanapéval
augusztus 27th, 2010
Ez a ház valószínűleg nem került volna fel a blogra, ha nem találtam volna benne kivetnivalót lakberendezési szempontból.
A ház maga nagyon csinos. Szép a tömegformálása, kellemes az anyaghasználata. Amerre szükséges, arra zár és burkolózik be fával, amerre nincsenek kíváncsiskodó tekintetek, arrafelé teljesen nyitott, és láttatja érdekes belső színeit és formavilágát.
A bejegyzés első felébe azokat a képeket tettem, [...]
Mit mivel: hozd egyensúlyba a retrót és a modernt!
augusztus 24th, 2010
Ha úgy alakult az életed folyása, hogy megörökölted a nagypapi vagy a nagymami retrólakását, nehogy azt hidd, hogy minden csak a követlkező lomtalanítással oldódhat meg!
Sokkal jobb ötletem van! Próbáld meg hazai körülmények között leutánozni a brit dizájner, Zoe Murphy taktikáját, miszerint fogod a bútorokat, visszacsiszolod, felfényezed, majd matricáztatod őket fiatalos, vidám, általad vagy más által tervezett mintákkal [...]
Piet Hein Eek bútorai és tárgyai újrahasznosított anyagokból (repost 14-15)
augusztus 22nd, 2010
Bár az anyagok újrahasznosítása a bútorok és tárgykultúra világában csak nemrég óta számít trendinek, Piet Hein Eek már 1990-ben is ezzel hívta fel magára a figyelmet a Design Academy Eindhoven végzős hallgatójaként. Az anyagok megmentése, újjávarázsolása, szeretettel történő átformálása pályája során azóta is töretlen lelkesedéssel történik. Régi, bontásra váró épületekből kimentett anyagaiból hihetetlen érzékenységgel születnek design [...]
Piros – fehér – zöld
augusztus 20th, 2010
Kedves Mindenki!
Remélem jól telnek az ünnepek és tetszett a tűzijáték is!
Sajnos hiába kerestem a neten olyan piros – fehér – zöld eneriőrt, ami igazán megfelelt volna, ezért inkább készítettem Nektek egyet.
Remélem tetszik!
További jó hétvégét kíván a hna design belsőépítész csapata!
A képeket innen, és innen, és innen, és innen szereztem.
A nyakkendő, mint alapanyag a lakberendezésben
augusztus 17th, 2010
Biztos a ruhás múltam miatt, de vonzódom a nyakkendőkhöz és a nyakkendős pasikhoz. Szerencsére sikerült is itthonra ilyet “beszereznem”.
Álljon most itt ennek örömére egy bejegyzés a nyakkendőkről és felhasználási módjukról.
A nyakkendő akkor jó alapanyag, ha nem ordít róla, hogy nyakkendő. Első ránézésre az ember nem is tudja, hogy miről is beszélek, miért is ezt a [...]
Modern lakás apró színfoltokkal
augusztus 10th, 2010
Ezt a londoni modern lakást sikerült egy leheletnyi színnel és pár igazán nem feltűnő régiséggel úgy megbolondítani, hogy szerintem sokan közülünk azonnal beköltöznének. A legtöbb helyiség gyakorlatilag monokróm, és a lakás központi helyisége is csak néhány kék villanással gazdagodik, de mégsem érezhető unalmasnak. Érdekesek a felületek, a minták, az anyaghasználat. Mindezek együttesen gondoskodnak róla, hogy egy [...]
McBride Charles Ryan: Pályafenntartó épület
augusztus 8th, 2010
A múltkor már tettem fel egy lakóépületet McBride Charles Ryan-től, ami leginkáb egy felrobbant csillagvizsgálóra hasonlított.
Ez a mostani épület formailag és színvilágát illetően mindenképpen nyugodtabb, de felületének strukturáltsága legalább olyan izgalmas, mint annak színei és formája. Bár az épület belül robosztus és tényszerű, kívül olyan akár az ékszedoboz az ócskavastelepen. Az épület most még látványosan kitűnik [...]
Divattervezők az enteriőrök világában
augusztus 5th, 2010
A mai cikkem témájához egy kicsit kalandos úton értem el.
A dolog úgy kezdődött, hogy moncsiga küldött nekem pár érdekességet a mai nap során, amiből az egyik képen szereplő mintás hokedli igen megtetszett. Elmentem hát kideríteni, hogy ki tervezte, és ez a bizonyos tervező mi mindent tervezett még. Az Ausztráliában ünnepelt celebnek számító, kyotoi származású tervező neve Akira Isogawa. [...]
Szexi hattyúmosdók (repost 13)
augusztus 3rd, 2010
A következő luxus mosdókat Cenk Kara tervezte. A szexi görbék által a mosdók behozzák a plasztikus művészetet a fürdőszobába, de íves formáik ellenére bármilyen minimál enteriőrbe is passzolnak. A hullámzó talapzat tetején egy elegáns, de egyszerű formájú mosdótál ül, így ezek a mosdók nemcsak szépek, hanem praktikusak is, nem öncélú, használhatatlan design darabok.