Konyhakiállítás 2019

Design, Kiállítások

Idén is, mint mindig, ellátogattam a Konyhakiállításra és majdnem 5 órát ott is töltöttem, hogy keressem és kutassam az újdonságokat. Eleinte nem találtam semmit, de szerencsére időnként összefutottam egy-egy ismerőssel, és ahogy beszélgettünk, és együtt nézelődtünk, mindjárt akadt pár izgalmas dolog. A bejegyzésben most 210 képet hoztam nektek, és az igazán érdekesekhez odaírtam, hogy mit nézzetek rajta.
Az utolsó pár képet köszönöm Nagy Gábornak és Enikőnek (Geszt műhely), akik a hna design studio jóvoltából 2 darab belépőt nyertek a Konyhakiállítás 2019-re.
Kellemes nézelődést, és bevallom örömmel venném a kommenteket, hogy tudjam, nem hiába töltök ezekkel a kiállítás beszámolókkal egy-egy napot minden alkalommal. 🙂

Letti a bejáratnál

Címlapra kerültünk

Whirlpool

H.O.M.E. magazin

Wood World Design

Klein Kinga (Szoba kilátással, Konyhasziget) barátnőmnek és nekem az idei év kedvenc konyhastandja!

BV konyhák

Figyeljétek a vékony bútorfrontokat és a belső kiképzéseket! A standot csak úgy sikrült leotózni, hogy kis időre elküldte a kedves tulajdonos a kismillió látogatót, szóval másoknak is nagyon bejött ez a konyha. 🙂

MODULNOVA

Egy igazán igényes stand, ahol a tologahtahó faliszekrény és a rejtett felső szekrény vasalat nyűgözött le minket, azaz Klein Kingát és Macsali Zsoltot. Nem is beszélve a Pininfarina lábasokról!

A Mi Otthonunk

Aki követ, tudja, hogy minden hónapban 5 oldalt töltök meg ebben a magazinban. Néha többet is, mikor lakásom jelenik meg benne. Szerencsére itt is nagy volt a tumultus. 🙂

LIEBHERR

Igazán nekem való hűtők, én ugyanis nagy mestere vagyok a hűtőben történő, zöldségekkel folytatott kísérletezésnek… Az utolsó LIEBHERR képen olyan fogantyút láthattok, ami izommunka nélküli ajtónyitást tesz lehetővé, illetve Letti talált egy “csupamély” hűtőt, ami nagyon lenyűgözte.

Otti

Igazán csodás burkolatok és mosdók voltak itt. Tetszett a stílus és az összhang, na meg a növényládák.

KENWOOD

A KENWOOD-nál Bernáth József etette meg Lettit lekváros fánkkal, Letti legnagyobb örömére.

rujzdesign

Hiánypótló fogantyúk!

KithenAid

Queenland

DRY AGER (húsérlelő)

TAYLOR DESIGN

Igen, itt most épp főznek! A főzőlap a munkapult alatt van!

ORIENTAL SHOP

NEFF

A tükörrel tágított lugas nagyon pofás volt.

jura

Lettinek is tudtak csinálni egy igen laza lattét. Ja és cuki a tejtartó minihűtő!

dyson

Hűtő, fűtő, szárító, párásító, szívó… berendezések nagyon dizájnosan.

Olajtársaság

Imádom ezt a sok hülye fotós miatti flegma arcot. Mindenesetre az olajok frenetikusak voltak! Főleg a mák, a dió, a tökmag és a törökmogyoró. Na meg a többi…

bamix – a banyatank shop

gorenje

DéLonghi

 

Samsung

A Samsung standján kanapéról tévézhettünk és közben Rácz Jenő főztjét ehettük.

N’KARA

Neolith burkolat mindenen.

BOOOK

Naná, hogy vettünk pár isteni szakácskönyvet!

VA design

PANNÓNIA BÚTORSTÚDIÓ

TEAM 7

BLANCO

TEKA

GROHE

DUNAVOX

Momert

STONE CONCEPT

OFYR

PLADOS

MIELE

CANDY

KIKA

Konyhakiállítás 2019

almafa

Balaton bútor

SZAUER PARKETT

AMFI konyhastúdió

Itt a bronzos, fémes lakkozott metál felületek tetszettek és a fiókrendező, na meg a kis fémpolcocskák a felső- és alsószekrények között a VIAPLANT mintákkal.

VOLA

ligeti és kármán – nobilia

BOSCH

Cliff konyhabútor

Syntex-Ker

BWT

OCTOGON deco

SMEG

Csak lentről felfelé spriccelő mosogatógép!

10 éves a Konyhakiállítás

Végül Nagy Gábor és Enikő részletfotói virágos és világos hangulatban. A világító hátfal a Queenland standján készült. 🙂

Leave a Reply

tizenhárom − 10 =

1 comments

  1. Nagyon örültem ennek a tájékoztatónak! Mintha ott lettem volna…

    mystes - 2019. március 4. hétfő