Single Blog

A nagy DIY könyv – a hna design lámpa története

Cégbemutatók, Design, diy, Sajtó

A Facebook oldalunkról, a blogunkon hirdetett nyereményjátékból, a sok-sok blogbarátunktól, az internetről és a könyvesboltokból már lassan mindenki számára ismerős lehet az első magyar do it yorself könyv, A nagy DIY könyv, mely a BOOOK Kiadó gondozásában jelent meg pár héttel ezelőtt. Erre a könyvre nagyon büszkék vagyunk, és nemcsak azért, mert betontalpú, colstok szárú asztali lámpánk a címlapra került, hanem azért is, mert egy igazán szuper kiadvány kerekedett ki egy nagyon szép összefogásból, amit ráadásul rettentő jó érzés dedikálni minden egyes alkalommal, mikor éppen megkérnek rá minket. A könyv hatására ráadásul létrehoztunk a blogunkon egy DIY fület, hogy az elmúlt években összegyűlt DIY projektjeinket végre célirányosan megtalálhassa mindenki. Jó érzés volt végigböngészni a blogunkat és ráakadni ezekre a munkákra, amiket magunknak, kis családunknak készítettünk, de blogra szerkesztettük őket, hogy másokat is alkotásra, újrahasznosításra ösztönözzünk.

12208347_10153263608172683_1284414168782493052_nhna design lampa boook a nagy diy konyv 85a

A könyv ötlete egyébként Neuvirth Judittól, a Vintage Bazaar alkotójától indult ki két éve és a BOOOK Kiadónál, azon belül is Széplaki Péternél talált gazdára az ötlete. Első körben csak fele ennyi alkotó lett volna a könyvben, de idén nyáron B.Tier Noémi, a Kedvenc Otthon bloggere lett a kiadvány szerkesztője és stylistja szerencsére kétszeresére dagasztotta a létszámot, és mi is a csapatban találtuk magunkat a nyáron, nem kis örömet szerezve nekünk ezzel. A munka rohamtempóban haladt, pár hét alatt készült el minden, hogy a könyv karácsonyra a boltok polcaira kerülhessen. A grafikai munka szépsége Földi Hajnalnak köszönhető, a csodás fotók pedig Tóth Milán gépéből keveredtek elő, aki derekasan állta a sarat a 3 napos nonstop alkotófolyamatban.

A könyvben szereplő alkotók:

Felső sor balról jobbra: Lakbear (Thuróczy Zoltán), A napfény illata (Rácz Anikó), Nemiskacat (Szendrődi Enikő), Vintage Bazaar (Neuvirth Judit és Födő Gábor), Kisflanc (Kukla Edina), Kedvenc Otthon (B.Tier Noémi), Juditu (Varga Judit), Merci-Ancsa dekor (Dóczi Mercédesz és Takács Anikó), Botanika (Hajgató Sára). Alsó sor balról jobbra: Pandarte (Bánhidi Dóra), Borsabox (Seufert-Szántó Orsolya), Borarti for kids (Kollár Bori), Dizain (Zai Viki), hna design (Hujber-Nagy Aletta és Nagy Károly, de ő sajnos nincs a képen), Térkultúra (Nikoletti Petra), Ágy-Asztal-Tv (Kópis Benedek), Nem Mind Lom (Széll Bálint), Otthonkommandó (Krivarics Ditta), Napi szemtorna (Wein Krisztina), Masni dekoráció (Brandt Diána), Inspirációk lakberendezéshez (Csorba Anita).

hna design lampa boook a nagy diy konyv 34

Aki a rövid könyvbemutatókat szereti, annak melegen ajánlom Lakbear Zoli fantasztikus képregényes blogbejegyzését ITT, továbbá egyéb szívet melengető beszámolókat olvashattok Juditu tollából ITT, vagy a Vintage Bazaar-tól ITT, Zai Vikitől ITT vagy Kópis Benedektől ITT.

Aki pedig kíváncsi rá, hogyan is született meg a címlapon szereplő asztali lámpa, tartson velünk a blogbejegyzés folytatásában is!

A történet Neuvirth Judit meghívójával indult még 2015. július 24-én. A meghívót B.Tier Noémi levelei követték. Ő fogta össze az egész projektet nem kis erőfeszítések árán. Noémivel leleveleztük, hogy egy beton asztali lámpát próbálunk meg összeütni Pepével. Első körben Noémi örült volna, ha a bura (a könyvben rövid “u”-val jelent meg, de állítólag pont most változott meg a helyesírása hosszúra) is betonból van, de sajnos ezt az igényt végül nem elégítettük ki, mert találtunk a Rayherben egy pompás kis fa kaspót, ami ideális (és nem mellesleg könnyű) burának bizonyult. Minden másban azonban igyekeztünk Noémi kedvében járni, hiszen ő tudta pontosan mi is lesz a 21 projekt, miknek kell együtt jól mutatnia a könyvben. Abban egyeztünk meg, hogy lehetőleg a fehér-szürke-fekete-sárga vonalon mozgunk majd.

Az eredeti inspirációs kép, amit Noéminek küldtem, nyomtalanul eltűnt. Helyette ezt a hasonlóan klassz képet találtam, amit egy remek blogról szedtem össze. A blogra ITT juttok fel.

hna design lampa boook a nagy diy konyv 1

Ugyan hevertek itthon régről talpnak és burának való alkatrészek, de ezeket Pepe és Noémi is leszavazta pillanatok alatt, így mentek vissza pihenni a többi lom közé. A mi projektünk így tehát nem az újrahasznosítós, hanem az alkosd meg menüpontba került.

hna design lampa boook a nagy diy konyv 1a

Itthonra az új irodánkba ilyen tilka kábeleket vettünk. Ezek közül Noémi a klasszik régi vasalók cikkcakkos fekete-fehér kábelét választotta.

hna design lampa boook a nagy diy konyv 1b

Mivel nem akartunk befürödni a BOOOK Kiadóbeli közös alkotásnál, így természetesen előre kipróbáltuk, hogyan is fog összeállni a lámpa. Hihetetlen, de hetek mentek el rá, míg minden a helyére került és miután a szerkesztőségben lefotózták a lámpát, még egyszer vissza is kellett mennünk megerősíteni 3 pinduri alkatrészt és kicserélni egy negyediket, mert az itthoni kísérletezések során jobbnál jobb hozzávalókra bukkantunk. Nem is beszélve arról, hogy mivel a betonnak nem éppen rövid a kötési ideje, így mindenképpen elő kellett készíteni a talpat, és a bura száradási ideje miatt a burát is. Ezeknek az elkészítését most megmutatjuk, de mindenkit megnyugtatunk, hogy ezek alapján még bőven nem fogja tudni megcsinálni a lámpát. Ahhoz vagy meg kell vegye a könyvet, vagy be kell nevezzen nyereményjátékunkra, hogy legalább nyerjen egyet. Bizony. Játék lehetőségre ITT akadtok.

Most, hogy már tudjátok az előzményeket, kicsit felpörgetjük az eseményeket.

Az első lépés a lámpakészítés során a kreatív beton beszerzése és bekeverése, kiöntése volt. Mint a legtöbb alkatrészt, ezt is a Rayherben vettük. Igen-igen, ékszernek való betont is vettünk, de arról majd egy következő bejegyzésben számolunk be nektek.

hna design lampa boook a nagy diy konyv 2

A sablonnak használt Rayherben vett fadobozról leszedtük a zsanérokat. Természetesen ezeket is újrahasznosítjuk majd, továbbá a hasznavehetetlenné váló fadobozokat elajándékoztuk gyújtósnak egy ismerős családnak, szóval semmi sem vész kárba errefelé.

hna design lampa boook a nagy diy konyv 3

A csavarokhoz szükséges kirekesztésekhez üdítős kupakot és Nurofen fecskendőt használtunk. Beváltak. A pontos technika leírását természetesen a könyvben találjátok.

hna design lampa boook a nagy diy konyv 4 hna design lampa boook a nagy diy konyv 5 hna design lampa boook a nagy diy konyv 6 hna design lampa boook a nagy diy konyv 7

Itt már a sablon eltávolítása történik.

hna design lampa boook a nagy diy konyv 11 hna design lampa boook a nagy diy konyv 12

Itt pedig a beton éleinek “letörése” és a felület megsimogatása történik sarokcsiszolóval.

hna design lampa boook a nagy diy konyv 13 hna design lampa boook a nagy diy konyv 14

Nem akartuk, hogy a beton maradéka kárba vesszen, így két kreatív beton gyári csomagolása közé öntöttük a maradékot. Sajnos a száradás alatt kicsit elmászott a helyéről a belső vödör, de ez adta meg később a cerkatartónk kelet-európai báját.

hna design lampa boook a nagy diy konyv 8hna design lampa boook a nagy diy konyv 9hna design lampa boook a nagy diy konyv 15 hna design lampa boook a nagy diy konyv 16 hna design lampa boook a nagy diy konyv 17

Itt láthatóak együtt az első betonmunkáink. Sajnos a talpról hamar kiderült, hogy aránytalan lenne a colstokhoz és a burához, így elővettük a kisebb dobozt, az újabb köteg betont és új, csinosabb, kompaktabb talpat öntöttünk.

hna design lampa boook a nagy diy konyv 18

Végül ő lett a könyvben megjelent lámpa talpa.

hna design lampa boook a nagy diy konyv 20 hna design lampa boook a nagy diy konyv 21 hna design lampa boook a nagy diy konyv 22

Eredetileg még sárga-fehér colstokon gyakorlatoztunk, de nem tudtunk kibékülni a színével. Nem az az igazi, régi vágású colstok sárga színe volt, mint az irodánk többi összetevője (lásd a tetőléc székünket ITT), ezért a könyvben szereplő lámpának már sima fehér colstok szárat tettünk. A könyvben szereplő colstokot egyébként már kevésbé barbár módon szereltük szét. A könyvből kiderül hogyan.

hna design lampa boook a nagy diy konyv 23 hna design lampa boook a nagy diy konyv 24 hna design lampa boook a nagy diy konyv 25

Aztán persze az sem volt triviális, hogy mi és hogyan fogja a burát a colstokon tartani. Először szegecseléssel próbálkoztunk igen kevés sikerrel, így maradtunk a hagyományos csavarozásnál később. Hogy a talpon mi tartja a colstokot, arról ne is beszéljünk, mert az a bizonyos tartó alkarész majdnem nem érkezett meg a fotózásra több hét várakozás után…

hna design lampa boook a nagy diy konyv 26 hna design lampa boook a nagy diy konyv 27

A festék több órás száradási ideje miatt a burát is feltétlenül elő kellett készítenünk és egy félkész darabot is elvittünk a fotózásra. A bura belsejét maszkolás után fehérre fújtuk. Ezzel az előre fújt burával és a kettes számú talppal érkeztünk meg a nagy közös barkácsolásra. A talpból öntöttünk egy másikat is, hátha baleset történne és hát persze történt is. A frissebb talp a szerelésnél eltört, mert még nem volt elég szilárd a beton.

hna design lampa boook a nagy diy konyv 28 hna design lampa boook a nagy diy konyv 29

Itt már a BOOOK Kiadónál múlatjuk az időt. Milán remekül egyensúlyozott a létrán, miközben mi a parkolóházban pipiskedtünk, hogy kilátszódjunk a mellvédek mögül. 2015. október 5-dike volt a pontos idő ekkor, tehát bő két hónap telt el az első megkeresés és a tényleges kivitelezés között.

hna design lampa boook a nagy diy konyv 30

Két fotózás között pedig Zai Vikivel és a többiekkel marháskodtunk.

hna design lampa boook a nagy diy konyv 31 hna design lampa boook a nagy diy konyv 32

Hihetetlen élmény volt egyébként az 5-6 éves blogbarátságok alanyaival és az újonnan megismert bloggerekkel együtt barkácsolni egymást segítve, támogatva. Tökéletes emlékké vált az a nap.

hna design lampa boook a nagy diy konyv 33

Itt már azt láthatjátok hogyan küzdünk, illetve Pepe hogyan küzd az elemekkel a közös barkácsoláson. Természetesen a könyvben található fotókon az én kezem látszik, mivel én vagyok a blog arca, de nem árt ha tudjátok, hogy Pepe viszont a blog keze. Ő az én barkácszsonglőröm. Míg én remekül maszkolok, festek, antikolok, csiszolok, pingálok, varrok, vagdosok, ragasztok, kötök, horgolok, hímzek, addig ő tuti jól barkácsol és villanyt szerel.

hna design lampa boook a nagy diy konyv 35 hna design lampa boook a nagy diy konyv 36 hna design lampa boook a nagy diy konyv 37

Itt már a végső villanyszerelés előtt állunk. Nagyon izgultunk, hogy minden sikerülni fog-e végül és hogy a millió fázisfotó összejön-e, főleg úgy, hogy Milán percenként máshova kellett menjen fázisfotót készíteni.
Ja! Képzeljétek, a könyvben mindenki belefért 6 oldalba, de mi kaptunk plusz négy oldalt, mert annyi fázisa volt a lámpának, hogy egyszerűen képtelenség volt 6 oldalba beleszorítani a szép nyitóképpel, a hozzávalók fotóival és a bemutatkozó oldalakkal együtt. Nyilvánvalóan a lámpa elkészítését, tehát a szöveg nagy részét nekünk kellett megírni, hisz ki tudta volna jobban, hogyan készül el egy-egy mű, ha nem az alkotói. Mi abban a kivételes helyzetben voltunk, hogy nyomda előtt megkaptuk az anyagot, mert muszáj volt egyeztetni a képeket a szöveggel, a sorrendet és minden mást, mert nem kis fejtörést okoztunk Noéminek a lámpánkkal. De természetesen minden jó, ha a vége jó, és itt a vége nagyon jó lett. 🙂

hna design lampa boook a nagy diy konyv 38

Itt már a villanyszerelés is megtörtént. A kábeleket tartó képakasztókat a saját szege nem tartotta a helyén, így plusz ragasztóhoz folyamodtunk, ami pont a fotózás végéig tartott ki, ezért Pepe később visszament és pici csavarokkal rögzítette végül a képakasztókat.

hna design lampa boook a nagy diy konyv 39

Milán itt fotózza be a hozzávalóinkat.

hna design lampa boook a nagy diy konyv 39a

Itt meg a lámpánkat. Nagyon szexi látványt nyújtott és szerencsére remekül fel is fénylett bekapcsolásnál.

hna design lampa boook a nagy diy konyv 40

Itt olyan, mintha a végeredményre koccintanánk, pedig végig ittunk a folyamat során. Na jó, azért ez költői túlzás. Nem lett volna időnk végig inni a sok meló mellett.

hna design lampa boook a nagy diy konyv 41

Mini interjúk is készültek a munka közben. Ben mikor magára rántotta azt a szőrt, akkor mindenki földre került.

hna design lampa boook a nagy diy konyv 42 hna design lampa boook a nagy diy konyv 43

A videót egyébként itt láthatjátok a közös munkáról és a mini interjúkról:

https://youtu.be/lbnU91ppOGo

Ez meg itt egy helyes közjáték. Merci és Ancsa hozott egy pólót, amivel az egyik székük ülőfelületét vonták be. A maradékot rátukmáltuk Petrára, aki először ruhaipari célokra próbálta felhasználni, de végül egy ragyogó csipkebetétet nyert vele a projektje.

hna design lampa boook a nagy diy konyv 44 hna design lampa boook a nagy diy konyv 45 hna design lampa boook a nagy diy konyv 46 hna design lampa boook a nagy diy konyv 47 hna design lampa boook a nagy diy konyv 48 hna design lampa boook a nagy diy konyv 48a

Ez szerkesztőnk, Noémi projektje. Jópofa volt álló nap egy nagy diy feliratot kerülgetni. Inspirált erősen minket.

hna design lampa boook a nagy diy konyv 49

Itt meg azt láthatjátok, hogy mindenki segített mindenkinek, hogy minél hamarabb hazamehessen mindenki a srácaihoz, ha meg éppen nem erőlködtünk, akkor lazítottunk, ötleteltünk, hiszen egy-két projekt még ekkor is kapott új löketet, inspirációt, hozzávalót.

hna design lampa boook a nagy diy konyv 50 hna design lampa boook a nagy diy konyv 51 hna design lampa boook a nagy diy konyv 52zai viki szelfi

Ez Viki asztala volt, mielőtt még a középső csík sárgára nem váltott. Nekünk bejött ez a kopott, réznek tűnő középrész, de Vikiék otthonába sajnos nem illett. A könyvben nem látszik, de Vikivel direkt alacsonyabbra csináltuk az asztal egyik ezüst zokniját. A jobb oldalit. Hihi.

hna design lampa boook a nagy diy konyv 53

Vikivel összeházasítottuk a kis motyóinkat. Nagyon szép pár voltak.

hna design lampa boook a nagy diy konyv 54

Pár képben megmutatjuk, hogy mi mindent köszönhetünk ennek a projektnek.

Egy csodás könyvet (életünk első könyvmegjelenését), amiből a dedikált példányunkat kivéve mindet elosztogattuk közkívánatra, pedig kilenc darab volt. Nemsokára megyünk a kiadóba újabb pár példányért.

hna design lampa boook a nagy diy konyv 55

Egy szuper olvasólámpát, ami Pepének világít és mellé egy remek beton cerkatartót.

hna design lampa boook a nagy diy konyv 56

Egy új portréfotót Tóth Milántól, amit megint 1-2 évig tudok használni.

hna design lampa boook a nagy diy konyv 57

Egy kedvenc képet, amit Széll Bálint és Nikoletti Petra munkái alkotnak.

hna design lampa boook a nagy diy konyv 58

Végül életünk első könyvbemutatóját.

hna design lampa boook a nagy diy konyv 59

Aki pedig nem tudott eljönni a könyvbemutatóra a Technika #1-be a Hello Wood-hoz, de szeretett volna ott lenni, az gyorsan pörgesse át ezeket a nagyon klassz képeket. Nagyon elkapta a pillanatokat Hargitay Olivér.

hna design lampa boook a nagy diy konyv 60 hna design lampa boook a nagy diy konyv 61 hna design lampa boook a nagy diy konyv 62 hna design lampa boook a nagy diy konyv 63 hna design lampa boook a nagy diy konyv 64 hna design lampa boook a nagy diy konyv 65 hna design lampa boook a nagy diy konyv 66 hna design lampa boook a nagy diy konyv 67 hna design lampa boook a nagy diy konyv 68 hna design lampa boook a nagy diy konyv 69 hna design lampa boook a nagy diy konyv 70 hna design lampa boook a nagy diy konyv 71 hna design lampa boook a nagy diy konyv 72 hna design lampa boook a nagy diy konyv 73 hna design lampa boook a nagy diy konyv 74 hna design lampa boook a nagy diy konyv 75 hna design lampa boook a nagy diy konyv 79 hna design lampa boook a nagy diy konyv 80 hna design lampa boook a nagy diy konyv 81 hna design lampa boook a nagy diy konyv 82 hna design lampa boook a nagy diy konyv 83 hna design lampa boook a nagy diy konyv 84 hna design lampa boook a nagy diy konyv 85 hna design lampa boook a nagy diy konyv 86 hna design lampa boook a nagy diy konyv 87 hna design lampa boook a nagy diy konyv 88

Feliratozott fotók: Hujber-Nagy Aletta

Többi kép: BOOOK Kiadó – Tóth Milán, és a sajtótájékoztató képei: Hargitay Olivér

Leave a Reply

tizenöt + tizenhárom =