Single Blog

Az év színe 2018-ban az Ultra Violet

colour, decor, Design, interior, Színharmóniák

Bár 2017. december 8-án a Facebook oldalunkon már beszámoltunk nektek róla, hogy a Pantone választása 2018-ban az Ultra Violet lila árnyalatára esett, de a félkész honlapunkon sajnos az idő tájt nem tudtunk blogbejegyzéseket közzétenni ezzel a témával kapcsolatban. Mostanra azonban már nem is bánom, mert azóta tanúja lehettem, hogy a szakmabeli barátaim és sokan mások mennyire kiborultak ettől a döntéstől, ezért most rendhagyó módon ebben az idei bejegyzésben nem csak a száraz tényeket tesszük közzé, hanem az Ultra Violet színhez társítható árnyalatokat is mutatunk, mégpedig 8 különböző verzóióban, és mindezt enteriőrfotókkal kiegészítve (mert ilyet senkinél nem láttam). Ez a szín egyébként a BME kutatásai szerint az ünnepélyesség, transzcendencia, szeszélyesség és elvágyódás színei…

Elsőként arról szeretnék írni, hogy ahogy a ruhák teintetében, úgy lakberendezési szempontból is léteznek trendkövető és trendet nem követő emberek. Azoknak a személyeknek szól ez a bekezdés, akik kimondottan utálják a lilát, de semmiképpen sem szeretnének nem menőnek tűnni. Nekik javaslom, hogy erre az évre szerezzenek vbe valami ütős Ultra Viola árnyalatú bútordarabot, amit év végén már el is vaterázhatnak, vagy pedig tegyenek a vázáikba lila virágot és vegyenek egy párnát, amin az A és a C betű lila, hiszen ezektől is pillanatok alatt meg fognak tudni szabadulni 2019. januárjában. 🙂

Aki viszont ennél azért jóval jobban szereti a lila színt (hozzám hasonlóan), azoknak érdemes tovább olvasni, és gyönyörködni a most következő színharmóniákban és abban, hogyan is ölthetnek testet ezek a színek egy térben. Akárki akárhogy is érez a lilával kapcsolatban, azt hiszem senki sem vitatja, hogy ezek az enteriőrfotók harmónikusak, megtervezettek és ízlésesek (még ha nem is az ő ízlésük szerint készültek). 🙂

A következő színegyütteseket INNEN szereztem.

ATTITUDE

DESERT SUNSET

DRAMA QUEEN

FLORAL FANTASIES

INTRIGUE

KINDRED SPIRITS

PURPLE HAZE

QUIETUDE

Végül pár szép Ultra Viola színt tartalmazó kép a Pantone oldaláról a lila szín szerelmeseinek.

Leave a Reply

12 + hat =